A változás elkezdődött, minden ember átléphet a sötétségből a fénybe. Az Emberiseg.hu és az Aranymag Intézet kisfilmje Varga Csabával új helyen látható....
Wass Albertnek született egy írása néhány évtizeddel ezelőtt. Abban tökéletes társadalomrajzot vázol fel, és azt kell mondanom, hogy a helyzet azóta nem hogy javult volna, de inkább rosszabbodott. Nem véletlen, hogy ma eszembe jutott az az írása:
"Háromféle ember van ebben az országban...
Beszélgetés Geri Tibor nyugalmazott határőrrel, aki éppen nyugdíjazása miatt kezdett politikával foglalkozni, és emiatt lett jogi végzettsége is. A film 2011-ben készült, de ma is aktuális. A Youtube törölte, ezért új helyre került....
Platón Párt
Meghívást kaptam az I. Politikai Erény Konferenciára. Ne csodálkozzanak, lehet ilyen is. Egy bizonyos Platón Párt szervezi. Ők a házigazdák, jelmondatuk: "van erény". Többféle is, de inkább erszény van. "I. Politikai Erszény Konferencia". Kriminalisztikai zsargonnal élve: nem életszerűbb? Hiszen létezik zsiványbecsület is, kérdezzenek csak...
(az EU-ból beáramló „megismételhetetlen ingyen pénzbőség” ellentételei)
Most folyik az EU 2007-2013 közötti, hét évre szóló költségvetéséből juttatott támogatások felhasználásának értékelése. A 14 ezer milliárd forintot kitevő összeg valóban hatalmas, nagyjából egy éves költségvetési kiadásunknak felel meg. Felhasználása politikai és gazdasági viták tárgya. Az év elején,...
Nagyon sokszor hallom innen-onnan azokat a hangokat, amelyek azt skandálják, hogy ki kell lépni az EU-ból. Már évek óta kértem hozzáértőket, kerestem olyan írásokat, amelyek világosan leírják, mi lenne várható, milyen következményekkel járna a kilépés. Kiss Károly társadalomkutató és közgazdász azt hiszem, reális képet fest...
"Jól rá vigyázz, Varga Ferenc, hogy meg ne csaljon, hogy meg ne csaljon, / mézes-mázos pálinkában mérget ne adjon, mérget ne adjon." (magyar népdal)
Először Jurák Kata lepett meg (PestiSrácok, ő volt a hisztérikusan visítozó riporternő Juhászék fütyülős ünneplésén, egyébként lehet rám követ vetni, valamiért bírom,...