30 Már A szabályok – Gaál Péter
“Szabál, szabál, embert zabál.”
közmondás
“A saját szabályaimat hágom át, ha akarom. És a tiedet nekem sem kell
betartanom. Alkalmazkodom” – írta nekem tegnap valaki. Utóbbi szó itt
azt jelentené, hogy a saját szabályaimat félretéve elfogadom a tiéidet,
noha semmi sem kényszerít, hogy így tegyek. Nem tehetek róla, kedves
Olvasó, az “alkalmazkodás” nekem mindig a Kakas vendéglőt juttatja az
eszembe, 1983-ból. A Pipa utcában volt, köpésnyire a Nagycsarnoktól.
Igazi kakasherepörköltet ott lehetett enni. Nos, egy este épp ezt
tettem, amikor megjelent a szomszéd asztalnál két benga állat, aki
mindenkibe belekötött, akibe csak tudott. Végtelen szerencsémre engem
ismertek, így én kimaradtam a szórásból. Valamennyi idő múlva az
egyiküknek el kellett mennie. Kiürítette poharát, megölelte a másikat,
majd távozás előtt így szólt: “Pistikém, ne hagyd, hogy provokáljanak.
Alkalmazkodj.”
Amikor a fenti idézetet olvastam, elgondolkodtam, hogy nekem vannak-e
szabályaim? Ha vannak, mifélék, ha pedig nincsenek, akkor mijeim vannak
helyettük? És hát, ha már én így jártam, nem lehet-é, hogy más is? Mi az
a “szabály”, drága Olvasó? Mi az, amit szabálynak neveznek?
Valamiféle norma. De ez már a mélyebb értelme, ami látszik belőle, az
az, hogy valamiféle előírás. Ne menjünk most bele, inkább járjuk körül.
Mi adja az előírások erejét? A törvény? A társadalom? Az Isten? Mitől
erős a chilipaprika? A kapszaicintől, vágja rá a tájékozottabb Olvasó.
Mérése az úgynevezett Scoville-skálával történik. A Scoville-skála egy
csípősségi skála, ami a kapszaicin relatív mennyiségét jelzi. Jó, de ha
valakire nem hat a kapszaicin? Akkor az nem azt fogja a chilipaprikára
mondani, hogy erős, legfeljebb azt, hogy piros. Most akkor még egyszer
megkérdem: mitől (kitől) erős a chilipaprika? ATTÓL, AKI MEGESZI. Nem
mástól. Nem “magától”. Csakis attól, aki erősnek érzi.
Az előírásoknak akkor és csak akkor van ereje, ha elfogadják őket, és ez
az erő pontosan akkora, amilyen mértékű (mélységű) az elfogadás. Rám
kényszeríthetik őket, ingatja a fejét az Olvasó. Hogyan? Megfenyegetnek
valamivel. És? Akkor megint mérlegelnem kell. NEKEM. Nem másnak. Nekem.
Mondjuk, így sem fogadom el őket. Megbüntetnek. És ha akkor sem fogadom
el őket? Szélső esetben megölnek. Rendben. Megöltek. Ezzel ki
kényszerített rám és mit? Nincs itt kibúvó, kedves Olvasó. Vagy
elfogadom, vagy nem. De mindkettőt ÉN teszem, SAJÁT SZABAD AKARATOMBÓL.
Mi lesz, ha úgy döntök, elfogadok valamilyen rám oktrojált szabályt, de
nem teszem a magamévá? Akkor az lesz, hogy addig fogom betartani,
ameddig ellenőrizni tudnak. A legelső alkalommal felrúgom. Mi lesz, ha a
magamévá teszem, vagy tennem sem kell, mert eleve a magaménak érzem?
Akkor onnantól…hoppá. Nem mindegy. Nem mindegy, hogy teszem, vagy
eleve az. Ha egy szabályt a magamévá teszek, azaz belátok, átérzek,
elfogadok, akkor az, ugye, egy belátott, átérzett, elfogadott szabály
lesz. Az én szabályom. Ha viszont BELŐLEM JÖN…akkor az ÉN VAGYOK.
Nekem természetes. Akkor ott értelmetlen szabályról beszélni, legfeljebb
annyiban, amennyiben MÁSNAK nem természetes. Nekem nem szabály, de
másnak ettől még lehet az. Egy hollónak nem kell előírni, hogy ne lépjen
félre, mert a holló alapból monogám. A nem monogám embernek
viszont…nem, nem megyünk most bele, hogy KELL, vagy nem kell előírni.
Bizonyos körülmények között kell, de jó volna, ha nem kellene. Tudja,
kedves Olvasó: a “ha”.
Tehát ami belőlem jön, ami én vagyok, az számomra nem szabály. Az én
vagyok, és magammal fogok meghasonlani, ha másként cselekszem. Ami nem
belőlem jön, de elfogadom, az már szabály, gondolati szinten
KÉNYSZERGONDOLAT. A szabálytisztelő ember nem szabálytisztelő. Ezt csak
úgy mondják. Ez csak úgy tűnik. Mint a szép magas homlok. Ha mintegy
önmagammal meghasonulva, számomra kellemetlen dolgokat erőltetek
magamra, a pszichiátria kényszeresnek fog nevezni. Nem belőlem fakad,
hanem “ebből az emberből itt”. Kényszergondolataim támadnak, melyeket
kényszercselekedetekkel próbálok kompenzálni. Éppen, mint…
A szabálytisztelő ember szimplán KÉNYSZERES.
Még mielőtt kitörne a botrány, próbáljunk engem megérteni. Az a jó
szabály, ami KONSTATÁL. Az a jó törvény is. Ha emberről van szó, LEÍRJA
az embert. Attól a pillanattól, hogy valaki mást ír le, gáz van. Sokszor
kénytelen, mert hordában élünk, és akkor is gáz van, de arra kellene
törekedni, hogy ez a gáz minél kisebb legyen. Amit lehet nem megtiltani,
azt ne tiltsuk meg. A jó szabály nem szabály, csak megállapítás.
Ha a SZABÁLYAIMAT nem szegem meg, az tulajdonképpen véletlennek, vagy
elmekórtani esetnek tekinthető. Ha másét, az meg pláne véletlennek, vagy
elmekórtani esetnek. Alkalmazkodni pedig szívem szerint csak úgy
alkalmazkodnék, ahogy a Kakas étterem két egykori duhaj vendége.
A jó öreg természet, amint az a 18. századi francia nyomorult mondta,
aki végül ugyanúgy megőrült, mint annyi más filozófus kollégája. A jó
öreg természetesség, mondom most én. És akkor nem lesz semmi baj,
legalábbis hatványozottan kevesebb, mint emígy. Akkor is meghalunk, de
lényegesen kevesebbet szenvedünk előtte, leginkább saját magunktól.
2015. 03. 09.
Gaál Péter
Amennyiben fontosnak tartod oldalunk létét, és módodban áll, megköszönöm, ha támogatod munkámat havonta egy liter tej árának megfelelő, vagy tetszőleges összeggel. Erre az alábbi oldalon van lehetőséged: http://emberiseg.hu/emberiseg/featured-articles-2/ Köszönettel!
