Egyik korábbi levelemben már szóltam arról, hogy miképpen lehetne „fideszteleníteni” a magyar közéletet, az államszervezetet, az egész politikai-gazdasági vezetést. Erre múlhatatlanul szükség van, hiszen ha ezek az emberek, vagy akár csak közülük néhány tovább birtokolhatja a hatalomnak akár csak egy részét, akkor az új vezetés nem húzza sokáig.
A náci Németországban, Sztálin Oroszországában a legfőbb probléma a birka-mód történő, feltétlen engedelmesség volt. Akárcsak a mostani "demokráciákban".
Matt Damon amerikai filmszínész Howard Zinn gondolatait idézi.
A magyar szöveget Sevaster, a szinkront Both Gábor (Emberiseg.hu) készítette.
Szól ez a mai USA-ról, de a mai Magyarországról is.
El nem tudom dönteni, mi tetszik az embereknek, és mi nem. Régebben azt
mondtam - tulajdonképpen ma is azt mondom -, ha egy könyv az olvasók
nyolcvan százalékának tetszik, akkor szinte biztos, hogy rossz. Szinte,
tehát van kivétel, de nem sok.
Csütörtök reggel fél nyolc körül négy nyomozó kereste fel lakásán Horváth Andrást, a NAV-botrány kirobbantóját, és házkutatást tartottak nála. A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei a Közép-Magyarországi Regionális Adóigazgatóság főigazgatójának feljelentése nyomán jártak el, jogosulatlan adatkezeléssel gyanúsítják a volt NAV dolgozót, és olyan iratokat kerestek a lakásán, amelyek a hivatali működésével összefüggésben adótitkot képezhetnek – nyilatkozta Horváth az Átlátszónak.
Vannak még olyan emberek, akik bizonyos értelemben tisztán látnak. Más értelemben nem látnak tisztán, de ez ugyanannyira az én véleményem róluk, ahogy az övék is hasonló rólam. Nem baj. Az első lépést megtettük. Van valami közös bennünk. Legalább a helyzetértékelés. Legalább? Elég sok ez.
Berkovics Dalma öt évig tartó párizsi és chilei kalandok után tért haza Magyarországra. Párizsban a HEC School of Managementen végzett -- több évig tanácsadóként dolgozott a BeCitizen munkatársaként fenntarthatóság és környezettudatos vállalatirányítás területén. Két nemzetközi szervezet, az OuiShare és a MakeSense projektmenedzsereként jutott el Chilébe, ahol helyi sharing economy témájú startupokat és társadalmi vállalkozásokat mentorált. Jelenleg az OuiShare és a Collaborative Consumption magyarországi képviselője. Előadásában arról beszél, hogyan definiálja újra fogyasztási szokásainkat a megosztásra épülő gazdaság terjedése.
Hosszabban akartam arról írni, amiről most fogok, de nincs kedvem. Azért
nincs, mert az egész rendszer úgy rossz, ahogy van. Az ellenzék is
ugyanezt a rendszert működtetné, tehát az is rossz lenne. Rossz VOLT. AZ
VEZETETT IDÁIG, ha valaki elfelejtette volna. És megint az vezetne.
Ezt az írást az Interneten találtam. És megkönnyeztem. A fejlett nyugati civilizációban emberek ezrei halnak meg így. Azért csinálom ezt a portált, és azért próbálok cselekedni egyedül, s keresek társakat hozzá, hogy ez megváltozzon:
"47.000 Ft nyugdíja pár nap alatt elfogyott. Kifizette a boltban a tartozásait kamatostól, a postán hatezer forintot hagyott a villanyszámlára, elküldött a fiának ötezer forintot a főváros egyik hajléktalanszállójára, végül az önkormányzatnál a kutyaoltás elmaradt összegét fizette be. Tervezte, hogy tüzelőt is vesz, de a pénztárcájában csak három darab ezres maradt egész hónapra. Vett a boltban félkiló kenyeret és egy fél liter tejet is és lassan totyogott hazafelé a sáros úton.