22 dec A valaha előadott legnagyobb történet
Cikkem elkészítésében nem a gonoszság, hanem a tényszerűség kérdése vezérelt. Nem akarok megingatni senkit a hitében, vagy megbántani, mindössze elméleti síkon szeretném pontosítani azt, amit sokan elhisznek, és igaznak ismernek.
Ez a cikk nem támadás akar lenni valami ellen, sokkal inkább egy tényszerű összefoglaló, noha tudom, hogy néhányan annak fogják venni. Sajnálom. Számomra a szólás és a vélemény nyilvánítás szabadsága fontosabb. Ráadásul, ha a másik oldal fennen hangoztathatja megkérdőjelezhetetlen saját elképzelését minden szinten (állami, egyházi, oktatási), akkor engedtessék meg, hogy én is ezt tehessem a magam szintjén.
Húsz éve biztosan keresem már a választ, de nem találom – ha tévedek, majd belátom.
A Nap – A Krisztus előtt tízezer évre visszanyúló történelem hemzseg az emberek iránta való tiszteletét és imádatát tükröző rajzoktól és írásoktól.
Ennek oka egyszerűen megérthető, hiszen a Nap minden reggel felkel, fényt, meleget és védelmet nyújt az embereknek az éj hideg, ragadozókkal teli vaksötétjével szemben.
Őseink tudták, hogy nélküle a gabona nem nőne, a bolygón nem maradna fenn az élet.
Ezek a tapasztalatok tették a Napot minden idők legimádottabb tárgyává.
Ugyanígy a csillagok állásának is nagy jelentőséget tulajdonítottak.
A csillagok mozgását figyelve lehetővé vált számukra, hogy felismerjék és előre jelezzék az olyan hosszabb időperiódusok alatt lezajló jelenségeket, mint a napfogyatkozás, vagy a telihold. Sorba vették, és lejegyezték az égi csoportokat, amiket ma csillagképeknek hívunk.
A Zodiákus keresztje, az emberi történelem egyik legősibb fogalmi képe.
A Napot ábrázolja, amint egy év alatt áthalad a 12 égővi jegyen, vagyis csillagképen.
A 12 hónap, a 4 évszak a napfordulók és a napéjegyenlőségek képi megfogalmazása.
Maga a Zodiákus kifejezés utalás a csillagképek állatokként és emberekként való megszemélyesítésére.
Vagyis az ősi kultúrák nem csupán követték a Napot és a csillagokat, de meg is személyesítették őket, és minden részletre kiterjedő mítoszokat szőttek tetteikről és kapcsolataikról.
A Nap pedig, életet adó és mentő volta miatt láthatatlan teremtőként vagy istenként került megszemélyesítésre: Isten napja, A világ fényessége, Az emberiség megváltója – ilyen kifejezésekkel illették.
Ugyanígy a 12 csillagkép jelképezte a Nap haladásának állomásait is. Ezeket nevekkel azonosítottak, általában az adott időszakra jellemző természeti jelenségek alapján.
Így keletkezett a Vízöntő elnevezés, aki a tavaszi esőzések révén a vizet hozza.
Hórusz, az egyiptomi Napisten Krisztus előtt 3000 körül „létezett”.
Ő a megtestesült Nap. Élete allegórikus mítoszok sora, amelyek egytől egyig a Nap égi mozgását jelképezik.
Az ősi hieroglifákból sokat tudunk a Nap-megváltóról.
Például a Napot vagy Fényt jelentő Hórusznak volt egy Széth nevű ellensége. Széth volt az éj és a sötétség megszemélyesítője.
Képletesen kifejezve Hórusz minden reggel legyőzte Széth-et, míg esténként Széth győzött Hórusz felett, és leküldte őt az alvilágba.
Fontos megjegyezni, hogy a sötétség-fényesség, vagy másképpen fogalmazva a jó-rossz az egyik legelterjedtebb valaha ismert mitikus kettősség, ami egészen napjainkig különböző szinteken jut kifejezésre.
Hórusz története nagyjából így hangzik:
Hóruszt december 25-én szülte egy szűz, Ízisz-Meri.
Születését egy csillag kísérte keleten.
Majd ezt követően 3 király imádta őt.
12 évesen már tanító csodagyerek volt, 30 évesen megkeresztelte egy Anubiszként ismert alak, és ezt követően elkezdődött tanítói-lelkészi pályája.
Hórusznak 12 tanítványa volt, akikkel utazgatott, és közben csodákat tett: betegeket gyógyított és vízen járt.
Hóruszt sok egyéb néven is ismerték, úgy mint „Az igazság”, „A Fény”, „Isten felkent fia”, „A jó pásztor”, „Isten Báránya”, és még ehhez hasonlók.
Miután Typhón elárulta, Hóruszt keresztre feszítették, 3 napra eltemették, majd ezt követően feltámadt.
Hórusz ezen jellemzői, akár eredetiek, akár nem, láthatóan átitatják a világ számos kultúráját, hiszen sok egyéb istennél is megtaláljuk ugyanezt az általános mitológiai felépítést.
A frigiai Attist egy szűz, Nana szülte december 25-én. Keresztre feszítették, és három nappal sírba helyezése után feltámadt.
Az indiai Krishnát egy szűz, Devaki szülte, és eljövetelét egy csillag jelezte keleten. Csodákat tett tanítványaival, és halála után feltámadt.
A görög Dionüszosz szűztől született december 25-én, utazgató tanító volt, aki olyan csodákat tett, mint például a víz borrá változtatása. Őt úgy ismerték, mint „A Királyok királya”, „Isten egyszülött fia”, „Az Alfa és Omega” – és még sok hasonló módon. Halála után ő is feltámadt.
A perzsa Mithra szűztől született december 25-én, 12 tanítványa volt, csodákat tett, halála után eltemették, majd 3 nappal később feltámadt. Úgy is hivatkoztak rá, mint „Az igazság”, „A Fény”, és a többi…
Érdekes módon Mithra imádatának megszentelt napja a vasárnap volt.
Valójában megszámlálhatatlan a megváltók száma különböző időszakokból a világ minden tájáról uyanezekkel az általános jellemzőkkel:
Krisna – India
Buddha – India
Salivahana – Bermudák
Osiris – Egyiptom
Odin – Skandinávia
Zoroaster – Perzsia
Baal és Taut – Főnicia
Indra – Tibet
Bali – Afganisztán
Jao – Nepál
Thammusz – Szíria
Adad – Asszíria
Deva Tat – Sziám
Alcides – Théba
Mikado – Sintos
Beddru – Japán
Hesus és Bremrillah – Druidák
Cadmus – Görögország
Gentaut és Quexalcote – Mexikó
Ischy – Formosa
Fohi és Tien – Kína
Ixion és Quirinus – Róma
Prometheus – Kaukázus
Egy kérdés marad csupán: honnan származnak ezek a jellemzők? Miért fontos a szűztől születés, és miért esik mindig éppen december 25-ére?
Miért a 3 nap halál, majd az elmaradhatatlan feltámadás?
Miért éppen 12 tanítvány, vagy követő?
Hogy megválaszoljuk a kérdést, vizsgáljuk Jézus Krisztus életét:
Őt a szűz Mária szülte december 25-én Betlehemben.
Születését egy csillag adta tudtul keleten, amit 3 király, vagy mágus követett, hogy megtalálja a helyet, és imádja őt.
12 évesen gyermek tanító volt, 30 évesen megkeresztelte Keresztelő Szent János, és így megkezdte lelkészi pályáját.
Jézusnak 12 tanítványa volt, akikkel utazgatott, és csodákat tett: gyógyított, a vízen járt, feltámasztotta a holtakat.
Úgy is nevezték, mint „A Királyok Királya”, „Isten Fia”, „Világ Fénye”, „Az Alfa és Omega”, és a többi…
Miután tanítványa, Júdás elárulta és eladta 30 ezüstért, keresztre feszítették, sírba helyezték, majd 3 nap múlva feltámadt, és a Mennyekbe emelkedett.
A születés-sorozat, amely a különböző kultúrák szentjeit jellemzi, egyértelműen asztrológiai kérdés. A többször hangoztatott keleti csillag nem más, mint a Szíriusz, az éjszakai égbolt legfényesebb csillaga, ami december 24-én együtt áll az Orion-öv 3 legfényesebb csillagával.
Ezt a 3 fényes csillagot az Orion-övben ma úgy nevezik, ahogyan az ősi időkben is nevezték: A Három Király.
A Három Király és a legfényesebb csillag, a Szíriusz mind a december 25-i napkelte helyére mutatnak. Ezért követi a Három Király a csillagot keleten, hogy megjelölje a napkelte helyét, azaz a Nap születését.
Szűz Mária a Virgo csillagkép, vagy magyarul a Szűz.
A Szűzre, mint a Kenyér Házára is hivatkoznak, ahol a szüzet egy köteg búzát tartó szűzlány jelképezi. A kenyér háza és a búza szimbóluma az augusztust és szeptembert jelképezi, azaz az aratás idejét.
Továbbá a Betlehem szó pontosan fordított jelentése: „a kenyér háza”.
Betlehem így már nem is földi helyre való utalást jelent, sokkal inkább a Szűz csillagképre, vagyis égi helyre. Van egy másik érdekes jelenség is, amely december 25-ére, vagyis a téli napforduló idejére tehető.
A nyári napfordulótól a téli napfordulóig a napok egyre rövidebbé és hidegebbé válnak. Az északi féltekéről nézve úgy tűnik, hogy a Nap dél felé vonul, és ezáltal egyre kisebbé és haloványabbá válik.
A napok rövidülése és a termés apadása a téli napfordulóhoz közeledve őseink számára is a halál folyamatát jelképezte.
Ez volt a Nap halála.
December 22-ére a Nap jelképes halála teljesen megvalósul, mivel a Nap 6 hónapig tartó folyamatos déli irányba való haladását követően az égen elfoglalt legalacsonyabb pontjára ér.
Ekkor különös dolog történik: a Nap – legalábbis látszólag – abbahagyja a délre való haladást, körülbelül 3 napig.
Ez alatt a 3 napos szünet alatt a Dél-Keresztje, másképpen a Crux-csillagkép közelében tartózkodik.
Majd december 25-én a Nap elmozdul egy fokot, ezúttal észak felé. Előre vetítve a hosszabbodó napokat, a meleg és a tavasz közeledtét. És eképpen így mondták: a Nap meghalt a kereszten. Három napig halott volt, csak azért, hogy feltámadjon, vagy ha jobban tetszik, újra megszülethessen.
Ezért van, hogy Jézus és más Napistenek osztoznak a keresztre feszítés, a 3 nap halál, és a feltámadás fogalmában.
Ez a Nap átmeneti időszaka, mielőtt visszatér az északi félteke fölé, hogy tavaszt és eképpen üdvösséget, bőséget hozzon.
Azonban a Nap újjászületését nem ünnepelték a tavaszi napfordulóig, vagyis Húsvétig, mivel a tavaszi napfordulón a Nap már láthatóan is legyőzi a gonosz sötétséget, hiszen a nappalok onnantól hosszabbak lesznek az éjszakáknál, és kibontakoznak a tavasz új életet keltő feltételei.
Talán a Jézus körüli asztrológiai szimbolizmusok közül a legnyilvánvalóbb a 12 tanítványra vonatkozik. Ők egyszerűen a Zodiákus 12 jegye, akikkel Jézus – lévén, hogy ő a Nap – együtt utazik.
A 12-es számmal valójában az egész Biblia tele van:
Izrael 12 törzse
Jákob 12 fia
Izrael 12 bírája
12 pátriárka
Ótestamentum 12 prófétája
Izrael 12 királya
Izrael 12 hercege
Visszatérve a Zodiákus keresztjéhez, vagyis a Nap jelképes életéhez és útjához, ez nem csupán a Nap pályáját leíró művészi kifejezés vagy eszköz volt, hanem egy pogány, spirituális szimbólum is, amelynek egyszerűsített formája egy KERESZT.
Ez nem a kereszténység szimbóluma. Ez a Zodiákus keresztjének pogány átültetése.
Ezért ábrázolják Jézust a korábbi kultúrák művészetében mindig fejével a kereszten.
Mert Jézus a Nap, az Isten fia, a világ fényessége, a feltámadt megváltó, aki majd újból eljön, ahogyan meg is teszi minden reggel, isten dicsőségével, aki megóv a sötétség műveitől, amint újra megszületik minden reggel.
És láthatjuk felhőkön érkezni, fent a mennyekben töviskoronájával, vagyis napsugaraival.
A Bibliában található rengeteg asztrológiai metafora egyik legfontosabbja a „Korokkal” kapcsolatos.
A Bibliai szövegekben számos utalás van a Kor-ra.
Hogy ezt is megértsük, tisztában kell lennünk a napéjegyenlőségek előrehaladásának jelenségével. Az ősi egyiptomiak, az őket jóval megelőző kultúrákkal együtt felismerték, hogy nagyjából 2150 évenként a Nap más csillagjegyekben kel fel a tavaszi napéjegyenlőség reggelén. Ez a Föld tengelyének lassú, imbolygó mozgásának köszönhető. Előrehaladásnak nevezik, mert a csillagjegyek látszólag hátrafelé mozognak ahhoz képest, ahogyan egy normál évi ciklus alatt teszik. Ez az előrehaladás a 12 jegyen durván 25 ezer 765 év alatt ér körbe. Ezt „Nagy évnek” is hívják, és az ősi civilizációk nagyon is tudatában voltak ennek, és minden 2150 éves ciklusra „kor”-ként utaltak.
Időszámításunk előtt 4300-tól 2150-ig tartott a Taurus, vagyis a Bika kora.
Időszámításunk előtt 2150-től 1-ig a Kos, Krisztus után 2150-ig a Halak korszaka, amiben jelenleg is vagyunk.
2150 körül lépünk be az új korba, a Vízöntő korába.
A Biblia nagyjából véve három koron keresztüli szimbolikus mozgást mesél el, és előrevetít egy negyediket. Az Ószövetségben, amikor Mózes lejön a Sínai-hegyről a Tízparancsolattal, nagyon kiborul, amikor meglátja, hogy népe egy arany bikaborjút imád.
Szó szerint véve összetöri a kőtáblákat, és utasítja népét, hogy öljék meg egymást, hogy megtisztítsák magukat. A legtöbb Biblia-kutató ezt a haragot annak tulajdonítja, hogy az izraeliták hamis bálványt imádtak. A valóság azonban az, hogy az arany bika a Bika korát, míg Mózes a Kos új korát képviseli. Ezért fújják még ma is a zsidók a kos-szarvból készült sófárt. Mózes a Kos új korát képviseli, és az új kor fényében mindenkinek el kell vetnie a régi kort. Más istenségek is jelzik ezeket az átmeneteket. Az ősi elő-keresztény bikaölő Mitrász is ezt szimbolizálja. Jézus a következő alak, aki beharangozza a Kos utáni kort, a Halak, vagy a „két hal” korát.
A hal szimbolikája úton-útfélen felbukkan az Újszövetségben – jóllakat kenyérrel és két hallal ötezer embert. Amikor elkezdi lelkészi tevékenységét, Galileában utazva összebarátkozik két halásszal, akik követik őt. És azt hiszem, mindenki látta már autók hátulján azt a bizonyos Jézus-halat, pedig többnyire senkik nem is tudja, mit is jelent valójában.
Ez a Napnak a Halak korában való uralkodásának pogány asztrológiai jelképe.
Jézus születésének feltételezett időpontja is lényegében e kor kezdete.
Lukács 22:10-ben, amikor tanítványai Jézust a távozását követő nagy átmenet helyéről kérdezték, így válaszol: „Imé, amikor bemenétek a városba, szembe jön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz. Kövessétek őt abba a házba, amelybe bemegy.”
Ez a leírás messze az egyik legleleplezőbb asztrológiai utalás.
A vizes korsót tartó ember nem más, mint a Vízöntő, akit mindig korsójából vizet öntve ábrázolnak. Ő képviseli a Halak utáni kort. Amikor a Nap, azaz Isten fia elhagyja a Halak korát, vagyis Jézust, be fog lépni a Vízöntő házába, mivel a napéjegyenlőségek előrehaladásakor is a Halakat a Vízöntő követi. Jézus nem mond mást, minthogy a Halak kora után a Vízöntő-kor jön.
Mindannyian hallottunk már az idők végezetéről, és a világ végéről.
A Jelenések könyvének képregényszerű leírásain kívül a fő forrás Máté evangéliuma, ahol Jézus azt mondja: „Én tiveletek leszek egészen a világ végeztéig.”
Csakhogy az angol és a magyar fordításban is a „világ” kifejezés ugyanúgy félrefordítás, mint még megannyi más szó. A ténylegesen használt szó, az „eon” valójában „kor”-t jelent.
„Tiveletek leszek egészen a kor végéig.” Ami igaz is, hiszen Jézus – a Nap Halakban történő tartózkodásának megszemélyesítője – vagyis Jézus kora véget ér, amint a Nap belép a Vízöntő korba. Az idők végének és a világ végének teljes fogalma nem más, mint félreértelmezett asztrológiai allegória.
Látható tehát, hogy Jézus karaktere nem más, mint egy irodalmi és asztrológiai keverék. Az egyiptomi Napisten, Hórusz összeollózott plágiuma. Például 3500 éve felírt képek vannak Luxor Templomában, Egyiptomban az Angyali Üzenetről, a Szeplőtlen Fogantatásról, Hórusz születéséről és imádatáról.
A képek Tha-val kezdődnek, aki bejelenti a szűz izisznek, hogy hamarosan megfogan benne Hórusz – mindez 15 századdal a kereszténység előtt. A következő képen Nef, a szentlélek megtermékenyíti a szüzet, majd látható a szűz szülés, és az imádat. Ez hajszál pontosan Jézus csodálatos fogantatásának története. Tény, hogy az egyiptomi és a keresztény vallás közötti szó szerinti hasonlóságok megdöbbentőek.
A plagizálás, azaz az irodalmi lopás – folyamatos. Noénak és bárkájának története ugyancsak őshagyományokból lett átvéve. Az özönvíz-történet mindenütt jelen van az ősi kultúrákban.
Több, mint 200 vallás igényelheti magának különböző korokból. Nem is kell messzebb keresgélnünk egy kereszténység előtti forrás után, mint a Krisztus előtt 2600-ban íródott Gilgames-eposz. A történet egy özönvízről beszél, amit Isten rendelt el, továbbá egy megmentett állatokkal teli bárkáról, valamint egy elengedett galambról, amely visszatér – ez közös a bibliai történettel.
Nem különben ott van Mózes plagizált története is. Úgy tartják, Mózest, születése után egy nádkosárba tették, majd egy folyón útjára bocsájtották, hogy megmeneküljön a gyerekgyilkosságok elől. Később egy királylány kimentette, és hercegként felnevelte.
A kosárba tett csecsemő történetét egyenesen az akkád Szargon mítoszából emelték át, Krisztus előtt 2250-ből. Szargont születése után nádkosárba tették, hogy megmentsék a gyerekgyilkosságoktól, és egy folyón útjára bocsájtották. Őt viszont egy királyi bába, egy bizonyos Akki mentette ki és nevelte fel.
Továbbá Mózes törvényhozóként lett ismert. Ő a Tízparancsolat, vagyis a mózesi törvények elhozója. Azonban az isteni törvények ilyesfajta keletkeztetése ugyancsak ősrégi motívum.
Mózes csak egy a sok közül a mitológia történetében felbukkanó törvényhozók hosszú sorában. Indiában Manu volt a nagy törvényhozó. Krétán Mínosz a Dikta-hegyre ment fel, ahol Zeusz átadta neki a szent törvényeket. Egyiptomban ott volt Mises, aki kőtáblákat cipelt, amelyekre az isteni törvényeket vésték. Manu – Mínosz – Mises – Mózes – hát nem különös?
Ráadásul ami a Tízparancsolatot illeti, egyenesen az Egyiptomi Halottaskönyv 125. fejezetéből vették a könyv olyan kifejezéseiből, mint a „Nem loptam”, „Nem öltem”, „Nem hazudtam”, és így tovább.
Valójában az egyiptomi vallás képezi a zsidó-keresztény hitrendszer elsődleges alapját: keresztelés, halál utáni élet, utolsó ítélet, szűzen születés, feltámadás, megfeszítés, frigyláda, körülmetélés, megváltók, áldozás, özönvíz, Húsvét, Karácsony, megmenekülés… És még sok más hasonló egyiptomi elképzelések jellegzetességeivel. Ezeket már rég megalkották, jóval a judaizmus és a kereszténység születését megelőzően.
Jusztin Mártír, aki időszámításunk szerint 100 és 165 között élt, az egyik legelső keresztény történész és hitvédő ezt írta: „Amikor azt mondjuk, ő Jézus, a tanítónk, nemi egyesülés nélkül fogant, keresztre feszítették, meghalt, feltámadt és a mennyekbe ment, nem állítunk mást, mint azok, akik Jupiter-isten fiainak hódolnak.”
Egy másik helyen a mártír azt mondja: „Szűztől született, s fogadjátok el, hogy ez ugyanaz, amit Perszeuszról hisztek.” Nyilvánvaló, hogy Jusztin és más korai keresztények tudták, hogy a kereszténység mennyire hasonlít a pogány vallásokra. Azonban Jusztinnak megvolt a megoldása. Meggyőződése szerint ez az Ördög műve: „Amikor azt mondjátok, hogy Dionüszosz feltámadt, és felment a mennyekbe, egyértelműen látszik, hogy az ördög utánozza a próféciát.” Vagyis az Ördög gondoskodott róla, hogy ideérjen Krisztus előtt, és létrehozza e jellemzőket a pogány világban.
A vallásos emberek sokasága elhiszi, hogy a világ 12 ezer éves. És ha megkérdezzük tőle, hogy akkor mi a helyzet a dinoszaurusz csontokkal, azt feleli: Isten azért rakta ide őket, hogy próbára tegye a hitünket.
A Biblia nem több, mint irodalmi köntösbe bújtatott asztro-teológiai és irodalmi egyveleg, csak úgy, mint az azt megelőző majdnem összes vallási mítosz. Tény, hogy az egyik szereplő jellemzőinek átruházása egy másikra megtalálható magában a könyvben.
Az Ószövetségben ott van József története.
József valójában Jézus prototípusa volt.
József csodával született – Jézus csodával született.
Józsefnek 12 bátyja volt – Jézusnak 12 tanítványa.
Józsefet 20 ezüstért adták el – Jézust 30 ezüstért.
Józsefet bátyja, Júda javasolja eladni – Jézust tanítványa, Júdás árulja el.
Mindketten 30 éves korukban kezdték meg munkájukat.
A párhuzamoknak se vége, se hossza.
És még egy fontos kérdés: Van bármilyen, nem bibliai eredetű történelmi bizonyíték bármilyen személyről, aki Jézus néven élt, Mária fia, aki 12 tanítványával utazgatott, embereket gyógyított, és hasonlók? Számos történész élt a földközi tenger környékén Jézus feltételezett élete alatt, vagy nem sokkal utána. Ezek közül a történészek közül hány tesz említést erről az alakról?
Egy sem.
Azonban, hogy igazságosak legyünk, ez nem jelenti azt, hogy a történelmi Jézus személyiségének védelmezői ne állították volna ennek ellenkezőjét. Tipikusan négy történészre hivatkoznak, hogy Jézus életét igazolják: az ifjabb Plinius, Suetonius és Tacitus az első három. Mindhármuk feljegyzéseiben legjobb esetben is csak néhány mondatot találunk, és csak a „Krisztus”-ra, utalnak, ami valójában nem egy név, hanem egy cím. Jelentése: a felkent. A negyedik forrás Josephus, de ez a forrás már évszázadokkal ezelőtt hamisnak bizonyult. Szomorú, hogy máig igazságként tálalják.
Azt hinnénk, hogy egy ember, aki feltámadt, és mindenki szeme láttára a Mennybe ment, valamint tömérdek hihetetlen csodát tett, bekerülne a történelmi feljegyzésekbe. Nem így történt, mert ha a bizonyítékok súlyát nézzük, nagyon nagy az esélye, hogy a Jézusként ismert alak még csak nem is létezett.
„A keresztény vallás a napimádás paródiája, ahová egy Krisztus nevű alakot tettek a Nap helyére, hogy őt imádják a Nap helyett.” (Thomas Paine 1737-1809)
Sajnos ki kell jelentenünk, hogy a kereszténység nem igazságokon alapszik. Úgy gondolom, hogy a kereszténység valójában nem más, mint egy politikai célzattal kitalált római mese.
A valóság az, hogy Jézus a gnosztikus keresztény szekta Napistene volt, és mint az összes többi pogány isten, mitológiai alak. A politikai intézmény intézte el Jézus történelmi hitelesítését, hogy a társadalom könnyebben irányítható legyen.
Időszámításunk szerint 325-ben Konstantin császár összehívta a Niceai Zsinatot. Ezen a találkozón alkották meg a politikailag motivált keresztény tanokat. Egészen addig Jézus személyét is halandó emberi személyként kezelték, e zsinaton a jelenlévők szavazással döntöttek arról, hogy Jézust eztán nem földi halandónak, hanem Isten fiának kell tekinteni.
Így kezdődhetett a keresztény vérontás és spirituális átverés hosszú története.
Az ezt követő 1600 év folyamán a Vatikán tartotta vasmarokkal politikai befolyása alatt egész Európát. Sötét középkor, keresztes hadjáratok, inkvizíció… bizonyára ismerős dolgok a történelemből. A kereszténység, mint a többi külső istent imádó hitrendszer, egy hosszú ideje létező, ma is tartó, korokon átvezető átverés. Arra hivatott, hogy elválasszon a valóságtól, a természettől, és valójában egymástól is. Támogatja a hatalommal szembeni vak engedetlenséget, lecsökkenti az egyéni felelősséget, mondván, hogy úgyis „Isten” irányít mindent. Ezáltal szörnyű bűnöket lehet igazolni Isten akarata nevében. Legfőképpen pedig felhatalmazza az igazság tudóit, hogy e mítoszt a társadalmak manipulálására és irányítására használja. A vallás elfedi, körbefonja és megfojtja a valódi hitet, amely valódi, létező törvényszerűségekből fakad. A vallás az emberiség egyik legtöbb áldozatot követelő, legpusztítóbb betegsége.
Minél mélyebbre ásunk az önismeretben és a világismeretben, annál egyértelműbbé válik a kérdés: honnan jövünk, mi a feladatunk a világban. A válaszadás privilégiumát hosszú évszázadokon keresztül a korrupt és hatalomvággyal átitatott vallási intézmények tartották fenn maguknak. Céljuk nem az igazság keresése és bemutatása volt, sokkal inkább az irányítás megszerzése és megtartása. Vagyis a válaszokat mindig úgy fogalmazták meg, hogy az ne veszélyeztesse hatalmukat.
A vallás meggyőzte az embereket arról, hogy lakozik az égben egy láthatatlan ember, aki figyeli minden egyes tettedet minden nap, minden percben. Ennek a láthatatlan embernek van egy tíz pontból álló listája arról, amit elvár tőled, hogy ne tegyél meg. És ha mégis elkövetsz, akár csak egyet is ebből a tízből, akkor van egy különleges helye számodra: tele füsttel, tűzzel, és égető, kínzó testi-lelki gyötrelmekkel, ahová leküld, hogy szenvedj, égj, fuldokolj, sikoltozz és sírj örökkön örökké, az idők végezetéig… …de szeret téged.
Végezetül néhány szó rólam. Ateistának neveltek, de aztán kinőttem ezt a nevelést, és magam kezdtem kutatni a válaszokat. Kérdéseket tettem fel? Miért épp ez, vagy az a vallás? Melyik lehet igaz, melyik hamis? Semmilyen meggyőző választ nem kaptam egyik vallástól sem. A kereszténytől különösen nem.
Nem akarok hosszasan belemenni, hogy mennyi minden nem győzött meg. Inkább csak arra szorítkozom, most mi a helyzet az üdvösségemmel.
Fentebbi írás amúgy nem saját kútfőből született (forrás: Zeitgeist), de számomra olyannyira döbbenetesen meggyőző, hogy magaménak érzem mindaddig, amíg valaki meg nem tud győzni az ellentettjéről.
Nem vagyok ateista. Napról napra egyre mélyebb a hitem Istenben. Az én Istenemben. Olyan Istenben, akinek nincs köze valláshoz, egyházakhoz, szentekhez. Az én Istenem nem egy szakállas öregúr valahol kívül, aki büntet, vagy jutalmaz, ha hiszek benne, vagy ha tagadom.
Az én Istenem néhány egyszerű törvény létében áll. A világegyetem mindenütt egyensúlyra törekszik, ahogyan a fény létéhez kell sötétség, és a jónak megvan a rossz párja.
Ha jót teszel, jót kapsz, ha rosszat, akkor megtapasztalod majd te is a rossz oldalt. Az élet és a szeretet örök – kb. ennyi.
Ha tagadod az egyházat, Jézust, ezzel még nem teszel rosszat – ez nem bűn. Ugyanis ha hiszel Jézusban, ha nem, amikor rosszat követsz el, majd visszakapod. Amikor jót, akkor azt is – hitedtől függetlenül.
