08 aug Ecuador kivégzése 2. – Perkins 4.
Jaime Roldós, Ecuador demokratikusan megválasztott elnöke
megtartotta választási ígéretét, és támadásba lendült az
olajvállalatokkal szemben. Világosan látott sok mindent, amit mások a
Panama-csatorna két partján nem vettek észre, vagy nem akartak észrevenni.
Értette azokat a felszín alatt működő erőket, melyek igyekeztek
a világot egyetlen globális birodalommá szervezni, és amelyek országa
polgárait marginális, szinte szolgai szerepre kárhoztatták volna. Az újságban
róla olvasva nem csupán elkötelezettsége érintett meg, hanem a
mély összefüggéseket fölismerő tisztánlátása is. Ezek a mélyebb összefüggések
arra mutattak, hogy a világpolitika új korszakába léptünk.
1980 novemberében Carter elvesztette az elnökválasztást Ronald
Reagannel szemben. Ebben nagy szerepet játszott a Torrijosszal nemrég
megkötött Panama-Csatorna Egyezmény, az iráni helyzet — különösen
az amerikai nagykövetségen fogva tartott túszok, és a kiszabadításukra
indított sikertelen akció. De ennél valami sokkal kevésbé látható is működésben
volt. Olyan elnök távozott, akinek fő célja a világbéke volt,
és aki határozottan igyekezett csökkenteni az Egyesült Államok olajfüggőségét.
Aki viszont hatalomra került, úgy hitte, hogy az Egyesült
Államok jogos helye a világ katonai erővel fönntartott piramisának csúcsa,
illetve hogy Amerika isteni rendeltetése, hogy a világ valamennyi
olajlelőhelyét az ellenőrzése alatt tartsa. A régi elnök napelemeket szereltetett
a Fehér Ház tetejére, az újnak első dolga volt, hogy ezeket eltávolíttassa.
Lehet, hogy Carter nem volt hatékony politikus, de Amerikáról olyan
kép élt benne, amely összhangban állt a Függetlenségi Nyilatkozattal.
Visszatekintve naivan régimódinak tűnik, aki maradian ragaszkodott
a népét formáló, és sok egykori bevándorlót, nagyszüleinket ide vonzó
eredeti eszmékhez. Ha közvetlen elődeivel és utódaival vetjük össze,
kilóg a sorból. Világnézete összeegyeztethetetlen volt az ügynökökével.
Reagan viszont a korporatokrácia hű támogatójaként építette a globális
birodalmat. Megválasztásakor igen találónak láttam, hogy hollywoodi
színész volt, aki hozzászokott, hogy mogulok utasításait kövesse,
és tudta, hogyan kell igazodni. Ez lett legjellemzőbb vonása. Szolgálta
a társaságot, melynek tagjai a nagyvállalatok igazgatói irodái, a bankok
központjai és a kormányépületek között váltogatták pozíciójukat. Jól
szolgálta azokat, akik látszólag őt szolgálták, de akik valójában a kormányt
irányították — mint például George H. W. Bush alelnök, George
Shultz külügyminiszter, Caspar Weinberger védelmi miniszter, Richard
Cheney, Richard Helms és Robert McNamara. Azt hirdette, amit ezek
az emberek akartak: olyan Amerikát, amely az egész világot és annak
minden nyersanyagkincsét ellenőrzése alatt tartja; olyan világot, amely
teljesíti ennek az Amerikának a parancsait, hadsereget, amely fegyveres
erővel kényszeríti ki az amerikai játékszabályok betartását; és olyan
nemzetközi kereskedelmi és bankrendszert, amely támogatja az Egyesült
Államok vezéri pozícióját a globális birodalomban.
Úgy tűnt, szép jövő vár az EHM-ekre. A sors fintora volt, hogy én
éppen ezt a történelmi pillanatot választottam, hogy kiszálljak. Azonban
minél többet töprengtem rajta, annál jobban örültem neki. Jó volt az
időzítés.
Nem volt kristálygömböm, ami megmutatta volna, mit jelent mindez
a jövőre nézve; tudtam azonban a történelemből, hogy a birodalmak
nem állnak fönn sokáig, és az inga mindig visszalendül. Nekem a Roldóshoz
hasonló emberek nyújtottak reményt. Biztos voltam benne, hogy
Ecuador új elnöke mélyen megérti a jelenlegi helyzet összefüggéseit.
Tudtam, hogy nagy tisztelője Torrijosnak, és ünnepelte Carter bátor
kiállását a Panama-csatorna ügyében. Biztos voltam benne, hogy Roldós
nem fog meginogni. Csak remélni tudtam, hogy állhatatossága példát
mutat olyan más országok vezetőinek, akik éppen az általa és Torrijos
által kínált inspirációra várnak.
1981 elején a Roldós-kormány hivatalosan benyújtotta új szénhidro-,
gén-törvényét az ecuadori országgyűlésnek. Ha hatályba lépett volna,
átformálta volna az ország és az olajvállalatok kapcsolatát. Sokan forradalminak,
sőt radikálisnak tartották. Annyi biztos, hogy megváltoztatta
volna az üzleti élet működését. Hatása messze átnyúlt volna Ecuador
határain, és Latin-Amerikán túl az egész világot érintette volna.1
Az olajvállalatok úgy reagáltak, ahogy az várható volt — minden eszközt
bevetettek. PR-embereik lejárató kampányt folytattak Jaime Roldós
ellen, lobbistáik ellepték Quitót és Washingtont, aktatáskáik fenyegetésekkel
és megvesztegetési ajánlatokkal voltak tele. Ecuador modern
történelmének első demokratikusan megválasztott elnökét Castróval
próbálták egy sorba helyezni. De Roldóst nem törte meg a rágalomhadjárat.
Válaszul elhatárolódott a politika, az olaj — és a vallás közötti
összefonódástól. Bár kézzelfogható bizonyítékkal nem szolgált, nyíltan
megvádolta a Summer Language Institute-ot azzal, hogy összejátszik
az olajvállalatokkal, majd egy igen bátor lépéssel kiutasította őket az
országból.
Néhány héttel a törvénycsomag benyújtása és pár nappal a SIL miszszionáriusainak
kiutasítása után Roldós figyelmeztette a külföldi érdekeltségeket,
köztük az olajvállalatokat, hogy ha nem hajlandóak az
ecuadori nép érdekeit szolgáló intézkedéseket bevezetni, akkor el kell
hagyniuk az országot. Nagy beszédet tartott a quitói Atahualpa olimpiai
stadionban, majd elindult, hogy fölkeressen egy kis dél-ecuadori
közösséget.
Ott szenvedett halálos repülőgép-balesetet 1981. május 24-én.
A világ meg volt döbbenve. A latin-amerikaiak föl voltak háborodva.
Az egész féltekén újságcikkek kürtölték világgá: „CIA-merénylet!” Amellett,
hogy Washington és az olajvállalatok nyilvánvalóan gyűlölték az
elnököt, több körülmény is alátámasztotta ezt a feltételezést, és minél
több tény került napvilágra, annál inkább erősödött a gyanú. Semmit
sem lehetett bizonyítani, de szemtanúk szerint Roldóst figyelmeztették,
hogy az életét veszély fenyegeti, és ezért különösen óvatos volt; két repülővel
utazott. Állítólag egyik biztonsági tisztje győzte meg az utolsó
pillanatban, hogy a hasonmás gépre szálljon. Az robbant föl. A világ erős
reakciója ellenére azonban az amerikai sajtóba alig jutott el a hír.
Osvaldo Hurtado vette át az elnöki posztot Ecuadorban. Az ő elnöksége
idején a Summer Language Institute tovább dolgozhatott az országban,
sőt tagjai különleges vízumot kaptak. Az év végén az új elnök nagyszabású
programot indított, melynek keretében a Texaco és más külföldi
vállalatok újabb fúrásokat végezhettek a Guayaquil-öbölben és az
Amazonas medencéjében.
Omar Torrijos Roldóst méltatva „testvérének” nevezte. Azt is megvallotta,
gyakran álmodik arról, hogy ellene is merényletet fognak elkövetni;
mintha óriási tüzes gömbben zuhanna le az égből. Látnoki álom volt.
