Mi lesz veled Kurdisztán?

Az érdekel és az az érdekem – érdeked, érdekünk, érdekeitek, mindenkinek a Közel-Keletről nyugatra, keletre, minden irányba, és főleg a Közel-Kelet egyszeri helyi lakosainak –, hogy egyszer végre béke legyen azon a vidéken. Vagy legalább bármifajta olyan folyamat, ami a béke, a stabilitás, a rend és az ebből elindítható fizikai és szellemi újjáépítés felé mutat.

Volt egyszer egy aszadi Szíria, volt egyszer egy huszeini Irak – volt elég gondjuk, bajuk és volt elég bűnük a vezetőiknek, de attól még ezek működőképes országok voltak, szinte korabeli kelet-európai szinten élő középosztályokkal, egyensúlyt és stabilitást megtartani képes, fortélyos, kemény helyi vezetőkkel.

Mi lett helyettük? Földi fekete lyuk, földdel egyenlővé tett városok és országrészek, Iszlám Állam-terror, aztán most már Iszlám Állam utáni-félanarchia, félig bedőlt államokkal, félig létező új aszadi Szíriával, félig létező új Irakkal – és félig létező fél-Kurdisztánokkal.

Amíg nincs egy független Kurdisztán, addig nem lesz béke a Közel-Keleten. És ha az alakulófélben lévő kurd autonómiák ellen immár idegen földön háborút indít Törökország, akkor fénysebességgel távolodunk nem hogy a béke kilátásától, hanem egyszerűen a rendeződés felé vezető iránytól.

Több mint harmincmillió kurd él egy tömbben, szétosztva Törökország, Szíria, Irak és Irán területeire. Száz éve megoldatlan a kurd kérdés, és további évszázadokig megoldatlan fog maradni, ha a nemzetközi hatalmak és minden érintett fél nem fordul a legjobb megoldás, a független kurd államiság felé.

Ha már úgy alakult, hogy páratlan pusztítás és tízmilliók szenvedése mellett összeomlott a régi szír és iraki állam, és ma is korlátozott a helyi központi hatalmak területe, itt lenne a lehetőség, hogy nemzetközi egyeztetések nyomán megszülessen a kurd állam – egyelőre Irak és Szíria érintett területeiből. Hogy túl könnyedén állítok ilyet? Meglehet. De száz éve nyugati hatalmak húzogattak itt bátran határvonalakat, lehetetlen és korábban nem létező országokat – Szíria, Irak, Jordánia, és így tovább – életre keltve. Elindulhatna most egy olyan folyamat, mely során az érintetteket immár bevonva rajzolnák újra a Közel-Kelet térképét.

Hogy ez hallatlanul merész/irreális javaslat lenne, mert a civilizált emberiség már nem rajzol át határvonalakat? Nos, amin a Közel-Kelet és számos szenvedő népe, etnikai és vallási csoportja keresztül ment az elmúlt években, hadd ne legyen semmi ilyen megoldási lehetőség se lesöpörve az asztalról.

A száz éve megoldatlan kurd kérdésnek két végleges megoldása van: vagy egy független, felépülni és működni képes kurd állam; vagy pedig harmincmillió kurd fizikai megsemmisítése, egy ekkora nép eltörlése a Föld színéről. Ne felejtsük: a törököknek van gyakorlatuk eltérő etnikumú tömegek gyalázatos, kegyetlen megsemmisítésében – de talán 2019-ben nem kellene hagyni, hogy egy az örmény népirtáshoz hasonló folyamat induljon most el újra. Mindez azok ellen, akik a legkeményebben kivették a részüket abból, hogy a 21. század eddig talán legsötétebb fejezetét, az Iszlám Állam nevezetű ország-Frankensteint megsemmisítsék.

A dolgok folyásáról persze nem kisebb-nagyobb nyugati országok skriblerei és kommentelői döntenek. Ankarát legfeljebb Washington, Moszkva, no meg néhány erősebb közelebbi szomszédja tudja jobb belátásra bírni, miközben Európa, gondolom, reszketni méltóztatik majd, meg felemeli mind a 28 mutatóujját. Vagy kevesebbet.

Ha nem történik változás, az fog lezajlani nagyban a világ szeme láttára, mint ami velünk történt kicsiben 1956 novemberében – és ennél nagyobb léptékben az I. világháború éveiben az örmények lakta anatóliai vidékeken. Előre is szégyellhetjük magunkat.