02 Már Diktatúra nem kérdez – Gaál Péter
Ismét egy brilliáns írás Gaál Péter tollából. Rendkívül frappánsan foglalja össze a lényeget: kérdezz olyat, amire biztosan tudod a választ, és ez megerősít téged MINDEN-ben. Íme az írás:
Egy bizonyos Kósa Lajos mondta tegnapelőtt. Naná, hogy baromság, de
ezeket még az okos emberek sem azért mondják, hogy okos legyen. A
diktatúra kérdez csak igazán. Egyrészt azért, mert ő maga is el szeretné
hinni, hogy kedves az alattvalók szemében, másrészt azért, hogy az
alattvalók is elhiggyék. Hitler is tartott választásokat (a választás is
kérdés, mégpedig a társadalom számára a legfontosabb), Sztálin is,
Rákosi is, Kádár is. Népszavazás is volt. Hitler alatt például 1935.
január 13-án, mégpedig a Saar-vidék hovatartozásáról. Sztálin alatt
folyamatosan szavaztak, bizottságról bizottságra, kongresszusról
kongresszusra. Pontosan egy évvel a Saar-vidéki népszavazás előtt
tartották meg az SZK(b)P XVII. Kongresszusát, az úgynevezett “Győztesek
Kongresszusát”. Ellenszavazatok is voltak. Kirov kettőt kapott, Molotov
és Kaganovics több, mint százat, Sztálin több, mint kétszázat. Minden
valószínűség szerint ennek is köszönhető, hogy az 1966 küldöttből négy
éven belül 1180-at tartóztattak le. Kevesen élték túl, a legkevesebb
ellenszavazatot kapott Kirovot is beleértve. A párt kedvencét nem volt
célszerű kivégezni, így hát 1934. december elsején, irodájába menet egy
Leonyid Nyikolajev nevű, sötét hajú fiatalember egyszerűen
lepuffantotta. “Elárvultam”, sóhajtotta álságosan Sztálin, és
elégedetten visszatért kedvenc filmjéhez, a Három kismalac-hoz.
A diktatúra nem él meg elsöprő (látszólagos) támogatás nélkül, ennek
azonban nem szabad száz százalékosnak lenni. Nem azért, mert így
hihetőbb, hanem azért, mert így lehet rá hivatkozni. Milyen kormány az,
kérdezte Kádár János, aminek még egy csöppnyi ellenzéke sincs?
Ezért aztán a diktatúra igenis kérdez. Úgy kérdez, hogy arra úgy
válaszoljanak, ahogy ő akarja. Azt kérdezi, direkt és indirekt módon,
amiben biztos. Már előtte is kérdez, csak azt nem ő végzi, hanem a hozzá
közelálló közvéleménykutató intézetek. (Okos ember előre gondolkodik:
ezért volt a Jobbik egyik legelső beruházása is a saját
közvéleménykutatás megteremtése.)
A diktatúra éltetője a látszat. Az, hogy a vezért mindenki szereti,
mindenki elégedett és boldog. Aki nem elégedett és boldog, az is
lehetne, csak azért nem az, mert velejéig gonosz. A látszat elemei a
felvonulások (a nemzeti és nem nemzeti szocializmus ennek nagymesterei
voltak, a közelmúltból elég, ha a Békemenetekre gondolunk), és minden
kormány melletti demonstráció is, például a “nemzeti konzultáció”,
irányított válaszokkal és könnyen kozmetikázható végeredménnyel.
A mai politikusok nem azért mondanak valamit, mert ők úgy gondolják.
Azért mondják, mert úgy gondolják, hogy a közönségük úgy gondolja. Hogy
pedig a közönségük hogy gondolja, arra való a közvéleménykutatás. Minden
cselekedetüket ez motiválja. Ha a kutatások szerint a szavazópolgárok
választási eredményben megjelenő többsége az erdei szalonkát nem
kedvelné, erdei szalonka-ellenes kampányok indulnának, kérdőívekkel,
amelyeken direkt vagy indirekt kérdés formájában a biztos válasz szerepel.
Mindegy, miről vagy kiről van szó, az a nyertes, aki a biztos választ
generáló kérdést felteszi. Az eredmény az ő személyét fogja erősíteni.
Közvetlenül vele kapcsolják majd össze, közvetve pedig MINDENNEL, AMIT
TESZ. Onnantól azt csinál, amit akar. Hiszen szerettek engem. Ki is
nyilvánítottátok. Akarjátok, hogy azt tegyem, amit teszek. EZT
akarjátok. A rizikós dolgok viszont sohasem fognak szerepelni a
kérdőíveken, s ha mégis, akkor úgy, hogy kihúzzák a méregfogukat, tovább
szilárdítva a hatalmat.
Diktátor kérdez.
2016. 02. 27.
Gaál Péter
