Interpretáció – Gaál Péter
56629
post-template-default,single,single-post,postid-56629,single-format-standard,bridge-core-1.0.5,ajax_fade,page_not_loaded,,qode_grid_1400,qode-theme-ver-18.1,qode-theme-bridge,disabled_footer_top,qode_header_in_grid,wpb-js-composer js-comp-ver-6.0.2,vc_responsive

Interpretáció – Gaál Péter

Interpretáció – Gaál Péter

A konklúzió, mindazok után, hogy felvetődött a valamilyen használatban
lévő félrevezetéssel és tévtanítással való azonosulás, legalább az
érthetőség kedvéért. Iványi Gyuri barátom azt mondta rólam, hogy amit
jónak tartok, az liberalizmus és demokrácia. Ha neki az, nem fogok
tiltakozni. Számomra a szabadság addig tart, ameddig tarthat. Ameddig a
társadalmi együttélést nem sérti. Na jó, de az elv? Az elv számomra
annyira természetes, hogy nem szoktam róla beszélni. Annyi szabadságot
szabad csak elvenni, amennyit feltétlenül szükséges. A felismert
szükségszerűség, Hegel, Marx vagy Engels után. Vagy Schopenhauer után:
szabad akarat annyi, mint hogy szabad akarni. Amikor ennek utánanéztem,
ilyeneket olvastam: “Kamaszidőmben, e mondattal megismerkedtemkor
ropogós düh töltött be: ugyanis tudtam: a szabadság nem más, mint a
szükségszerűség uralma alóli felszabadulás. Kiszabadulás. Megszabadulás.
Levakarás.” Hát nem. A természet adta korlátokat nem lehet levakarni.
Csak tudomásul venni lehet. Ha valaki ki akart bújni a bőréből, az
József Attila volt. És mégis ezt kellett írnia:
“Fülelt a csend – egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot –
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.”
A szükségszerűség alól nem lehet felszabadulni. Ha pedig nem lehet, a
szabadságot is ennek megfelelően kell értelmezni.

Jó, akkor így vagyok liberális. Semmiféle elv, csak színtiszta
gyakorlat. Ha ez összevág egy liberális gondolkodásával, különösen egy
olyan liberálisével, akit nagyra tartok, akkor annak csak örülni tudok.
Ha egy konzervatív gondolkodásával vág egybe, aki az érmét a másik
oldalról nézi, akkor annak is ugyanúgy tudok örülni.
De mi a helyzet a demokráciával? Soha ki nem ejteném ezt a szót a
számon. Még viszonylagosan sem. Hacsak nem elrettentő példának, hogy
hogyan lehet az emberekből orruknál fogva vezetett tulkokat csinálni.
Minden népuralomra való célzás, utalás, visszautalás ugyanolyan mákony
és maszlag, mint a rendszerváltás. Vagy a “haladás”. Merre, kedves
félrevezetettek? Előre? Akkor a “hátra” nem haladás? Esetleg oldalra?
Felfelé? Lefelé? És ezek miért azok, ahogyan nevezik őket?
A nép már azon egyszerű oknál fogva sem tud uralkodni, hogy nincs. De
facto nincs. Tömeg sincs. Nemzet sincs. Ezek mind absztrakciók, fikciók,
gondolkodásunk megkönnyítésére. Hogy a segítségükkel valós dolgokra
lehessen következtetni. Mint a jogi fikció. “A jogi fikció a jogi norma
célzott hatásának érdekében alkalmazott jogalkotás-technikai megoldás,
amikor a jogszabály egy tudottan valótlan tényállást valóságosnak fogad
el.” Ilyen volt a rómaiaknál az, amikor a hadifogságban meghalt polgárt
úgy tekintették, mintha szabad élete utolsó pillanatában halt volna meg,
tudniillik a hadifogoly rabszolgának számított, és rabszolga után nem
lehetett örökölni. Magyar “népről” tehát azért beszélünk, mert egyszerre
nem tudjuk felsorolni mind a tízmillió magyar állampolgárt. De tízmillió
állampolgár EGYSZERRE nem tud uralkodni. E pillanatban ráadásul úgy néz
ki, hogy egyenként sem.

Mi az, ami van? Mármint, lehetséges? Lehetséges az autonómia, ha
pontosan körülhatároljuk, hogy mi az. Nem az a “képviseleti demokrácia”,
vagyis fából vaskarika, amit manapság használnak. Még csak az az
autonómia sem, amit szintén használnak. Az autonómia, önkormányzatiság
egy valós választás után kialakult hierarchikus igazgatás, amely
bármikor megváltoztatható a többség akaratának megfelelően. Valódi
képviselet, és azoknak a képviselete, akik megválasztották, sőt,
kiválasztották. De ez sem demokrácia, mert a hatalmat a nép se nem
birtokolja, se nem gyakorolja. VALAKIK birtokolják és gyakorolják a
nevében, ami aztán vagy tetszik neki, vagy nem tetszik. És távolról sem
a nép egészéről van szó. Nem az összes emberről, csak azokról, akiknek a
néppel való azonosításában konszenzussal megegyeztek. A nyerő
koalícióról. A többi…nos, a többi: az állam éppúgy, mint minden
szervezett emberi közösség, ERŐSZAKSZERVEZET.

De országos viszonylatban még önkormányzatiság sem lehetséges. FELÜLRŐL
lefelé csak autokrácia lehetséges. Hogy ezt hogyan hívjuk? Vagy
hazudunk, vagy szemlesütve bevalljuk. Ahogy az egyszeri fiú kinyögte,
miután elmondta az apjának, hogy elvesztette a szüzességét, és az apja
azt javasolta örömében, hogy akkor üljenek le, és igyanak áldomást erre:
hát, ülni még nem tudok.
Ha bevallani sem akarjuk, hívjuk máshogyan. Hívjuk tiszta elnöki
hatalomnak, még jobb, ha tiszta prezidenciális rendszernek, azt
legfeljebb a rántott hús burkával fogják összekeverni. Királynak azért
ne hívjuk, mert a király egyrészt nem olyan, aki minden szögről
leakasztható, másrészt e pillanatban nem aktuális. Nem azért, mert rossz
volna, hanem azért, mert nem vagyunk rá alkalmasak. Már és még.
Maradjunk valami semlegesnél, mondjuk az államfőnél. Azt mindenki
megérti. A FELELŐS államfőnél. Akinek a jogai valójában a népe jogai.
Mint a jobb szülőknél is lenni kéne.

És akkor most mi van? Most az van, hogy e tekintetben nincs
kompromisszum. Nincs véleményváltoztatás, se tartalomváltoztatás, se
címkecsere. Ha meg kell lennie egyszer, akkor meglesz. Ha meg nem kell
meglennie, akkor akkor se lesz meg, ha szépítem és kicifrázom. Ha a
közérthetőség kedvéért azonosítom valamivel, ami nem.
De mit lehet addig mondani? Amit Jeremiás: “De az ÚR ezt mondta nekem:
Ha maga Mózes és Sámuel állna is elém, akkor sem esne meg a szívem ezen
a népen. Kergesd el, menjenek előlem! Ha pedig megkérdezik tőled, hogy
hová menjenek, ezt válaszold nekik: Így szól az ÚR: Aki halálra méltó, a
halálba, aki fegyverre méltó, a fegyver elé, aki éhínségre méltó, az
éhínségbe, és aki fogságra méltó, a fogságba!” (15, 1-2)
Kell-e félrevezetni bárkit is, csak azért, hogy tessen neki? Hogy
népszerűek legyünk, amire mindenki törekszik, Orbántól Vona mesterig,
Vona mestertől Gyurcsányig? Mondja csak ki Jeremiás ezt is: “Ha értékes
dolgokat beszélsz értéktelenek helyett, akkor szószóló(m) lehetsz. Nekik
kell hozzád térniük, nem neked hozzájuk.” (15, 19, a zárójel tőlem)

És ha nem teszik? Akkor így jártunk. Ők is, mi is.

2015. 04. 20.

Gaál Péter

bg71
info@emberiseg.hu