18 máj Működő autonómiák Európában
Mint ismeretes, az Emberiseg.hu nem ért egyet “Nagy-Magyarország” visszaállításával, de a kis autonómiák létrejöttével annál inkább.
D É L – T I R O L
A dél-tiroli autonómia gyökereit a középkorban kereshetjük. Dél-Tirol mai, olaszországi keretek közötti autonómiája a XX. században nyerte el mai formáját.. Az első világháború Dél-Tirol Ausztriától történő elszakítását eredményezte, melynek eredményeképpen a német többségű terület Olaszország része lett, a saint-germaini döntés nem az etnikai viszonyokat, hanem az Alpok hegygerincét vette alapul. Mussolini itáliai országlása alatt a helyi önkormányzatiság nem érvényesült, a Duce az Új Római Birodalom megalapításán fáradozott; a német nyelvet betiltották és olasz családokat telepítettek a területre.
A háborút követően Dél-Tirol az önrendelkezési jogok gyakorlását tűzte ki célul, au Ausztriához való csatlakozásról szóló népszavazást azonban a szövetségesek ellehetetlenítették.1946-b
Az egyre agresszívabb demonstrációk a dél-tiroli autonómiatörekvésekre irányították a nemzetközi figyelmet. 1972. január 20-án életbe lépett a Trentino – Dél-Tirol autonómiáját biztosító statútum, mely kimondja: „Trentino-Dél-Tirol, amely Trient és Bozen provinciák területét foglalja magába, az egy és oszthatatlan Olasz Köztársaság politikai egységén belül, az Alkotmány alapelveinek és a jelen Statútumnak megfelelően, jogi személyiséggel rendelkező autonóm régióként létesül.” (1. cikk). A 2. cikk értelmében „A régióban minden nyelvcsoport tagjai jogegyenlőséget élveznek; mindegyikük etnikai és kulturális sajátossága védelemben részesül.”
A dél-tiroli autonómia sikere három momentumnak köszönhető: a saját identitás megőrzésének akarata, a politikai egység és az anyaország tetterős támogatása.
A tiroli autonómiamodell magyar szempontból különösen figyelemre méltó, hiszen az olasz államhatalom előbb az elszakadás veszélyét látta az autonómiában, majd később belátta, hogy az önrendelkezés erősítette a tiroliak lojalitását az államhoz, s egyben a terület békés fejlődését szolgálta és szolgálja.
Å L A N D – S Z I G E T E K
Åland (ejtsd: [óland]) Finnország és Svédország között, a Botteni-öbölben elhelyezkedő, Finnországhoz tartozó több mint 6500 szigetből álló szigetcsoport, melynek lakossága túlnyomórészt svéd anyanyelvű.
A finnországi svéd és lapp kisebbséget külön autonómia illeti meg, amiket még a XX. század kezdetén kaptak.
A svéd nyelvű lakosságot aszerint kell különválasztani, hogy a szárazföldön élnek-e, vagy az Åland-szigeteken.
A lappok kulturális autonómiáját a finn alkotmány biztosítja. A lapp kulturális autonómia tényleges letéteményese a számi parlament, mely fenntarthatja és fejlesztheti saját kultúrájukat és a hatóságok előtt saját nyelvét használhatja.
A “szárazföldi svédek” képezik Finnország legjelentősebb kisebbségét. Az 1919-ces finn alkotmány kiindulópontja, hogy a svéd nyelv a finnel azonos értékű. Ennek biztosítéka, hogy a kormányjavaslatokat, ajánlásokat, válaszokat és petíciókat mindkét nyelven megfogalmazzák. A nyelvvizsgatörvény értelmében a közhivatalnokoknak kötelező svéd nyelvből nyelvvizsgát tenniük. 1922 óta a bíróság és más hatóságok előtt mindkét nyelv használatos. A helységnévtáblák minden esetben kétnyelvűek. A honvédelmi kiképzést anyanyelvükön kapják a polgárok, a parancsokat azonban finnül. Érdekképviseletük a Finnországi Svéd Parlament.
Az Åland-szigetekről született 1921-es döntés értelmében a terület feletti szuverenitás Finnországot illeti meg, de kikötötték az ålandi lakosságnak járó garanciákat. 1921 októberében demilitarizálták a területet.
Az ålandi autonómia öt alapja Kovács Gábor felosztásában:
az ålandi oktatás nyelve svéd;
ha ålandi az ålandi ingatlantulajdont nem ålandinak idegeníti el, bármely lakos, község vagy tartományi tanács jogosult azt visszavásárolni;
tartományi választójoggal csak ålandiak rendelkeznek;
a szigetek kormányzóját a finn köztársasági elnök nevezi ki, az ålandi lakosság jóváhagyásával;
a központi szerveknek kötelességük anyagi támogatásban részesíteni a Szigeteket.
1951-ben fogadta el a Riksdag, a finn parlament azt a törvényt, amely 1970-ben és 1991-ben módosításokon esett át, így rendezve az Åland-szigete autonómiáját.
B E L G I U M
Nem nagyon létezik még egy olyan állam, amely annyira függene a területén lévő autonómiáktól, mint Belgium.
A belga rendszer kialakulása a területén élő nép-és nyelvcsoportok sajátos helyzetéből fakad. Két nagy nyelvcsoport él itt több száz esztendeje: a holland nyelvű, protestáns flamand északon és a francia nyelvű, katolikus vallon délen. A több évszázados flamand-vallon konfliktust Belgiumban békés, törvényes eszközökkel sikerült rendezni.
1962-ben Belgiumot négy nyelvi kerületre osztották: holland, francia, német és Brüsszel kétnyelvű területére. E határok Flandria-Vallónia, valamint Vallónia és a német kisebbség között húzódtak.
Az 1980-as évektől létezik Belgiumban a regionális autonómia, ezzel a tartományok szinte az összes döntéshozatali feladatkört megkapták, beleértve a közigazgatást és a külkereskedelmet is. Az 1993-as alkotmánymódosítás hozta létre a Belga Szövetségi Államot.
K A T A L Ó N I A
Hosszas és bonyolult történelmi fordulatok után a XX. század elején a szervezett politikai mozgalmaknak köszönhetően a katalánok képviseletet nyertek a madridi Cortesben.
Az I. világháború végén hangos utcai tiltakozásokkal és demonstrációkkal adtak hangot autonómiatörekvéseiknek.
Az 1931-es köztársasági alkotmány elismerte a régiók autonómiájának lehetőségét, majd az 1931-es népszavazáson 99% támogatta a katalán autonómiát majd megalakult a katalán parlament és kormány.
1934-ben kikiáltották a Katalán Államot, melynek következtében a spanyol kormányzat felfüggesztette a katalán alkotmányos statútumot.
Az 1936-os választások népfrontos győzelme helyreállította a katalán autonómiát, Franco tábornok rezsimje (1939-75) alatt azonban a katalán autonómiatörekvéseket elnyomták.
A Suárez-kormány az “ideiglenes önkormányzat intézményét 1978-ban minden régiónak biztosította.
A mai spanyol alkotmányt a kisebbségekkel kapcsolatos pozitív jogalkotás jelzőjével szokták illetni. A preambulum leszögezi, hogy Spanyolország támogatja az ország minden népét jogai gyakorlásában, kultúrájának, nyelvének, hagyományainak és intézményeinek fejlesztésében.
Az alkotmány garantálja a nemzetiségiek és régiók önkormányzáshoz való jogát, minden spanyolországi nyelv hivatalos a megfelelő autonóm közösségben, elismerik az autonóm közösségek zászlóit és címerjelvényeit.
Az autonóm közösségek hatáskörébe tartoznak: az önkormányzati intézmények megszervezése, területrendezés, városfejlesztés, lakásügy, mezőgazdaság és állattenyésztés, erdőgazdálkodás, belvízi halászat, idegenforgalom, egészségügy, szociális ellátás, helyi vásárok, helyi érdekű vízgazdálkodás, környezetvédelmi igazgatás, kultúra, kutatómunka támogatása.
Emellett a Törvényhozó Gyűlés törvényerővel bíró normatív aktusokat fogadhat el, önállóan működik a végrehajtási és igazgatási feladatokat ellátó Kormányzó Tanács, az Elnök, mint a végrehajtó hatalom feje, valamint az autonóm területen az igazságügyi szervezet csúcsszerveként Főtörvényszék működik.
A B A S Z K A U T O N Ó M I A
A baszkok a spanyol alkotmány kidolgozásába csak részlegesen tudtak beleszólni.
Baszkföld Önkormányzatának Alapszabálya 1979 decemberében született meg.
A törvény első szakasza Baszkföld autonóm közösségének létrehozását deklarálja. A kizárólagos hatáskörbe tartozó feladatok, illetve az egyéb szabályozások egyeznek a fentebb ismertetett szempontokkal.
A baszk autonómia kivívása a mérsékelt Baszk Nacionalista Párt érdeme.
K O R Z I K A
A XIX. századra kiéleződtek Korzika ellentétei Franciaországgal, Korzika a terror elharapózásáról és a közbiztonság katasztrofális helyzetéről lett híres.
Az első világháború után hozták létre A Murva című folyóiratot, mely a korzikai nacionalizmus szócsöve lett és az irodalomra is nagy hatást gyakorolt.
Az 1970-es években egyre több autonomista szervezet született, melyek nagy része illegálisan működött, és különböző terrorcselekmények végrehajtásával (robbantások,. merényletek) fókuszált rájuk a közvélemény figyelme.
Pompidou francia köztársasági elnök 1969-ben jelentette ki először, hogy Korzikának autonómiára van szüksége.
Az 1976-ban megalakult Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front további terrorcselekményeket hajtott végre.
A francia kormányzat 1982-ben speciális jogosítványokkal rendelkező régióvá nevezte ki Korzikát.
A regionális tanács a Területi Gyűlés lett, amelyet általános és közvetlen módon választottak, de a Gyűlést 1984-ben fel kellett oszlatni, ami további szeparatista mozgalmakat hívott életre.
1990-ben a francia kormány belügyminisztere olyan törvénytervezetet nyújtott be, amely kivételes státuszt és intézményrendszert biztosított a sziget számára. 1991-ben az Alkotmánybíróság néhány szakaszt törölt a tervezetből, de biztosította a széles körű önkormányzatot.
(Felvidéki Magyar Hírportál)
