01 máj Munka, vagy ünnep? – Május 1.
1886. május 1-jén a chicagói munkás szakszervezetek sztrájkot szerveztek a nyolc órás munkaidő bevezetéséért. A negyedik napon, azaz május 4-én a tüntető munkások közé vegyült anarchisták egy bombát dobtak a rendőrök közé, akik viszonzásul azonnal tüzet nyitottak. Több tucat sebesült maradt a helyszínen, akik félve a letartóztatástól nem mentek kórházba. Azóta számít május elseje a munka ünnepének. A szocializmus idején ez komoly programnak számított. Imádtam a zászlókat gyerekkoromban, ezért szerettem május elsején felvonulni – ingyen osztogatták a vállalati zászlókat, és nekem is jutott belőle.
Milyen érdekes, hogy közel 130 évvel ezelőtt a 8 órás munka bevezetéséért tüntettek.
Azóta technológiailag óriásit fejlődött a világ, ráadásul az emberiség létszáma is komoly növekedést produkált. Ma már nem a nyolc órás munkaidőre való csökkentésért tüntetnének a legtöbben, hanem azért, hogy egyáltalán munkát kapjanak.
Mert május elsején lehet ünnepelni a munkát, de munka sajnos egyre kevesebb van.
Sajnos?
Tehát ott tartottam, hogy technológiai fejlődés… Elvileg ennek normál esetben azt a következményt kellett volna elhoznia, hogy sokkal kevesebb munkával minden ember kényelmesebben és jobban éljen a Földön. Ehelyett sokaknak nincs munkája, keveseknek, akik van, meggebednem napi 10-12 órában, és egy nagyon szűk réteg csak lefölözi mindennek a hasznát: a technológiai fejlettségnek és az olcsó munkaerőnek.
Nyilvánvaló, hogy ez a rendszer igazságtalan, kizsákmányoló, éppen ezért bukásra ítéltetett. A ma és a holnap kérdése nem az, hogy milyen ideológiák mentén halad tovább az emberiség: liberalizmus, nemzeti önrendelkezés és a többi. Nem az a kérdés, hogy hol, milyen kormány nyeri a következő választásokat: jobb- vagy baloldali. A jövő küzdelmei nem oldalak között fognak eldőlni, hanem a szegények és gazdagok között. Vagyis lent és fent. Alul ma 99% él, fent az emberiség 1 százaléka rendelkezik mindennel.
Háború? Azt harsogják sokan, hogy a jövőben elkerülhetetlen lesz a háború a vízért, a szűkülő erőforrásokért, élelemért, stb… Én ezt nem így gondolom. A háború a gazdagok érdeke lenne, akik maguk nem vennének részt benne, de elérhetnék, hogy az alattuk lévő rabszolgák megtizedeljék egymást, és így oldják meg a válságokat.
A megoldás a javak, technológiák és lehetőségek újraelosztása globális szinten. Amikor mindenki rendelkezik mindennel, amire az élethez szüksége van. Mert félreértés ne essék: energiánk jóval több van, mint kellene, erőforrásaink, technológiánk és tudásunk bőven van ahhoz, hogy egy jobb világban éljünk.
Csakhogy ehhez a rabszolgatartóknak le kellene mondaniuk a profitról, a hatalomról, a rabszolgák millióiról-milliárdjairól.
Én hiszem és tudom, hogy egy jobb kor felé haladunk – igaz lassan és kitérőkkel -, amikor majd a munka ünnepe más értelmet nyer. Amikor minden embernek heti 2-3 nap munkával, naponta 2-3 óra munkával sikerül mindent elérnie, amit szeretne. Akkor már nem lesznek nélkülözések, szegények és gazdagok, rabszolgák és rabszolgatartók.
De az egy másik rendszer lesz: nem profitszemléletű kapitalista szabadpiac, hanem Erőforrás Alapú Gazdaság.
Kedves szkeptikus olvasóm, nem kötelező ebben hinned. De engedtessék meg, hogy én TUDJAM, hogy így lesz!
Szeretettel: Both Gábor, 2014. május 1.
Világ proletárjai egyesüljetek! De ne úgy, mint közel 100 éve Lenin idején! Okosabban!
