25 nov Mit evett a magyar?
A Kárpát-medence területét egészen a 18. század végéig nagyjából 2/3 részben erdőségek borították, a maradék területen pedig ártéri gazdálkodás folyt. Tanyákon, pusztákon, vízpartok mentén, az akkori élelmiszerbázisok közvetlen közelében élt az ország lakossága is. Kellőképpen tisztázott tény az úgynevezett erdő- és mezőélés, valamint a halászat jelentősége az akkori táplálkozásban. Az országban a 19. századi nagy vízrendezési munkákig rengeteg a vadvíz, ezernyi tó, zsombék, nádas, morotva és hatalmas erdőségek váltják egymást. A paraszti népesség asztalán is nagy hányadban szerepelnek a halfogásból, gomba- és tojásgyűjtögetésből szerzett ételek.
Közvetett demográfiai adatokból és külföldi utazók beszámolóiból emellett arra lehet következtetni, hogy (a gabonafélékkel ellentétében) igen jelentősek az erdő-, mező- és ártérhasználatból származó betevő falatok (hal, vadhús, szürkemarha, mangalica, gombák, hagymák, gyökerek stb). Emellett köziratokból tudjuk, hogy egészen a XIX. század derekáig komoly falupolitikai kérdésnek számított az erdőhasználat, a sertéstartás és a gombaszedés jogának megújítása a földesurakkal.
Hozzáteszem, hogy például a burgonya, mint népélelmezési cikk, szinte ismeretlen az országban (az 1800-as években kezd terjedni, II. József adókedveszményei után)! Ha pedig mindemellett a történelmi földhasználat adatait összevetjük a gabonafélék termesztéséhez szükséges agronómiai feltételekkel, akkor elenyésző volt azoknak a területeknek a nagysága, amin értelme lett volna gabonát termeszteni (voltak persze ilyenek, de nem sok). Erre nem volt társadalmi kényszer sem, hiszen, mint látjuk, voltak bőségesen ételt biztosító erdők, legelők, árterületek elviselő gyümölcsösök, morotvatavak… sorolhatnánk. 150-200 év sem telt el azóta! Ha táplálkozási alapelveket nézünk, a történelmi irodalom többször tisztázta, hogy a magyar nem gabona- és burgonyafaló nép, hanem sokkal inkább halevő, gyűjtögető vagy pásztornép. Az elmúlt 100-150 évben külső hatásra sikerült velünk mindezt elfelejtetni, de eme “felejtés” egészségügyi következményeit egyre nehezebben lehet háttérbe szorítani és figyelmen kívül hagyni őket.
