10 nov A Rektor levelei 4.
Mottó: „Jön még a kutyára dér!” – A Közép mozgalma
A végletesen megosztott ország lakói már tizenvalahány éve élnek egyfajta felfokozott, egymásnak feszülő állapotban. A Legnagyobb Hazug pontos, alapos tervet követve húsz évig dolgozott azon, hogy kétfelé ossza, aztán szembefordítsa egymással az ország lakóit. Legfőbb ideje, hogy behegedjenek a sebek. Ez persze nem működik ráolvasással, szép szóval, meggyőzéssel.
Minden reményünk azokban a milliókban van, akik úgy érzik, senki sem tevékenykedik értük a politikában, amely különben is viszolygást szül bennük. Ők a mi embereink, legjobb támogatóink, fő reménységünk, bár erről még nem tudnak. Csak rá kell őket ébreszteni: készülődik egy olyan mozgalom, amelyről korábban már álmodtak, amire vágytak, de nem igazán hitték, hogy megvalósulhat.
Mivel a magyar közéletben nagy bánatunkra sajnos mozgalmakra és pártokra van szükség (nevezzük őket bárhogyan), hát a politikamentes országvezetés is kénytelen lesz ilyen formációkat létrehozni. De nem győzzük hangsúlyozni, hogy ezt nem politikusokra kell bízni, mi több, a politikusokat távol kell tartani tőle. Nevezhetjük a Közép Mozgalmának, Közép Pártnak, Országpártnak vagy bárminek, két dolog a lényege. Az első: ezt alulról kell építeni. A második: aki eddig politizált, nem vehet benne részt.
Akár kimondja majd törvény is, hogy az elmúlt 50 évben bármilyen pártban bármilyen szerepet vállalt politikai vezetőknek takarodni kell a közéletből, akár nem, a kompromittáltak közül mi a Közép pártjába nem engedünk be senkit. Hisz aki 1989 előtt kommunista volt, később a rendszerváltás utáni pártokban politizált (gyakran ugyanazok voltak), vagy még később uralkodott fölöttünk – nem való közénk. Elég volt a megélhetési politikusokból, és mindenki másból is, aki számára a politika nem csak a hatalma, de a vagyona növelését is szolgálta, lehetőleg egyszerre.
Hogy ilyenek ne férkőzhessenek közénk, csak egyet tehetünk: minden faluban, városban, megyében, régióban és Budapesten is csak és kizárólag olyan személyeket fogadunk be magunk közé, akik eddig nem piszkolódtak be. Egyszerű tagok lehettek korábban valamelyik pártban, ezt nem firtatjuk, aminthogy azt sem, melyik választáson kire szavaztak. Most mindenki tiszta lappal indul, de csak akkor, ha a keze is tiszta!
A falvakban a polgármester és az önkormányzati képviselők is legyenek olyanok, akik eddig nem szerepeltek (le). A városokban, kerületekben, a fővárosban is óvakodjunk azoktól, akik bármilyen pártban betöltöttek már valamilyen vezető szerepet. Olyanokat válasszunk meg, akik rátermettek. Mert nem elég, ha valaki eddig nem politizált, és ezután sem akar, ennél többre van szükség: legyen olyan, akiben a lakhelyén megbíznak, ahol rá merik bízni a pénzüket és azt a kis „hatalmat”, ami egy-egy ilyen tisztségviselőnek jut. Ha ez évszázada működik a világ sok országában, nálunk is működni fog. De persze lesznek baklövések, félrelépések, elcsúszások, hibák. Ez elkerülhetetlen, ha olyanok kezébe adjuk a vezetést, akik azelőtt azt még sohasem csinálták. De a bakikat átvészeljük és kijavítjuk majd, és még így is sokkal jobban járunk, mintha profi politikusoknak adnánk át a hatalmak saját magunk fölött.
A helyi élet lesz mindenütt a legfőbb színtere a „politizálásnak”. Abban csak az ott lakók vehetnek részt, ám majdnem mindenről ők döntenek. Ha a Közép győz a választásokon, a lehető legrövidebb időn belül önkormányzati választásokat kell tartani. Mint már írtam korábban, a forradalmi bíróságok megvizsgálják az eddigi, majdnem kizárólag fideszes polgármesterek (de a szocialisták is) négy évét, és akinél az ellene tett bejelentések igaznak bizonyulnak, ítéletet hoznak.
Az új hatalom felold minden régi titkosítást, ami ellen az eddigi pártok kézzel-lábbal tiltakoztak (kiderült volna például, milyen sok volt kommunista titkosügynök ül a vezetőségeikben). A nyilvánosság ettől kezdve magától értetődő alapkövetelmény lesz a közéletben és a gazdaságban is. Állami intézmények csak nyilvánosan hirdethetnek közbeszerzéseket, az adófizetők pénzéből minden forint útja követhető legyen. A gazdasági szerződések csak akkor léphetnek életbe, ha azok már felkerültek az internetre, ahol bárki hozzájuk férhet. A titkolózást kiírtjuk a közéletből.
Értelemszerűen megszűnik az önkormányzatok állami irányítása, csak egyetlen régiós ellenőrző szerv marad, amely vitás ügyekben dönthet. Az önkormányzatok visszakapják iskoláikat és mindent, amit a Legnagyobb Hazug kormányzása idején államosítottak: a döntési jogköreiket is. Az állam amúgy sem jó gazda, és teljesen fölösleges a huszonegyedik századi demokráciában, hogy az állam minden józan mértéken túlterjeszkedve cégekkel, multivállalatokkal, iskolákkal, energiacégekkel, szolgáltatókkal stb. rendelkezzen, azokat birtokolja. Amit lehet, magánvállalkozásoknak kell eladni, a bevételt pedig közösségi célokra, okosan felhasználni.
Ugyanennek kell lejátszódnia nemcsak helyi, falusi és városi szinten, de országosan is.
Ahhoz, hogy Magyarországot a fejéről a talpára állíthassuk, gyakorlatilag minden Fidesz-rendeletet, törvényt, szándékot, intézkedést el kell törölni. De leginkább azzal a szemlélettel kell leszámolni, hogy az állam mindenható, és az összes egyéb akarat annak van alárendelve. Elég volt a rózsadombi „mezőgazdákból”, a botcsinálta gazdasági „szakértőkből” és mindenkiből, aki az elmúlt fél évszázadban kontár módra próbálta irányítani a magyar társadalom és gazdaság életét. Az elmúlt négy év alatt meggyőződhettünk róla, hogy egyfelől ezek összessége egyetlen nagy rablóbanda, egy bűnszövetkezet, amely megfojtja nemcsak a közéletet, a társadalmat, de a gazdaságot is. Ki kell ebrudalni a gazdasági hatalomból is mindenkit, aki részt vállalt az elmúlt évtizedek kártevésében. Akik a magyar gazdaságot az elmúlt négy évben irányították, azokat különös felelősség terheli, amelyért a legenyhébb ítélet lehet tízegynéhány év börtön. És míg ülnek, legalább addig sem okoznak további károkat.
A Közép Mozgalma (vagy Országpárt, vagy bármilyen más néven szerepel is majd) kizárólag alulról építkezhet. Nem budapestiek fognak „pártot alapítani”, majd szervezni maguk alá az embereket vidéken is. A mozgalom minden faluban és városban szervezze önmagát. Tisztakezű emberek álljanak össze, válasszanak maguk között vezetőket, csatlakozzanak a megyei, régiós, országos szervezeteikhez. És majd a folyamat végén előkerülhet a vezetőjük is, aki ugyanúgy legyen politikával meg nem fertőzött, a környezete által becsületesnek ismert, megvesztegethetetlen ember.
Az új kormány nem a miniszterelnök barátaiból, talpnyalóiból, megbízható híveiből fog állni, hanem kizárólag hozzáértő emberekből. Minden ágazatnak és szakmának vannak el nem kötelezett, politikával addig (és azután sem) foglalkozó tekintélyes személyiségei. A szakmai véleményeket meghallgatva nevezik ki majd a legjobb, legrátermettebb embereket a vezető posztokra. A miniszterelnök a minisztereket, a miniszterek a többi vezetőt.
Egy kis országnak nincs szüksége kétkamarás parlamentre, ami fölösleges kiadásokkal és irányítási nehézségekkel járna. Éppen úgy nincs szükség köztársasági elnökre sem, pláne nem ilyen funkció nélküli, ámde évi egymilliárdba kerülő fölösleges hivatalra. Az eddigi köztársasági elnökök többsége botrányt botrányra halmozó jellegtelen és jellemtelen senki volt. Mivel amúgy sincs szerepük, ezt a funkciót meg kell szüntetni. Az országot nemzetközi szinteken a mindenkori miniszterelnök képviseli.
Az államot teljesen el kell választani az egyházaktól. Egy olyan országban, ahol a névtelen felmérések esetén a lakosság nyolcvan százaléka nevezi magát vallástalannak, semmilyen alapja nincs annak, hogy a kormány egyes egyházakat kiközösítsen, kizárjon, másokat éppen csak megtűrjön, ismét másokat pedig száz kedvezményben részesítsen. Az új hatalom természetesen felmondja a vatikáni szerződést és a jövőben egyetlen egyházat sem fog anyagilag támogatni. Az egyházakat tartsák el híveik, ne pedig a sokszor másvallású, vagy éppenséggel ateista adófizetők. A kormány vezetőjének és tagjainak ügyelniük kell arra, hogy egyetlen egyházi vezetővel, szervezettel, intézménnyel se tartsanak fenn személyes kapcsolatot. Értelemszerűen az egyházak az iskoláik és szociális intézményeik fenntartására ugyanúgy megkapják az állami támogatást, mint más intézmények, de semmivel sem többet azoknál. Az államnak, de még az országgyűlésnek sem lehet és nem is lesz beleszólása abba, kiket ismernek el a bíróságok egyháznak és kiket nem.
Az alulról szerveződő pártnak már most el kell kezdenie a szerveződést.
Következő levelemben a gazdasági élet feltámasztásáról írok majd.
Rektor
