04 Már Sok jó zöldség kis helyen is…
Nagyjából 130 négyzetméternyi kert már jó annyi zöldség megtermeléséhez, amennyi elég egy négytagú családnak. Ráadásul organikus módon, vegyszerek alkalmazása nélkül. A trükk a növénytársításban rejlik, amelyhez rajzos tervezési segítséget adunk kezdődnek és haladóknak.
Hogyan lehet a legtöbbet kihozni a háztáji kertből? Az Ócsán épülő szociális lakóparkba például ezer négyzetméteres telkeket terveztetett zöldség- és gyümölcstermesztés céljára a Belügyminisztérium. Ehhez képest a magyar kertészeti szakirodalom 150-200 négyzetméteres veteményest javasol egy négytagú család számára. Ugyanerre a célra a 40 négyzetmétert is elegendőnek találta a tesztjeinken a legjobbnak bizonyult internetes kerttervező szoftver, az amerikai Smart Gardener (a 40 m2-hez jön az ösvények által lefedett terület), mert figyelembe veszi az időbeliséget is, hogy betakarítás után az ágyásba ismét lehet ültetni.
A különbség az organikus szemléletben rejlik, amelynek egyik alappillére a növénytársítás. Ez lehetővé teszi a veteményeságyások megosztását, azaz megfelelő társításban a növények sokkal kisebb területen ültethetők, mert táplálják, védik és serkentik egymást. Ebben a cikkben ehhez a kertészkedési módszerhez adunk tippeket, letölthető kerttervvel, ültetési ajánlóval a fontosabb zöldség-fűszer társítások bemutatásával. Az elérhető hozam a napi zöldségfogyasztást fedezi.
Kis területen nagy hozam
A szakirodalom sok ehhez hasonló trükköt ismer. A snidling például serkenti a paradicsom növekedését, és javítja az ízét, távol tartja a kártevőket, a molytetveket és az aknázólegyeket. A torma növeli a burgonya betegségekkel szembeni ellenálló képességét, és az erősen csípős zöldséget nem kedveli a burgonyát károsító kolorádóbogár.
A rozmaring elűzi a káposztalegyet, a hagyma- és répalegyeket pedig úgy zavarhatjuk meg, hogy vegyesen ültetjük a két növényt. A paszternák gyökere rovarölő hatású, olyannyira, hogy organikus permetlé is készíthető belőle. A társítás nem csak a kártevők ellen hasznos. A tárkony dajkanövény, segíti más növények növekedését. A borsó árnyékot nyújt a spenótnak, hogy a levelei zsengék maradjanak, a spenót pedig segíti más magok csírázását. További jó szomszéd a fejes saláta és a borsó, a paradicsom és a fokhagyma, az uborka és a karalábé.
A növénytársítás lehetőséget teremt arra, hogy vegyszerek alkalmazása nélkül is jó minőségű zöldségeket termeljünk – igaz, cserébe sokkal több gyomtalanító kapálást igényel a kiskert. A legfontosabb zöldség-fűszernövény párosokat ebben a táblázatban foglaltuk össze, amelyet letölthetés kinyomtathat PDF-dokumentumként:
Melyik zöldség- és fűszernövény passzol a legjobban? Töltse le a teljes tervet!
Hogyan tervezzünk zöldségeskertet?
Az internetes kerttervező szoftverek megbecsülik a várható zöldségfogyasztást és a szükséges vetőmagigényt a család létszáma szerint, ezért kezdőknek nagyon praktikusak.
Több szolgáltatást is kipróbáltunk, és az amerikai Smart Gardener bizonyult jó kiindulópontnak (hasonló oldalt nem találtunk magyar nyelven). Ingyenes, heti hírlevelet küld a kerti tennivalókról, fényképes adatbázisában rendkívül sokféle zöldség szerepel. Hátránya, hogy négyzetlábban számol, de azt egyszerűen osszuk el tízzel a felfelé kerekített metrikus érték eléréséhez (4 négyzetláb nagyjából 0,4 négyzetméter).