20 nov Ismerkedés a médiaterrorral
Harkai Bulcsú Bánk írása: Dr. Drábik: “Mondd meg hol dolgozik, és én megmondom a véleményét.” Mit nevezünk modern médiának? A média feladata a rentábilis valóság ábrázolásának általános terjesztése, és elfogadtatása.
A valóság fogalmát sokan sokféleképpen taglalták, volt már minden, amit meg lehet lőni egy lepukkant céllövöldében, racionalizmus, empirizmus, kétségek között őrlődő szkepticizmus, tudatra ébredő idealizmus, gyakorlatias pragmatizmus, existencializmus.. Csak ezek gyakorlói nem tudták, hogy a céllövöldét ki működteti. Ha tudták volna, bizonyára többet fáradoztak volna azon, hogy ne csak vásári, kipipálható látványosságként díszeleg jelenek a kultúra vurstlijának elnyerhető kacatjaként. Mert a céllövöldés márpedig elgörbíti a légpuskát..
Kant viszont mintha közelebb járt volna a lövöldetulajdonossághoz, a valóság fogalmát Kant valahogy úgy bontotta ki, hogy a valóságot hajlamosak lehetünk hozzáigazítani a “szellemünkhöz”. Na mert ha nem is mi igazítjuk hozzá, de más az viszont hozzáigazítja az Ő szelleméhez.
A finanszírozott valóságban, melyben élünk, és színes vackainkat gyűjtögetjük, igazából mások kacatjai, olyanoké, akik nem használati értéket akarnak nekünk eladni, mert az már nem tartja fenn exponenciális vagyonnövekedésüket, hanem brendeket. Nagyszerű állapot ez, nap, mint nap szerzünk és szerzünk, észre sem vesszük, hogy felesleges dolgaink gyűlnek és gyűlnek, és még az sem számít, ha némelyike hitvány minőségű, úgyis előbb szabadulunk meg tőlük “erkölcsi avulás” révén, mintsem hogy elhasználódnának. (már akinek van jövedelme..) Mert hát csak abba gondoljunk bele, hogy valaki vajon hányszor több használati értékhez jut, ha kétszer, négyszer, vagy nyolcszor annyit költ az autójára? Egyáltalán több használati értékhez jut, ha többet költ rá?
Ilyen a mi világunk, ilyennek kell elfogadnunk, lévén hogy maga a kényszerű növekedés kívánja meg ezt a hamisságot, felesleges fogyasztásra rávételt, és a gondolkodni képtelen konzumidióta fogyasztó nélkül ez a dicső, csillogó műanyaggal, színes tollal, szagos zenélővel ékeskedő civilizáció elsüllyedne. És mily kár is volna érte.
A média szerepe: szórakozás és üzemanyag
Annakidején úgy mondták, hogy az istenadta népnek két “valamire” van szüksége: cirkuszra és kenyérre. Nos, cirkusz az a média. (És mi a kenyér? Egyrészt a “kenyér” materiális értelemben: tápcsatorna felső nyílásába helyezhető, a földi ember tápanyagszükségletét fedező, pl. magok őrléséből, kisütéséből keletkeztetett energiahordozó. Az un. fogakkal nyálas péppé rágunk.. de most hagyjuk.) De a dolog lényege az, hogy két dolog kell az ember működéséhez, szórakozás és üzemanyag. A szórakozás több részre osztható, természetesen valamennyi elemében elmeleépítő. A reklámokat nem említeném, mert nyilvánvaló, hogy a tudatalatti programozással természetesen komoly időt von el a valósággal való szembetalálkozástól, inkább érdemesnek tartanám megemlíteni pl. a zenei rádió hallgatást, a drága autókról szóló tv műsorokat, vagy a sportműsorokat.. A sport kiváló lehetőség arra, hogy aránytalanul túlhangsúlyozódjanak az ember nem civilizált, hanem természeti adottságai, ami nem utolsósorban igen hatékony lehet a náci (nem fasiszta!) ellenkultúra felélesztésére, és azon tömegek indulati karbantartására, akik egy leendő konfliktusfinanszírozásban aktív szerepet vállalhatnak – ha ezt bizonyos érdekek megkívánják. (football szurkolói “szinten tartás”) (csak sajnos a nemzettudatot nem lehet kiirtani belőle, ami nagyon nem rentábilis jelleget ad a sportnak).
A szórakoztatás egyik érdekes, különösen álságos irányvonala a tudományos ismeretterjesztés, ami immáron 20 éve nem olyan ismereteket terjeszt, melyek használhatóak lennének, hogy mit se mondjak: aki egy világűrről, a kozmosz nagyszerűségéről szóló sorozatot látott, az látta az összest. Bár ami azt illeti, lehetnének azok bármilyen akadémikusak, vajmi keveset kamatoztatánk belőle, lévén, hogy itt a földön ritkán adódik rendes szembetalálkozás pl. egy túl nagy sebességgel forgó neutroncsillaggal.
A média: a „nemgondolkodás” ipar
A média funkciója hogy az életünkben minél több időt bitoroljon, hogy azt az időt, amit a “kenyér” megkeresése, és a felesleges és kényszerű (!) fogyasztás gyakorlását követően eltöltünk, kellően tartalmatlan, erkölcsileg kellően zavart keltő dogokkal töltsük el. Persze már a megalázó show sem ugyanaz, mint régen, de a nagyérdeműnek ugyanaz a média nem mondja meg, hogy hiába a rengeteg énekes válogatás, egy Michael Jackson sem bukkant fel ezeken. Michael Jackson kiesett volna. A média, ami a “nemgondolkodást” adja, nem beszél a lényegről, hogy a liberális ideológia mentén 30 véres háborút vívott már az Egyesült Államok, hogy a 9/11 “terrortámadásban” (háborús incidensben) alig több amerikai vesztette életét, mint a megtorlásában részt vett szintén amerikai katonák. A média nem gondolkodtat el; a romákról nem mondja el, hogy ők azért nyomorognak, mert a mi társadalmunkban élnek, de jobban élnek, mintha egy saját társadalmuk lenne, a zsidókról nem mondja el, hogy nem törhetnek világhatalomra mert bármiféle világhatalmi ábránd csak kárukra lehet, nem mondja el, hogy nem volt soha osztályharc, csak a munkateljesítény és javak elbitorlóival szemben lépnek fel a kisemmizettek, és az osztályharc csak újracímkézi az elnyomottakat és az elnyomókat. Nem mondja el a válságok okát, amiről találóan mondta Bogár László, hogy csak “álság”, az újrafelosztás másik eszköze csupán. A média nem mondja el, hogy a háborúkat adófizetői pénzből vívják a magánszektor hasznára, de nem kívánom untatni az olvasót a korábbi cikkeimben leírtakkal..
Ahogy a munkabér arra szolgál, hogy a munkaerő még éppen meg tudja őrizni a munkaképességét, addig a média arra szolgál, hogy fenntartsa a munkaerő politikai alkalmatlanságát – illetve ha a munkaerőt nagyobb áldozatra kell rábírni, nagyobb fogyasztásra, adósságcsapdára, háborús erőszakra, divattermékek vásárlására, melyeket viselve büszke lehet saját elmeroggyantságára, pl. viseljen nagy reklámlogókat ingyen (illetve drágán), akkor még erőteljesebb eljárásokat kell kidolgozni.
A média technikája a gyűlöletkeltés
A hatalmi média legfőbb eszköze a közvetlen gyűlöletkeltés, és a szembenállók gyűlöletkeltésével való összekacsintás. Kollúzió, ahogy korábban leírtam a személyiségek egymással való szembenállás által nyerik el identitásukat, különben senkik lennének, az űrt elvégre mi mással kell kitölteni intellektus helyett, mint gyűlölettel. A gyűlölet frappáns, instant, a gyűlölet felráz, és a mondvacsinált humanizmus is a gyűlöleten keletkezik. Elvégre a szembenállóban felfedezni vélt “aljasságkép” révén szökken szárba (mások hitvány beállításán keresztül) az egyén magasztossága és nagyszerűsége – jogos felháborodása. A világ jobbítása illúziójának folyamata tehát a bűnbakképzés, legyen az roma, zsidó, antiszemita, kínai, bankár, vagy bármi más. (Bocsánat, a monetarista bankár nem „bűnbak”, hanem „bűnös”.) A gyűlölet, ami a humanizmus forrása (so-so) kiválóan alkalmazható látszathumanizmus generálására, úgy ha gyűlöletet kelt a: bevándorlókkal szemben, a keresztény értékekkel szemben, a terroristákkal szemben (akik általában nincsenek), a keresztényies családmodell ellen, a gazdagok ellen, a gazdagokat jobban adóztatók ellen, az „ostoba” occupy-osokkal szemben, az egyéb szexuális identitással rendelkezők ellen, a férfiak ellen, a drogosokkal, a kicsapongókkal szemben. Gyűlölet a prüdéria ellen és gyűlölet a szabadosság ellen. Gyűlölet a tolvaj pénzügyi hatalmak és gyűlölet a nincstelenekkel szemben. Gyűlölet a „nemzeti” és gyűlölet a „globalista” ellen. Minden gyűlöletkeltésnek megvannak a saját rítusai, amiről a Politikai sérelemgazdálkodás cikkemben már beszéltem, és melynek alapja verbális rítusokban kristályosodik ki, egy olyan egyoldalúsított gondolatrendszerben, melynek alapja a „nemmegbeszélés rendszere” (tejóisten nem írtam bele), ami feltörhetetlenné teszi a beszédmódot és a magatartást. A „nemmegbeszélés rendszere” teszi lehetővé, hogy egyik oldalon pl. Trianonról NE lehessen beszélni, a másik oldalon meg az EU-s kilépés kapcsán a forintárfolyamról.
A „nemmegbeszélés rendszere”
Ennek a rendszernek a közvetítője a médiaszemélyiség, és amit közvetít az a propaganda. A propaganda a valóság elemeinek tematikus összeválogatásán alapuló, hamis valóságképre épülő, humanista benyomást keltő politikai aktivizáló tevékenység. Ezzel kapcsolatban ne legyenek illúzióink, a probléma sokkal súlyosabb, mint képzeljük, a főáramú média a „nemmegbeszélés” rendszerében, aktívan nem beszél arról, hogy a Bush család érdekeltségei termelik ki az iraki olajat, hogy Kadhafi-nak azért kellett megbuknia, mert a Goldmann Sachs elspekulálta az aranyát, és afrikai valutát akart csinálni, hogy Ceaucescu-t a CIA és a KGB buktatta meg, vagy akár hogy az USA-ban a jövedelemadót akkor kellett bevezetni, amikor az ottani jegybank okozta teher ezt végül szükségessé tette.. Ne reménykedjünk abban, hogy pont mi kivételek vagyunk, valamennyien azt kaptuk, amit a csövön adagoltak nekünk, mindegy, hogy történelemtanárok vagyunk, vagy csatornatisztítók.
A valóságkonstrukciónak melyben élünk, szép lassan felfeslik a szövete, mert nem sokáig hazudható már korrupt bérközgazdászok segédletével, hogy jól élünk, hogy jelentéktelen az infláció és annyi amennyi, mert maga az életminőség IS a propaganda része. A húsz évvel ezelőtti számítással az Egyesült Államokban az infláció mértéke háromszor akkora lenne, ahogy reálbérről sem érdemes különösebben beszélgetni, mert a gazdagok és szegények közötti különbség növekedésével az átlag reálbérszint mutathat azonos értéket.. A „nemmegbeszélés rendszere” egyben garantálja az összeomlást is, hiszen nem az igazságokon alapul, hanem valóságkonstrukciókon, az igazság itt szelektív – a rendszeridegen narráció kiiktatásával az igaz-ból hamis gondolati környezet lesz, és végül egész rendszerében: intézményesült hazugság. A „nemmegbeszélés rendszerében” a valóságkonstrukciók a politikai és gazdasági hatalmi ambíciók eszközei.
Hogy működik a médiaszemélyiség?
A médiaszemélyiség vagy az információk elhallgatásával és elferdítésével üzérkedő személy, vagy olyan, aki egy társadalmi réteghez tartozás érdekében vállalja a spontán, önként vállalt skizofréniát, és az azzal járó összes modern rítust. (általában verbális rítust). A médiamunkás szelektált negatívumok, és szelektált pozitívumokkal dolgozik, ezeket csoportosítja, újradolgozza, közöttük újabb és újabb összefüggéseket keres, miközben gondosan ügyelnie kell, nehogy megsértse a „nemmegbeszélés rendszerét”. Olyan erős szociális orientációra kell törekednie, hogy akikhez szól, azok az elbeszélhetetlen tényeket még gondolatilag se fogalmazzák meg, mi több azt bűnnek gondolják (gondolatbűn), olyan bűnnek mely egyben cserbenhagyását jelenti azoknak, akikkel a saját valóságkonstrukcióban közös sorsközösséget vállalt. A „nemmegbeszélés rendszerében” az ideológiaidegen „kibeszélés” itt átcsap a bűnbe, és nem csak az idegen valóságkonstrukció kimondása bűn, hanem annak belátható igazságelemei is. A médiamunkás munkája arra terjed ki, hogy egy társadalomi csoporthoz, réteghez tartozás érdekében definiálja miről és mit kell mondani, hogy ez a csoport hatékonyan lehessen forrása bármiféle hagyományos úgymond kizsákmányolási technikáknak. A médiamunkás véleményét az adja, hogy kinek dolgozik, lévén hogy átjárás nem lehetséges az élethosszig gyakorolt verbális rítusokban és irányultságokban, a skizofrén személyiséget nem lehet egykönnyen feladni, főleg mert ez komoly traumát és talajvesztést okozhatna, és a kettős skizofrénia csak kimagaslóan tehetségeseknek sikerülhet.
A médiaszemélyiség eszköze a tekintély, a tekintély a propaganda személybeli megtestesülése, az, aki a szelektív igazságokat újabb és újabb konstrukciókba tudja rendezni. A tekintély arra is jó, hogy a média vele helyettesítheti a bizonyítékokat, amit mond, annak úgy kell lennie, de karizmatikusnak kell lennie: tehát kellően hatásvadásznak, megalkuvónak, aljasnak, érdekeltnek vagy optimális mértékben skizoidnak és pszihopatának.
A kiterjesztett érzékelés meghamisítása
A média a megismerés csatornáját adja, de emellett elvileg a véleménypiacról finanszírozza magát. Szabályozzák vagy korrumpálják a kívánt valóságábrázolás érdekében felülről, és finanszírozzák a valóságábrázolást fogyasztók alulról.
A kereslet-kínálati véleménypiacon több féle lehet a szerepe:
– Ki kell szolgálnia azt a véleményt, amire spontán nagyobb kereslet mutatkozik.
– Ki kell szolgálnia azt a véleményt, melyre nagyobb keresletet KELL támasztani.
A társadalom fogyasztási és politikai szerkezetét a közvélekedés tartja fenn, fenn kell tartani a piac és a magántulajdon misztikus tiszteletét, és fenn kell tartani a politikának azt a fajta tiszteletét, hogy magát legitimnek mondja a beleszólás lehetősége nélkül is. Elvégre mi is lenne a világgal, ha a hitelminősítőket hiteltelennek tartanánk, a milliárdosokat a legkárosabb személyeknek, a politikát pedig váltógazdálkodásban működő uralkodó kasztnak. A jó közérzetet elvégre valahogy meg kell alapozni, ha mást nem, erős hazugságokkal, hatásvadász elemekkel, a múlt és jelen meghamisításával. Elvégre kenyérre és cirkuszra vágyik a nagyérdemű, hogy ez olcsó cirkusz és dráguló kenyér, az a játék része. És hogy e kettőnek mi a köze egymáshoz? Elvileg a valóságábrázolást (cirkuszt) fogyasztó a műsorral nem csak masszív elmeleépítést kap és a politikai alkalmatlanságának újratermelését, hanem propagandát is, a „nemmegbeszélés” rendszerét. Ez a „cirkusz” mondja meg, hogy mennyi kenyér legyen elég – mert a médiapropaganda másik feladata ez.
Hogy lehet megtörni ezt az állapotot?
A kommunikációt kell megtörni. Egyelőre úgy tűnik, hogy a finanszírozott valóság-ábrázolások rendszerét csak a civil média lehet képes megtörni. Minden valóságkonstrukció törvényszerűen tartalmaz elhallgatott, „nemmegbeszélt” elemeket, melyek terítéken tartása erodálja a médiát, azaz kötelező folyamatosan beszélni arról, hogy a 9/11 es tragédia 7-es számú épülete biztosítási csalás miatt omlott össze, mert nem repült bele repülőgép, hogy a beszedett magyar szja-val egyenlő a kamatszolgálatunk, hogy a fejlődő országok adósságai 1970-től napjainkig megötvenszereződtek, holott az eredeti tartozásukat száztízszeresen visszafizették. A civil média éppen a keresleten keresztül tudja megtörni a hivatalos médiát, ha a lakosság felismeri az elhallgatás rendszerét, a „kollektív skizofréniát”, a hazugságkonstrukciókat.
Ebben a játékban financiális propaganda áll fel a humanista propagandával szemben, de míg a civileknek strukturális hátrányuk van, addig nem csak erkölcsi megalapozottságra építkezhetnek, – bár természetesen elsősorban csak arra kellene – hanem éppúgy támaszkodhatnak tisztességtelen eljárásokra is.. Csak egy propagandát lehet kitalálni az iszlám világ leigázására, de ezzel szemben végtelen számú konspirációs teóriát lehet felállítani..
Mert elvileg forradalom van.. Forradalomban meg sajnos vagy (szerencsére?) mindent lehet.
