11 nov A politikai “sérelemgazdálkodás”
Érdekes látni az aktuális ellenzéki oldalakon a szociális demagógia legváltozatosabb formáit. Ahogy TGM mondta az ellenzék ellenzékiként mindig elnyomottságról beszél, majd kormányon neokonzervatívként megszorít. Az aktuális ellenzéki szimpatizáns mindig arra van szocializálva, hogy érezze azt: őt ideológiai-világnézeti állapotában megnyomorították, kínra ítélték. Neki a nagy kitörési terv része, hogy önfeledten “ápolja” a nép megalázottságának különböző stációit – hiszen ennek van propagandaértékre, ezt kell intellektuálisan kibontani, ezt kell a lehető legtragikusabb fénytörésbe helyezni. Ezt kell megrágni újra és újra, ez alkalmas arra, hogy ő humanista legyen, ez a virágzó jövő záloga.
De hogy is “ápolja” az ellenzék a “sérelmeket”? Megfigyelhető, hogy a sérelem alapú propaganda bár spontánnak tűnik mégis gondosan szelektált, nem is szabad összekeverni a “sérelemhalmaz elemeket”, egyik csoporté az “trianoni országcsonkítás sérelem”, a másik csoporté a “médiacenzúra sérelem”. Egyiké a “hátrányos megkülönböztetés sérelem” a másiké a “méltatlanoknak kedvezés sérelem”. Olyan ez mint valami rítus, a szembenálló pártok akár meg is beszélhetnék milyen sérelmeket kívánnak okozni a magyar népnek, hogy jobban legyen menedzselve ez a folyamat a kisebb károkozás miatt.
A szembenálló önkéntes, spontán konzumálódott aktivisták csak azt nem veszik észre, hogy valójában összejátszanak, és egymás által nyerik el a társadalmi jelentőségüket, ezzel lesznek senkiből “valakivé”. Persze többre nem is alkalmasak, hiszen nem megértik a folyamatokat, nem átgondolják a folyamatokat, és nem terveket fogalmaznak meg, csupán saját nyomorúságukon teremtik meg a személyiségüket – vagy inkább személyiségük foszlányait. Tervezni, és követelni nem akarnak, mivel egydimenziósra vannak “megcsinálva”, nekik bízniuk kell, bízni abban, akit a piacon felkínáltak nekik jól bevezetett klisékkel. És mikor szembesíted őket azzal, hogy nem képesek konkrétan semmiféle követelést megfogalmazni a saját érdekeik mentén, akkor elsajátított narratíva híján többé nem törődnek veled. Hát kérem így működik a politikai “sérelemgazdálkodás”.
A turulozásról, mint sérelemfejlesztésről
Mi a baj a “leturulozással”? A turul egyes vadliberálisok szemében egy indulatot tárgyiasító szimbólum-szerűség. A turul MÖGÖTT az un. “nacionalisták” állnak (ez az ő elképzelésük), ők az úgynevezett gonosz verbalizmusban testet öltő erőszak letéteményesei, legalábbis a vélekedés, a konzumpolitizálás, konzumújságírás szerint többre nem lehet jutni ennek kibontásában. Mert ha pl. a házmesterek gyakrabban kapnak körömgombát, akkor nem a házmesterség jár körömgombával, hanem mondjuk a pincepakolás. Vannak bizonyos halmazbéli átfedések, melyek esetleg más halmazok, mint amik. Az általánosítás (halmazösszevonás, kiterjesztés) egyébként rendkívül energiatakarékos eljárás a nemgondolkodás piacán, ugyanakkor mégis kiverheti a biztosítékot a nemmegkülönböztetni való társadalmi csoportoknál. Pl. az a sajnálatos tény, hogy a börtönökben a lakosságarányhoz képest jóval több a roma, nem azt jelenti, hogy a roma az bűnöző, hanem pl. azt, hogy a szegény, rosszul szocializált társadalmi csoportok között több a roma.
Mi is zajlik itt a valóságban? Lényegében az, hogy a kicsit rácsúsztatjuk a nagyra, a kicsi halmaz szabályt ráalkalmazzuk a nagyra, így tehát bűnök kiterjesztésével lényegesen több bűnös keletkeztethető. De ne álljunk meg itt és folytassuk a zsidókkal, akik közöttünk járnak, ugyanannyiért vesznek cipőt mint mi, de mégis a világ pénzügyi megsemmisítésén fáradozva valamennyien bankárok, és természetesen bűnösök.
A turul és a kabát
A turulra visszatérve: ebben egy rendkívül praktikus konfliktuseszközre bukkanunk.
Kezdjük ott, hogy ha egy japán kedvelheti a saját piros plecsnijét, amit felkelő napnak lát, akkor mi magyarok a turult miért is ne kedvelhetnénk valamelyest? Mert van ugyebár a turul, ami mögött ott áll az egész nemzet, mindenki, nagymamák, nagybácsik, óvodások, alacsony növésű magasépítők, körömgombától szenvedő házmesterek, mindenki, és ezek törperészhalmaza az, aki személyiségének együvétartozásában kívánja a turult mint szimbóleumot alkalmazni. Ezen belül a részhalmazon belül található az ércesebb hangot megütő állampolgár, aki verbális erőszak segítségével kívánja foganatosítani a történelem mozgatóerejének a gyűlöletben megtestesült célját, az etnikai alapú úrafelosztást. (TGM nyomán, bocsánat)
Egész röviden a részhalmazon belül fészkel az, aki “gyűlölködik” – így kicsit érthetőbb. Van tehát a részhalmaz részhalmaza, a gyűlölködő (egyébként biztos van), akit mint egy nagykabátot lehet húzni a nagyobb és nagyobb közösségre, mígnem ez alatt a nagykabát alatt pislog mindenki, akinek a turul meggondolatlanul szimpatikus volt, főleg mert pl. magyar. Tehát itt a turul átvette az erőszakfunkciót az erőszakostól, a harc már nem az erőszakkal szemben zajlik, hanem a vélhetőleg elidegenített szimbólum ellen, ami természetesen haragra gerjeszti a nem erőszakos turulozót is. Ez annyiban praktikus, hogy a “turulra való támadás” cselekménye ráadásul megfelel a “mocskos hazaáruló” sztereotípiájának, tehát létrejön az összejátszás, mindenki boldog, mindenki megerősítette saját heroikus identitását. Egyrészről megkifogásoltuk az erőszakot a turul szimbólum-gyűjtőfogalom képében, másrészt az “erőszakos” is bizonyítékát láthatta annak, hogy itt “nemzeti szimbólum kifogásolási cselekmény” zajlik úton-útfélen, ettől vérzik ezer sebből a nemzettest, ettől nem jutunk egyről a kettőre, kéremszépen. Nem az erőszak van kifogásolva, hanem a turul, a vak is látja: “Most nem csináltam semmit mégis turulozott, tisztelt bíró úr!”
Ezekben a megoldásokban a legjobb útmutatóval a sztereotípiák szolgálnak, mely szerint a sztereotípia beteljesítheti magát: a bűnözőnek kikiáltott etnikumot nem akarják alkalmazni és bűnöző lesz, ha az olasz cipőről az a hír járja, hogy jó, akkor megnő rá a kereslet és ezzel jóvá válhat, és a végtelenségig lehetne sorolni…
Na már csak egy kérdésem lenne: ha a politikusokat általában nem tartanánk gazembernek, lehet hogy lenne esélyük nem azzá válni? Vagy az esetükben előbb lettek spontán mód gazemberek, mint annak tartották volna őket? Vajon ilyesmi is lehetséges?
Harkai Bulcsú Bánk
