A szittya virtus
6329
post-template-default,single,single-post,postid-6329,single-format-standard,bridge-core-1.0.5,ajax_fade,page_not_loaded,,qode_grid_1400,qode-theme-ver-18.1,qode-theme-bridge,disabled_footer_top,qode_header_in_grid,wpb-js-composer js-comp-ver-6.0.2,vc_responsive

A szittya virtus

A szittya virtus

 Az öt titok: ne félj önmagadtól, légy lovagias, önzetlen, nagylelkű és együttérző Az egész emberiség harcosi hagyománya Napjainkban az emberiség talán minden eddiginél mélyebb problémákkal néz szembe. Megnövekedett a fontossága ezért annak, hogy egyszerű, közvetlen és könnyen használható módokat találjunk arra, hogy önmagunkon dolgozhassunk, és tudásunkat megoszthassuk másokkal.

A világ dolgainak jelenlegi állapota mindannyiunkat aggodalommal tölt el: a sok helyütt dúló háborúk, környezetünk elszennyezése, az ekológiai egyensúly megbomlása, a kiterjedt szegénység és gazdasági instabilitás, a társadalmi és politikai zűrzavar – a világ olyan, mint a megbolydult méhkas.

A Belső Ösvény tanításai arra alapulnak, hogy az emberben természetszerűleg létezik egy bölcsesség, egy erő, amelynek segítségével megoldhatjuk Földünk problémáit. Ez a bölcsesség és erő nem valamely kiválasztott faj, műveltség vagy vallás tulajdona. Ellenkezőleg, ez az egész emberiség harcosi hagyománya, amely létezett számos műveltség keretében, történelmünk számos korszakában. Harcosnak lenni nem azt jelenti, hogy háborút folytatunk valaki más ellen. Az erőszak a bajok forrása, nem pedig a megoldása. A „harcos” szó itt vitézt, bátrat jelent – a harcos félelemtől mentes. A bölcsesség harcosi hagyományát képviselték többek között a japán szamurájok, az indiánok, Artúr király lovagjai. Nekünk, magyaroknak különösen erőteljes vitézi hagyományunk van, amely az ősi időkbe nyúlik vissza: a mindenki tiszteletét és csodálatát kivívott szittya, hun és magyar vitézek leszármazottai vagyunk. E hagyomány kiemelkedő örökösei voltak nagy lovagkirályaink: Atilla, Szent László, a Hunyadiak; végváraink védői, a kurucok és a messze földön híres magyar huszárok. Az ő vérük csorog ereinkben, s e vérrel együtt a szittya virtus.

Mi a szittya virtus titka?

1. Első titok: ne félj attól, aki vagy. A vitézség végső meghatározása: ne félj önmagadtól!

2. Második titok: lovagiasság. A világ nagy problémáival szemben lehetünk egyszerre hősiesek és jóságosak is. A szittya harcos a gyengék és elesettek oltalmazója.

3. Harmadik titok: önzetlenség. Ha félünk önmagunktól és a világ látszólagos fenyegetésétől, önzőkké válunk. Körül akarjuk bástyázni magunkat védőfalakkal, hogy saját biztonságunkat megóvjuk. Lehetünk azonban ennél sokkal bátrabbak is.

Ahogyan költőóriásunk, Arany János írta Atilla nagykirályunk sátorpalotájáról:

Az erőnek volt az kirepítő fészke,
S nem a pulyaságnak gyáva menedéke.

Gondoljunk otthonunk keretén túl is! Gondolkozzunk el, hogyan segíthetünk világunkon. Ha mi nem segítünk, senki sem fog. Rajtunk a sor. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy elhanyagoljuk egyéni elkötelezettségeinket önmagunk és közvetlen környezetünk felé. Épp ellenkezőleg, a világ segítését önmagunkkal kell kezdenünk. Felelősségünk segíteni a világon, azonban ne feledjük, milyen könnyen teremthetünk a segítés címén is újabb zűrzavart, ha a saját „okos” elképzeléseinket akarjuk ráerőltetni másokra.

Sokunknak vannak elméletei arról, hogy a világnak mire van szüksége. Például sokan, akik nemrég még a kommunizmustól várták a megváltást, mára átnyergeltek a piacgazdaság üdvtanára… A Belső Ösvény nem akar semmilyen új elmélet követésére téríteni – ne várjuk a megváltást kívülről, eszméktől vagy személyektől vagy bármi mástól. A Belső Ösvény azt hirdeti, hogy a megvilágosult társadalom létrehozásához először fel kell tárnunk önmagunkat önmagunk számára, hogy lássuk, mivel tudunk személy szerint mi hozzájárulni a világ jóllétéhez. Azzal kell tehát kezdenünk, hogy vesszük a fáradságot, és vizsgálat alá vetjük saját tapasztalatainkat azért, hogy felfedezhessük, milyen valós értékeket rejtenek önmagunk és mások jóllétének fellendítéséhez.

4. Negyedik titok: nagylelkűség, ami azt jelenti, hogy semmit sem tartunk vissza, hanem egyfolytában adunk. A nagylelkűség egy önmagától létező, természetes nyitottság, teljes nyitottság. Nem vagyunk többé kénytelenek önmagunk ügyét művelni. A megnyílás legjobb módja pedig az, hogy megbarátkozunk magunkkal. Megengedjük magunknak, hogy kinyíljunk és csatlakozzunk a világ többi lényéhez egy hatalmas nagylelkűség, hatalmas jóság és kimeríthetetlen gazdagság érzésével. Minél többet adunk, annál nagyobb ösztönzést érzünk arra, hogy állandóan adjunk. Ahhoz, hogy a nagylelkű adást gyakorolni tudjuk, túl kell lépnünk a szegénység érzetű lelkületen, és rá kell jönnünk, hogy lényünk gazdagsága kimeríthetetlen. A gazdagság és önállóság érzetével rendelkezünk, s ezért képesek vagyunk rá, és megengedhetjük magunknak, hogy másoknak is adjunk.

5. Ötödik titok: együttérzés, amely egy lelkünkben lévő „lágy pont” érzetén alapul. Egy hasonlattal magyarázva olyan, mint amikor egy nyílt seb van testünkön, amelyet nem szeretnénk megérinteni, mert fájdalmat okoz. Lágy pontunkon keresztül elérhetőek vagyunk, szerelembe tudunk esni, és értékelni tudjuk a szépséget, jóságot, művészetet, zenét. Képtelenek vagyunk érzéketlenül elmenni a szenvedés mellett, mert megérint, fájdalmasan érint bennünket. Képtelenek vagyunk nem segíteni, ha segíthetünk.

A szittya virtus genetikus adottságunk

A szittya virtus bennünk van, közel van. Természettől való, genetikus adottságunk, erejét és bölcsességét az anyatejjel szívtuk magunkba, és ősi műveltségünk is ennek a kifejlesztését szorgalmazza. Felkeltése ezért számunkra könnyű lehet. Csak engedni kell igaz természetünket erőltetés nélkül megnyilvánulni.

Egy ismerősöm mesélte, hogy ifjúságában (a 70-es években) az ő falujában, amikor a nők a kapálás végeztével hazafelé mentek a határból, ha útközben megláttak valakit, aki még nem volt kész munkájával, az egész csapat beállt segíteni neki, és a munka elvégzése után együtt folytatták útjukat haza. Nem tudtak elmenni valaki mellett, akinek segíteni lehetett. Azt is mesélte, hogy az utcájukban az volt a szokás, hogy minden nap más sütött süteményt az egész utcának, s így mindenkinek volt süteménye minden nap. Később, amikor elköltözött egy nem magyar faluba, csodálkozva tapasztalta, hogy ezek a szokások ott ismeretlenek voltak.

Sokszor azonban ez a természetes egyszerűség a legnehezebb, ezért van szükségünk a Belső Ösvény tanításaira és gyakorlataira, amelyek elvezetnek hozzá.

bg71
info@emberiseg.hu