09 Már Magyar vagy hottentotta…? – FaceBook Reflex (1.)
Egy FaceBook-os bejegyzésben valaki ezt írta: “Büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok” – és elkezdték lájkolni sokan, hogy én is, én is… Elgondolkodtam ezen a dolgon, mert érdekes dolog ez a büszkeség. Néhány dologra büszke tud lenni az ember. Ha például kitűz maga elé egy célt, és azt küzdelmek árán eléri…
Akkor büszke lehet arra, hogy megharcolt érte. Büszke lehetek arra, ha egy versenyben jobb vagyok a másiknál. Ilyenkor már belép a történetbe az ego, de ettől még szintén lehet büszke az ember arra, hogy jobban teljesített a másiknál…
Az imént felsoroltak arról szólnak, hogy kiemelkedünk valamiből, valami felett állunk, valamit elértünk önerőből…
“Magyarnak lenni büszke gyönyörűség” – tartja a mondás. De ha mondjuk románok, szlovákok, hottentották lennénk, nem lennénk ugyanilyen büszkék? Dehogynem! Akkor ennek így semmi értelme, hiszen azáltal, hogy magyarok vagyunk, semmivel nem vagyunk jobbak, vagy többek másoknál. Mindemellett ahogy mondani szokták, a kor nem érdem, hanem állapot. Ugyanez igaz arra is, hogy a magyarság nem érdem, hanem állapot. Ilyen alapon mit gondolunk arról, aki a következőket jelenti ki: Büszke vagyok arra, hogy pesti vagyok. Büszke vagyok arra, hogy gazdagréti vagyok. Büszke vagyok arra, hogy az első emeleten lakom… Egyiknek sincs sok értelme, hiszen ezáltal nem vagyunk többek egy miskolcinál, egy angyalföldinél, vagy egy földszinti lakosnál….
Magyarnak lenni nem egy elért eredmény, nem érdem. Hanem állapot. Nem a mi döntésünk, hogy magyarnak születtünk, ez megtörtént velünk. Szerintem mi is furcsán néznénk mondjuk egyes tárgyainkra, ha mondjuk beszélni tudnának, és ilyeneket mondanának: “Büszke vagyok rá, hogy kanál vagyok” – mintha azt sugallná, hogy kanálként értékesebb egy villánál vagy tányérnál…
A magyarságnak vannak érdemei. Vannak kiváló sportolóink, tudósaink, csodálatos kultúránk, konyhánk, és a többi… De ugyanez nem mondható-e el más nemzetekről? Dehogynem! Fontos értelmeznünk, hogy mit értünk az alatt: büszke vagyok, hogy magyar vagyok… Mert ha azt értem, hogy ezáltal többnek gondolom magam másnál, az veszélyes. Ha azt értem, hogy büszke vagyok arra, amit más magyar előttem elért, akkor ez érdekes gondolat, hiszen nem én értem el az eredményeket, hanem mások. Nekem semmi közöm hozzá, pusztán annyi, hogy én is magyar vagyok. És? Attól még nem én tettem valamit, hanem más.
Büszke vagyok Petőfi Sándorra. Igaz, ő meghalt egy ügyért, én meg nem. Én meg semmit nem tettem érte… Akkor mire lehetek büszke? Más cselekedetére? Gondolatmenetem végén csak egy megjegyzés: ha teszünk valamit a körülöttünk lévőkért. Magyarokért, cigányokért, az emberiségért, más fajokért… Arra lehetünk büszkék. Pusztán arra, hogy magyarok vagyunk… Enyhén szólva is nevetséges. Még egyszer: a magyarság ténye, magyarnak lenni – nem érdem, hanem állapot.
