21 jan Pistike a fekete bárány
Apuka és Anyuka válófélben vannak – sőt, lehet, már el is váltak, de még egy háztartásban élnek, és közösen nevelik a gyereket, Pistikét. Pistike anyuka szemében egy vagány srác, aki nagyon jól csinálja a dolgokat. Apuka szemében Pistike egy ostoba kölyök, aki mindent rosszul tesz. Ráadásul, ha Pistike valamit netán mégiscsak jól csinálna, Apuka már csak azért sem ismeri el, nehogy ezzel egyfajta alsóbbrendűségi érzése legyen Anyukával szemben is. Apuka tehát dacosan mondja a magáét, és ócsárolja Pistikét.
Otthon is, és máshol is – a rokonoknál, barátoknál, idegeneknél. Önigazolást várva mindenhol lejáratja Pistikét, csak azért, hogy önmaga igazát védhesse. Sajnos így még az az igazság is elvész, amely valóban megilletné Apukát, mert esetleg néha tényleg jót mond. De ezzel a viselkedéssel önmagát járatja le, de ezt nem veszi észre.
A barátok, családtagok, ismeretlenek néha persze összesúgnak mögöttük, hiszen a többség azt gondolja, hogy Pistike akármilyen is, az otthonon kívül azért mégsem kellene így beszélni róla – elvégre Apuka és Anyuka közös kölyke. Van olyan család, ahol ha a gyerek balhét csinál, vagy esetleg jót tesz, az ottani apuka és anyuka mindenképpen kiáll mellette. Ez a család szent kötelessége: a család tagjait megvédeni, támogatni minden körülmények közepette. Otthon persze lehet más a helyzet. Ha a kölök ellopott egy almát a boltból, akkor el kell verni a fenekét, vagy más nevelési módszerekkel helyretenni, de nem a boltban nagy nyilvánosság előtt, hanem otthon. Mit gondolunk arról a gyerekről, akit az apja vagy az anyja nyilvánosság előtt aláz és pofoz meg? Milyen család ez, hogy nem otthon intézik az ügyeiket?
Orbán Viktor Pistike lehet ilyen vagy olyan gyerek. Otthon lehet innen is onnan is szapulni, támogatni, támadgatni, mongyonle-zni neki. Mindent lehet, ami a közösen kialakított szabályokba belefér. De amikor Orbán Viktor Pistike kiteszi a lábát a ház-hazából, akkor vagy hallgatni kell, vagy kiállni mellette. Mert semelyik család nem szereti, ha a barátok, idegenek és mindenféle más családok kinevetik, lesajnálják, vagy borúsan nógatnak. Még kevésbé, ha a család egyik tagja elrohangál otthonról, hogy másutt járassa le Orbán Viktor Pistikét.
Micsoda család az ilyen? Micsoda emberek azok, akik csak akkor hisznek a demokráciában, ha az van, amit ők akarnak? És ha nem az van, akkor árulkodnak mindenfelé, és lejáratják – nem Orbán Viktor Pistikét – hanem az egész országot.
Jómagam nem szeretem ezt a rendszert, mert nem tartom jónak – nem tartom a legjobbnak. Van elképzelésem olyan rendszerre, amely szerintem – és egyre többek szerint – sokkal jobb lehetne. S noha nem szeretem a rendszert, és ahol lehet, ki is bújok alóla, nem akarom az elképzeléseimet erőszakos módon másokra erőltetni, és nem akarom, hogy drasztikus módszerekkel, esetleg véráldozatokkal változzon.
Sok döntését nem szeretem a mostani kormánynak. Sőt, sok egyéb döntést elvárnék tőle, amit soha nem fog megtenni. Ennek ellenére nem azzal a felfogással utasítom el, hogy bármit tesz, az csak rossz lehet. A valódi harcosok tisztelik az ellenfelüket. Elismerik a másik tudását, erejét, tehetségét. A barbárok nem. Ők csak arra vágynak, hogy minél jobban megalázzák a másikat.
Magyarországon sok a barbár. Ész nélkül mongyonle-zni lehet, mert megengedett. Ám nem kötelező. Ezt mindenki maga dönti el.
Én folyamatosan javítgatom az én elképzelésemet, bevonok a gondolkodásba minél több embert, dolgozom azért, hogy ez megvalósuljon, ha a többség elfogadja. Ugyanakkor nem vagyok barbár, és nem pocskondiázom ész nélkül Orbán Viktort, a kormányát, a rendszerét. Ahhoz sokkal nagyobb bölcsesség és erő kell, hogy józanok tudjunk maradni. Hogy bármennyire is nem szeretjük és tagadjuk a másikat, képesek legyünk arra, hogy az érdemeit is elismerjük.
Amíg Magyarországon a többség közgondolkodása nem válik ilyenné, semmilyen morális fejlődés nem várható, és valódi változáshoz szükséges összefogás sem. Ugyanakkor én derülátó vagyok – másképpen nem érdemes élni.
