ELFELEJTETTED ADATAIDAT?

Válaszlevél Orbán Viktornak

levelorbannak

Tisztelt Honfitársam, tisztelt Miniszterelnök úr!

A minap megkaptam levelét, és tüstént billentyűzetet ragadtam, hogy illően választ is küldjek rá. Igaz, Ön nem személyesen nekem címezte, talán kezébe sem fogta a papírt, és az aláírása sem valódi, pusztán egy másolat, de ettől most eltekintenék.
Azzal is tisztában vagyok, hogy Önnek fogalma sincs arról, hogy létezem, hogy ki vagyok, hogyan élek – mint ahogyan címzettjei közül szerintem ez több millióról elmondható.
Személyre szóló levelet én csak olyanoknak szoktam írni, akiket személyesen is ismerek, de most ez sem érdekes.

orbanlevele

Azért írok Önnek, mert szeretnék néhány félreértést tisztázni, amely levelében található. Először is: nyilván Önt tévesen tájékoztatták, vagy a címem félreértésből került az Önök listájára, de szeretném nyomatékosan leszögezni: én nem Önökre szavaztam, így az Önök győzelmében semmiféle érdemem nincs. Ebben kizárólag Önöknek vannak érdemeik, hiszen a négy évvel korábban megszerzett 2/3-os többséggel sikerült a választási rendszert oly mértékben megváltoztatni, vagy ha jobban tetszik, eltorzítani, hogy idén a szavazópolgárok egynegyedének szavazatai is kétharmados többséghez juttatták önöket ismét. Ez inkább szomorú, mintsem dícséretes – ilyen választási győzelem valóban nem volt még Európában. Illetve volt. Nagyjából 30 éve, hosszú évtizedeken át – akkor mindig a Hazafias Népfront győzedelmeskedett ilyen mértékben.

A második tévedés: május 25-én semmiféle közös küzdelmünk nem lesz. Önök fognak küzdeni azért, hogy minél több hűbéresük foglalhasson el bársonyszéket abban az Uniós Parlamentben, amely ellen Önök az elmúlt 4 évben harcoltak. Számomra ez kicsit furcsa, ám cseppet sem meglepő.
Május 25-én én és még sok millió honfitársam azért fogunk küzdeni, hogy a hónap elején megkapott fizetésünk hogyan legyen elegendő a hónap végén is sárga csekkekre és élelmiszerre. Ez egészen másfajta küzdelem, amelyet Ön és családja vélhetően sosem tapasztalt.

Szívesen küldenék üzenetet Brüsszelbe én is, ám rám senki nem kíváncsi. Önök meg nyilvánvalóan nem engem képviselnek, hanem elsősorban önmagukat, a hatalmi pozícióik megvédését, az Önök pártjának érdekeit… És még sorolhatnám, mennyi előbbre való dolog van Önöknek az én érdekeimnél. És csak egy jó tanács, ha tisztelt Miniszterelnök úr elfogadja: a magyar földet itthon kell megvédeni, nem Belgiumban. Mint ahogy a magyar haderőnek 70 éve sem a Don-kanyarnál kellett volna a hazát védenie, hanem itthon. Úgy látszik, a történelmi tapasztalatok nem sokat jelentenek sajnálatos módon. A munkahelyeket pedig nem megvédeni kell, hanem vagy megteremteni – ahogyan 4 éve ön ígérte az egymillió új munkahelyet. Vagy elgondolkodni azon, hogy a jelenleg összeomló kapitalizmusban, amikor az ember helyét a gépek veszik át, ahol a profit többet ér az emberi életnél, talán ésszerűbb lenne áttérni egy másfajta társadalmi – és főleg gazdasági – berendezkedésre. Tisztelt Miniszterelnök úr, hallott Ön már a technológiai munkanélküliségről? Hallott már arról, hogy ma a világ lakosságának 5 %-a képes előállítani a világ teljes szükségleteinek 100 %-át? Ezt nem én állítom, hanem számtalan közgazdász. Csak akkor kérdem én: mit csináljon a maradék 95%, hogyan kíván Ön munkahelyeket teremteni?

Ön szerint április 6-án Magyarország legyőzte a jobb- és baloldali szélsőségeket, és a mienk a legegységesebb nemzet Európában. Nem tudom, hogy ezeket Ön személyesen találja-e ki, vagy valaki Ön helyett fogalmaz, de ennél demagógabb, populistább és elcsépeltebb szöveget csak 1980 május 1-én hallottam a Hősök terén, amikor kötelező pártparancsra felvonultak apámék, és én 9 évesen velük tartottam – amúgy jó buli volt. Volt zászló, apáméknak sör… Ott olyanokat harsogtak, hogy éljen a szovjet és magyar nép megbonthatatlan örök barátsága, és a többi és a többi…

Szerintem április 6-án Magyarország ismét önmagát győzte le azáltal, hogy olyanokra szavazott, mint a Fidesz, az MSZP és bandái… S mielőtt még azt gondolná, Jobbikos vagy LMP-s vagyok, szeretném leszögezni, hogy egyik sem. És ne találgasson, tisztelt Miniszterelnök úr, egyik pártban sem hiszek.

Az egységről csak annyit, hogy a szavazópolgároknak csak a 61 százaléka ment el voksolni, 39 százalék otthon maradt. A szavazók közül is csak majdnem 45 százalék szavazott Önökre, a maradék 55 százalék teljesen másra. Akárhogy is szemléljük, az ország jelenleg is három részre szakadt állapotban van: a kiábrándult nem szavazók, az Önökben még hívők és a másokban hívők részében. Ráadásul a nyolcmillió választópolgárból Önökre csak valamivel többen, mint 2 millióan voksoltak. Ha Önnek ez egységet jelent, amikor csak minden ötödik magyar állampolgár támogatja Önöket, akkor csak két dolgot tudok feltételezni: vagy komoly hiányosságai vannak számtan tanulás terén, ami általános iskola alsó tagozatos tananyag, vagy ennyire birkának néz engem, és még számtalan honfitársamat, hogy ilyen hazugságokat próbál lenyomni a torkunkon.

Arra kér, ismét győzzük le a szélsőségeket, amelyek állítólag tönkretennék a jövőnket. Sajnos azt gondolom, hogy az elmúlt 25 évünket és a jelenünket Önök együttesen tették tönkre éppen azokkal, akik ellen most Önök is harcolnak. Ne haragudjon meg, tisztelt Miniszterelnök úr, de engem nem sikerült megtévesztenie ezzel a jobb- és baloldali maszlaggal, mert a választások és a hatalom már régen nem az elvekről vagy a nemzet érdekeiről szólnak, hanem pénzről. Ki mennyi állami vagyont tud kimenteni saját érdekszférájába, ki mennyi bőrt tud újabb és újabb adók formájában lehúzni a szerencsétlen népről, és ki tudja minél jobban mindezt demokráciaként és szabad választásként becsomagolni az egyszerű emberek számára.
Az én számomra ez nem sikerült.
Amit eddig tettem a hazámért… Attól tartok, azt Ön nem köszöni meg őszintén, mert napnál is világosabb, hogy az Ön és az Ön pártjának, az Ön pártja mögött álló gazdasági hatalmak ellen szól.
Ha megengedi, én teljesen másra bíztatnám családtagjaimat, barátaimat és szomszédjaimat, sőt, ismerőseimet és ismeretleneket is, mint hogy Önökre szavazzon május 25-én.

Önök elvették az elmúlt 25 évünket és a jelenünket. Én arra bíztatok mindenkit, hogy szerezzük vissza a jövőnket Önöktől és mindazoktól, akik még ennek elvételében mesterkedtek és mesterkednek.

Önnel ellentétben, én hiszek a közvetlen részvételi demokráciában. Önökkel ellentétben én egy teljesen más Magyarországot képzelek el.

Olyan Magyarországot, ahol a pártok helyett valódi választott, felelősségre vonható és visszahívható képviselők vannak az Országházban. Ahol a képviselőknek nincs mentelmi joguk, ahol minden titkosítás feloldásra kerül, ahol minden jelentős kérdésről népszavazás dönt, nem gazdasági érdekcsoportokat kiszolgáló báb-politikusok.

Olyan Magyarországot képzelek el, ahol egységes nemzeti vagyonleltár készül, és kiderül, kihez, hova került a huszonöt évvel ezelőtti nemzeti vagyon 90 százaléka. És az vissza is kerül jogos tulajdonosához: a magyar emberekhez.

Olyan Magyarországot képzelek el, ahol az embereknek joguk van tudni, mennyi adót fizetnek be, és azt az állam mire költi.

Olyan Magyarországot képzelek el, ahol kiderül, hogy a kettő milliárd dolláros államadósságunkból hogyan lett több száz milliárd, és miért nem hajlandó egyik kormány sem újratárgyalni ezt a kérdést.

Olyan Magyarországot képzelek el, ahol az alkotmányt nem egy párt, hanem az emberek írják, ahogyan Izlandon és Svájcban. Ahol alkotmányos jog, hogy minden hatalom a népé, alkotmányos jog az otthonhoz, egészséges élelemhez, tiszta ivóvízhez, egészségügyi ellátáshoz és oktatáshoz való jog.

Ahol az energiaszolgáltatók nem külföldi magáncégek tulajdonában, hanem a magyar emberek tulajdonában vannak. Ahol a munkát nem büntetik adókkal, hanem megbecsülik és támogatják.
Sorolhatnám még, milyen Magyarországon szeretnék élni, de ez már olyan messze van az Ön elképzeléseitől, hogy félek, azt sem tudná, miről beszélek. Vagy ha tudja, akkor nem érdekli.

Tisztelt Honfitársam, tisztelt Miniszterelnök úr!

Köszönöm levelét, de kérem, címemet töröljék a címlistájukról – nem tudom, egyáltalán hogyan jutottak hozzá –, mert a jövőben nem kívánok Önöktől semmiféle reklámanyagot kapni. Ráadásul úgy tudom, a kéretlen reklámok kézbesítését a törvény is szankcionálja.
Szívesen fordulnék a fogyasztóvédelemhez, hiszen az Önök reklámja nem más, mint megtévesztés, de attól tartok, az ő hivatalukat is Önök irányítják, így nem lenne sok foganatja a dolognak.

Maradok tisztelettel: BG, magyar állampolgár

Share and Enjoy

17 Responses to “Válaszlevél Orbán Viktornak”

  1. Elég korrektül válaszoltál, Gábor, egy alakváltó hüllőnek.

    És az is mindenképpen dicséretes, hogy van valakinek még energiája tételesen helyretenni azokat a hazugságokat, amely napi politikai szinten megy – kevés az ilyen lekiismeretes ember.

    Ám a leveled vége felé megint belecsúsztál a 99 pontos verziódba, amely persze nagyszerű megállapításokat tartalmaz, csak az a baj velük, hogy a javasolt probléma-kezelés szintje ismét a nemzeti keretek közé csúszott le, mellyel viszont a Föld globális problémáit eleve nem lehet megoldani.

    Ezért volt jobb ebből a szempontból az egykori 19 pont, mivel több globális elemet tartalmazott.

    • Emberiség.hu véleménye:

      Igen, lehetett volna bővíteni a dolgokat, de Magyarország és a világ két külön lépték. Először itt kell rendet csinálni, itt kell meggyőzni az embereket, aztán lehet globálisan.

      • Természetesen, nincs is itt semmi probléma, Gábor, mivel 25-26 éve erre az ungarische gyarmatra ejtőernyősként ledobott maffia-vezérnek nyilván csak helyi szintű probléma-megoldó javaslatokat lehet tenni.

        Ám ha tudnák az emberek, hogy a “választott vezetőik” ( pontosabban: az 1990 óta a választási szoftvereket kezelő személyzet által megválasztott hős demokratáik ) minden aljasságra kapható primitivség, sötétség és butaság megtestesítői, úgyhogy még a hozzájuk intézett kérdéseket sem értik igazán, nemhogy megoldásokat keressenek rá, akkor nyilván az emberek hamar elfordulának a politikától és az ideális 0% választási részvételi arány hamar kialakulna!

        De ez az öntudatra ébredés még miért nem történt meg? – mint pl. a teljes választási bojkott?

        Azért, mert ezeket a maffia-bárókat nem csak a mi országunkra dobták le, hanem az egész Földön még kulcs-pozícióban vannak – ezért kell várni az USA összeomlására és szétesésére ( mely már nagyon közel van ), ami beindítja azt a láncreakciót globális szinten is, hogy végre elkezdődhessenek a Vízöntő korszak szellemiségének megfelelő társadalom-átalakító munkálatok, mind globálisan, mind helyi szinten.

  2. Gratulálok a levél írójának!
    Megfogalmazta véleményemet,gondolataimat úgy,ahogy én nem tudtam volna!

  3. szaboneagi véleménye:

    Sziasztok! Ha minden vélemény számít, miért nem látom az én véleményemet?????

  4. Gratulálok. Érdekes van olyan is, amiben egyetértünk. Kár hogy a pártszínektől elvakítottak, ezt soha sem értik meg. Csak egy mondat zavar, mégpedig.
    “S mielőtt még azt gondolná, Jobbikos vagy LMP-s vagyok, szeretném leszögezni, hogy egyik sem. És ne találgasson, tisztelt Miniszterelnök úr, egyik pártban sem hiszek.” Ez egy demokráciától idegen.
    Mert ha bárki, akárki az lenne, mi lenne a baj? A pártreferenciát tagadni kell, csak a győztesé lehet publikus? Ráadásul azoknak is tagadniuk kell akiknek nincs is? Ha valamiben nincs egyetértés, akkor már is ellenség lesz az állampolgár? Pusztán azért mert másként gondolkodik? Ez a felszíni demokrácia, amelyt mindig csak az a bizonyos legfelül úszó réteg tart annak, a pórnép meg csak álmodik róla. Ha más párt győz alkalmazkodjunk az igényeihez? Legyünk mi is kaméleonok mint ők?((vagy alakváltó hüllő) külön spirituális UFO kutatókedvéért) Hát ennyit a mai magyar (vagy jó ég tudja milyen ) demokráciáról. Most szépen rakd rendbe az irataidat, és a számláidat.
    Majd a kellemetlen látogatókról is számolj be légyszíves, mert feltehetőleg lesznek.
    Mert ez a demokrácia, már csak olyan-amilyen.

    • Emberiség.hu véleménye:

      Nem várok kellemetlen látogatókat, szerintem nem lesznek. Vannak, akik nálam sokkal keményebben fogalmaznak, én igyekeztem kulturált maradni.
      Amúgy furcsálltam egy mondatodat: “Ez egy demokráciától idegen.” – írod arra, hogy én egyik pártban sem hiszek. Az én véleményem szerint létezhet demokrácia pártok nélkül is – vagy ez annyira elképzelhetetlen?
      Az e-demokrácia és a közvetlen részvételi demokrácia nem igényli pártok létét. De gondold végig te is…

      • Elnézést, gyorsan, és pongyolán fogalmaztam.
        Azt tartom idegennek a demokráciától, hogy az embereknek, mindig el kell valakiktől, valakitől határolódni. Ha valaki elmondja a véleményét, miért lenne az baj , ha például Jobbik vagy LMP szimpatizáns. Őket nem illeti meg a saját véleményük elmondásának szabadsága? Embert még egyikük sem ölt vagy evett. Egyeseknek a szólás, másoknak a némaság szabadsága van. És pont azok teszik ezt , akik állítólag olyannyira érzékenyek az emberi jogokra. Akinek nincs mondanivalója, ész érve, nem vitatkozik, csak bélyegez. 25 éve tele vagyunk bélyegzős emberekkel. Aki nem a nekik tetszőt fújja (nem a szekértolója) az élből náci, fasiszta Jobbikos LMP-s, demagóg, ellenség, szaralak és a többi.
        A pártokról meg annyi a véleményem, hogy ők az igazi átverő show műsor rendezői. Reggeltől estig megosztanak.
        Úgy érzem, hogy egy szűkebb közösség el tudja dönteni kit javasol érdekei képviselőjének. Meg kéne próbálnunk. XY professzor, mérnök, akár erdész, művész, mindegy csak a köztisztelet övezze. De a politika megtette a magáét. Jó ha az emberek öt szomszédot ismernek. Ezen kéne változtatni.
        Jön az Önkormányzati választás, és ha jogaimat gyakorolni szeretném, választhatok a lejárt szavatosságú karrierépítőkből, akik meg vannak győződve róla, hogy nélkülözhetetlenek.

      • Érdekes mind két fenti vélemény, mivel tükröznek, szerintem, két fontos átmenetet a valódi társadami jóléthez vezető úton.

        Ezek az állomások kezdben egy igazságkereső embernél a mélységes csalódások sorozatos tapasztalatai természetesen – és velük párhuzamosan az elidegenedés egy olyan örökölt hitrendszertől, melyet a családtól és a társadalomtól automatikusan átvettünk.

        Például a legtöbb ébredező már az útja elején ( erre már utaltam korábban ) a keleti metafizikába menekül VAGY valamilyen konzervativ és/vagy nacionalista ideológiába, amelyben nemzetének rég letűnt dicsőségét keresi újra az éji homályban ( remélve, hogy a légürestérben mozgó éntudata újra önazonosságra lel! ).

        Majd mikor az első csoportot képviselő igazságkeresők, akik kezdenek kinőni a keleti metafizikából rendszerint ( ha társadami problémákra érzékenyek ) valamilyen zöldmozgalomhoz csapódnak, vagy maguk állítanak fel valamilyen társadalomjobbító zöld-elméletet; ám a másik csoport igazságkeresői ezt gyanakodva nézik, mivel a zöldeket túl liberálisnak, túl kozmopolitáknak tartják.

        A konzervatív nacionalista világ ezért mai napig a kőkemény munka világáról szól, ahol mindig mindenért keményen meg kell dolgozni ( kevés pénzért ), és ahol az ingyenélőket börtönbe vetik, és ahol minden szabályozott a fejvesztés terhe mellett, ezért rend is van. ( kihagytam volna még valamit a Jobbik ideológiájából / melyből Orbán is sokat átvesz, persze csak retorikailag /, mely egyre inkább a László András-féle, Habsburgokat istenítő filozófusokhoz tendál? )

        A Jobbikos törzsszavazók tehát most nagyon örülhetnek, hogy igen mondtak a pártrendszerre, igent mondtak a demokráciára,és 3 képviselőjükkel erősítik a 751 tagú európai parlamentben a nemzeti érdekérvényesítést ( évi öt perc felszólalási átlaggal + havi 4 milkás jövedelemmel ) – a Jobbiknak tehát teljesen igaza volt a választási kampányban, hogy a magasabb jövedelmekért harcolnak!

        Nos így Gábor álláspontja is, hogy demokrácia lehet pártok nélkül, egy konzervatív számára eleve gyanús, mivel E MÖGÖTT egy olyan emberkép van, amelyet egy konzervatívnak eleve el kell utasítania – mármint egy önálló, érett, felelősségteljes, autonóm személyiség lehetőségét!

        Az persze más kérdés, hogy vajon megérett-e már bevezetni pl. az e-demokráciát? Nem a 300.000-es, szuperjólétű, homogén Izlandon, hanem a végtelenül heterogén identitású, teljesen lerobbant Magyarországon.

        Éppen ezért: szerintem még nem ért meg erre a helyzet, mivel ott, ahol a lakosság 90%-a elemi létfenntartási problémáktól szenved, ott először is egy kis céltudatos csapatnak kell kiemelkedni, aki átveszi azonnal az ország irányítását ( ez azonnal meg is fog történni, mint említettem, ha USA összeomlik és beindul mindenütt a láncreakció ), és törvénybe iktatja az egyetlen modern, Vízöntő kori megoldást: az alanyi jogú alapjövedelmet!

        És miután ezt megtörtént, csakis utána lehet vitatkozni, hogy milyen demokráciát akarunk!

  5. ne fegyvereket küldjenek szíriába hanem kenyeret almát ruhákat cipőket és soksok labdát akkor talán eldobják ők is a fegyvereket és inkább fociznak a gyerekekkel a kereszténység a szeretetről a megbocsájtásról szól a békéről szól tárgyalni kell Amerikának a Szabadságharcosokkal A Szíriai népet ki kérdezi hpgy ők mit is akarnak?? kérik -e a segítséget és hogyan???

  6. azüzletek kicsik és nagyok sok ennivalót és más még használható dolgokat kidobnak a szemétbe megsemmisítik. Meg kellene szervezni azt hogy a légi társaságok a vasüt szerepet vállaljon hogy eljuttathassa a rászoruló országokba nem fegyvereket de ennivalót kell oda szállítani

    • vigyünk nekik szemét-kaját ?! mert az élelmiszerek (NEM TÁPLÁLÉK!!!) több, mint 90%-a már kezdettől fogva emberi fogysztásra alkalmatlan, csak az “emberek” minden szemetet bezabálnak, becsületesen beoltatják magukat stb… ezzel mind mérgezve saját magukat…

  7. azüzletek kicsik és nagyok sok ennivalót és más még használható dolgokat kidobnak a szemétbe megsemmisítik. Meg kellene szervezni azt hogy a légi társaságok a vasüt szerepet vállaljon hogy eljuttathassa a rászoruló országokba nem fegyvereket de ennivalót kell oda szállítani ÖRÜLÖK HOGY NÁLUNK BÉKE VAN ÉS KÉREK MINDENKIT VIGYÁZZUNK RÁ MARADJON EZ ÍGY LEGYEN BÉKE ÉS ÉRTELMES KOMUNIKÁCIÓ

Vélemény, hozzászólás?

Kérjükjelentkezz be hogy megírhasd véleményed!

FEL