Gyűlölködő-e a magyar? Március 17-én került fel egy videó a Youtube, amelyiken Pákó a Nemzeti dalt szavalja. Ismerjük Pákó színvonalát, tudjuk, hogy töri a nyelvet, és a többi... Két nap alatt 90 ezren nézték meg a feltöltést, 166 látogatónak tetszett, 1500-nak nem...
Hát kezdjük el. Szerény meggyőződésem, hogy jelenünk nehezen érthető meg múltunk igaz ismerete nélkül, s jövőnk építésében nem lehetünk sikeresek jelenünk megértése nélkül. Így ideje leszámolni a hazugságokkal, még ha nehéz is szembe néznünk velük. Felhívom a figyelmet, hogy a „144 Igazság" közlése lehet, hogy sokakban fog ellenérzéseket ébreszteni, ugyanakkor mások meg úgy fogják érezni, mintha hirtelen felkapcsolták volna a villanyt...
Amikor a 19 pontom egyikében felvetettem, hogy ingyenessé tennénk a tömegközlekedést, azok, akik hitetlenek, azt reagálták erre, hogy utópia, megvalósíthatatlan, stb... És tessék, erre a mai hír: Az észt fővárosban, Tallinnban 2013-tól a helyi lakosoknak nem kell fizetniük a tömegközlekedésért...
Amerika első és legnagyobb közgyümölcsösét Seattle-ben alakítják ki, ahol csak olyan fákat és bokrokat ültetnek, amelyek termést hoznak. Ebből a parklátogatók szabadon szedhetnek, ugyanakkor a gyümölcsös gondozásában és megóvásában is szerepet vállalnak....
"Az, aki huszonvalahány év után vette a fáradtságot, és Isten tudja meddig járt azután, hogy Schmitt Pálnak kárt okozzon, az jobb ha arra is gondol, hogy az országnak több kárt okozott, mint Schmitt Pálnak" - jelentette ki Tarlós István Budapest főpolgármestere a Magyar televízió Ma Reggel című műsorában. Ez nagyon megütötte a fülemet, és kicsit alaposabban végiggondoltam, mit is mondott Tarlós valójában.
Ha még valaki nem hallotta volna a hírt, Oroszország kiebrudalja a Mc Donalds-ot a határain túlra... Az amerikai gyorsétteremlánc ételei visszafordíthatatlan egészségügyi károkat okoznak az orosz lakosságnak – állapították meg az egészségügyi tárca és a fogyasztóvédelmi hivatal szakemberei. És mindez kacsa...
Fenntartásaim vannak a filmmel kapcsolatban, nem tudom, mit gondoljak róla. Ennek ellenére megosztom, és mindenki maga döntse el, mi a véleménye.