Az utóbbi napokban több emberrel is vitába keveredtem Schmitt plagizálása miatt. Kíváncsi voltam, hogyan vélekednek erről az Echo Tv műsorában Bogár László, Boros Imre és Bayer Zsolt. Nem lepett meg, hogy azonos a véleményünk. Schmittnek már januárban le kellett volna mondania, de az, ahogyan hajtóvadászatot rendeltek ellene, tényleg gusztustalan. Bölcsebb lett volna, ha korábban távozik. A műsorban szó esik még arról, miként nyomják Magyarországot folyamatosan, illetve remélhetőleg hamarosan lesz ügynök-törvény... Akkor aztán jaj az ittragadt múltrendszeri huszároknak...
Úgy látszik, naponta érkezik jó hír a postafiókunkba. Ez is ilyen. Tudom, sokan szkeptikusak, és nem hisznek benne. Alapvetően én is hiszem-ha-látom ember vagyok, de azért mégis jó hinni és bízni. Az üzenet: " Egész életed során jó hírekre vártál és ez a nap végre elérkezett. Nagyon rövid időn belül tanúja leszel számos férfi és nő széleskörű tömeges letartóztatásának szerte a világon, akiket, mint világunk politikusai és pénzügyi vezetőiként ismersz.
Debrecen – Volt, aki kiásott gödörrel várta, hogy kijöjjön a tervrajz, van, aki csak annyit írt ki a Facebookra: „Köszönöm Péter, megváltoztattad az életem”. A Cívishír lejegyezte a csapókerti halas-zöldséges vezér monológjait a kőkemény télről, az egyre bővülő magyar akvapóniseregről. |
Janine Benyus üzenete a feltalálóknak: ha meg akartok egy feladatot oldani, először nézzetek körül a természetben. Ihletet találhattok arra, hogyan készítsetek vízhatlan, aerodinamikus, napenergiával táplált dolgokat, és más hasonlókat. Egy tucatnyi új terméket mutat be, melyekhez a természet adta az ötletet, és az eredmények bámulatosak...
Mai elektronikus levélben érkezett: "Isteni Rendben élünk, melynek alapja a Szeretet. A Teremtett Világ és annak Ura olyan, mint az Örök Forrás és annak kisugárzása. Fényből vagyunk hát és Fény az Otthonunk is. Az Örök Mérték (=Szeretet) határozza meg a teremtett világban zajló valamennyi életfolyamatot – azokat a megnyilvánulásokat, amelyeket születésnek és halálnak, napsugárnak, vízcsobogásnak, virágnyílásnak élünk meg tapasztalunk.
ATV-s beszélgetés a Jobbikról. Ők is csak megosztanak, és csak fasisztázni tudnak. Ráadásul a szemükben bűn a kapitalizmust nem szeretni...