Dr. Jarl svéd orvos, nem akart hinni a szemének, mert amit látott, az minden – addigi – természettudományos ismeretének ellentmondott Egy tibeti barátja, akivel korábban együtt tanult az oxfordi orvostudományi egyetemen, mintegy húsz évvel ezelőtt meghívta őt, hogy egy súlyosan beteg tibeti főpap egészségének a helyreállításában segédkezzék.
A fizikai szint magasabb rezgésszintek leképződése, tehát azon a kijelentésen sem kell csodálkozni, hogy a fizikus felfedezései sem mások, mint a spirituális képességük anyagszintű megvalósításai. - A VNTV műsora.
Bár Magyarországot közvetlenül nem fenyegeti a tengerszint emelkedése, egy hazai fejlesztőcsapat mégis egy ilyen tervvel nyert meg egy rangos építészeti versenyt Párizsban. A Jacques Rougerie Alapítvány által meghirdetett innovációs építészeti pályázaton "Tengerszint-emelkedés és Építészet" kategóriában győzött a Szövetség '39 alkotócsoport. Nyertes projektjük neve: CALTROPe.
A Hold minden este fenn ragyog az égen. Annyira megszokott, annyira hozzátartozik életünkhöz, hogy nem is foglalkozunk vele, miszerint a fizika törvényei szerint nem is lehetne ott. De hát ott van. Nincs általánosan elfogadott elmélet a Hold keletkezéséről, pályája kialakulásáról, súlyáról, belső szerkezetéről és még néhány megfigyelt, de megmagyarázhatatlan felszíni jelenségről.
Feri bácsi az Interneten találta az ötletet, és meg is valósította a valóságban. Hogyan lehet radikálisan csökkenteni a téli fűtési költségeket? Akár nulla forintból tüzelőt gyártani magunknak? A kisfilmben pontosan bemutatjuk.
Nagy öröm a zöldlelkű embereknek, ha hasznosítani tudnak valami olyasmit, amit eddig a szelektívbe hordtak. Mutatunk három ötletet arra, hogyan építhetünk PET-palackokból hasznos kerti berendezéseket. Felemelő érzés a kertészkedő számára, ha a korábban szemétbe dobott anyagot növények nevelésére használhatja. Az ötlet alapja hasonlít a komposzt készítéséhez, hiszen ott is a háztartási szerves hulladékot alakítjuk át AKTÍVAN valamilyen jó cél érdekében hasznos anyaggá. A pillepalackok felhasználásánál is megvan tehát az a jó érzés bennünk, hogy ezekből nem lesz már felesleges hulladék, nem találkozunk vele az erdőben eldobva, a Balaton vizén úszva, sőt még szakadós bevásárlózacskóvá átalakítva sem. Nem kell elrobogni vele (benzint fogyasztó autóval) a szelektív hulladékgyűjtőig. Otthon marad, gyűlik. Ja igen, és ingyen van!
A legújabb iPhone nem egyéb, mint a biometriának, a kémkedésnek és az orwelli mátrixnak zengett dicshimnusz. Az új telefon, amellett, hogy továbbviszi a helymeghatározó és nyomkövető alkalmazásokat, amelyek folyamatosan továbbítják adatainkat a szolgáltatók és a kormány felé, már ujjlenyomat leolvasót is tartalmaz majd, ami rögzíti a felhasználó ujjlenyomatát, hogy azt a vásárlások jóváhagyásához és a telefon képernyőzárának feloldásához használja.
Amikor meditálunk, bármikor lehetőségünk van időutazásra. Amikor egy orvosnak testen kívüli élménye lesz egy klinikai halál kapcsán, elkezd azon gondolkozni, hogy milyen módon tudná ezt tudományosan megmagyarázni azt a környezetének. A tudomány csak a mai tudatlansági szintjén képes az eseményeket felfogni és értékelni. Milyen az a világ, amikor a fizikában elmélyült elme megismeri az elmén túli birodalmat és ott képes az időutazásra? Dienes István a VNTV-n.
Manapság, amikor egyre-másra dőlnek meg a globális felmelegedéssel kapcsolatos vélt vagy hangoztatott okok, és az északi-sarki jégtakaró is 60%-kal több (!!!) idén, mint tavaly nyáron, egy újabb érdekesség: tudóscsoportok nem kevesebbet állítanak, mint hogy a légkörben nem csökkenteni, hanem növelni kellene a szén-dioxid mennyiségét. Nemere Istvánnal beszélgettünk erről.
Óriási jelentőségű felfedezést tettek amerikai és európai kutatók a minap, amikor három, igen nagy méretű, piramisszerű objektumot fedeztek fel az Antarktiszon. Az egyik piramis a part közelében,a másik kettő 16 km-re beljebb található meg. Az eddigi vélekedések egybehangzóan azt a feltevést erősítik, hogy ezek a struktúrák mesterséges eredetűek. Korukat így, „első ránézésre” 4-5000 évre becsülik, de lehetséges, hogy ennél sokkal régebbi korból származnak, hiszen a legjegesebb kontinens csak több millió évvel ezelőtt volt lakható és lehetett alkalmas arra, hogy ott valamilyen civilizáció kialakuljon.