Both Gábor előadása 2018. május 10., Kőbánya Két nappal korábban tudtam meg, hogy előadást kellene tartanom, így kicsit hevenyészett módon sikerült a felkészülés....
Augusztus elején ismét Bálint Sanyiék esztenáján jártunk, ahol nappal is megcsodálhattuk, Ági hogyan készíti a sajtot. Holland (valójában belga és angol) vendégek is voltak a csapatban, a sajt-kóstoló után traktoros-szekeres kirándulást tettünk a bágyi várnál, majd még egy flekkensütős vacsora is belefért a napba. A...
Katalónia mint regionális autonóm
közösség – egy európai példa
Katalónia mint regionális autonóm közösség – egy európai példa Bevezetés Az 1970-es évektől kezdve az Európai Unióban a regionalizmus és a regionális tendencia megerősödésének lehetünk a szemtanúi. A regionalizmus a gazdaság és politika centralizált modelljével szemben decentralizált igazgatási...
2009-ben még nem gondoltuk volna, hogy hat évvel később Székelydályában fogunk már élni. Év végén itt mindenki disznót vág, anno készült erről egy kisfilm, amit közel 300 ezren láttak, de a Youtube törölte a csatornámat a filmmel együtt. Most újonnan felkerült....
A BG71 Stúdió és az Emberiseg.hu rendszeresen forgat filmeket Székelyföldön. Ebben a 2011. decemberében rögzített filmben Fülöp Szabolcs református lelkész, 4 gyermekes apa és gazdálkodó éppen ottjártunkkor készítette élete első sajtját önállóan....
Both Gábor 6 éven keresztül forgatott portréfilmje, amelyben megelevenedik egy székely néni élete és mindennapjai. Sajnos Gizi néni 2014 májusa óta már nincs köztünk, de ezeken a képkockákon és a család emlékében örökké megmarad.
Anasztázia, a Szibériában élő remetenő arra ösztönöz mindenkit, hogy készítse el a...
Fülöp Szabolcs székelydályai református lelkész néhány gondolata.
Elhangzott: 2013. december 25-én, a dályai református istentiszteleten.
Szerkesztette és a felvételeket készítette: Both Gábor...