Magyar találmányok – a szó kettős értelmében. Magyar László és Csefkó Pál felfedezése az elektromos áram eddig szokatlan viselkedéséről olyan készülékek kialakítását tették lehetővé, amelyek a jövőben alaposan kibővíthetik az elektronikai termékek piacát – a jövő elektromos iparát pedig teljesen átrendezhetik. Ismét itt egy lehetőség: a húsz év kutatómunkájával kifejlesztett prototípusok gyártása akár az egész országot előnyös gazdasági helyzetbe hozhatják – ha akad rá befektető.
Azerbajdzsánban májusban rendezik az Eurovíziós Dalfesztivált. Manapság az Európai Unió egyre népszerűtlenebb, de ez nem keverendő össze azzal, hogy a többség igenis szereti Európát. Csupán egy másfajta alapokon nyugvó együttélést képzelünk el. A dalok (is) összekötnek bennünket. Szubjektíven válogatunk, napról napra mutatunk be egy-egy nekünk tetsző dalt.
Máté Tamás (Etam Samat) FaceBook-os bejegyzését teljes egészében tesszük közzé:
"A saját érdeketekben muszáj leírnom, hogy mit gondolok a mozgalomról. Szókimondó leszek. Ami a szívemen, az a számon. Nem célom senkit sem megbántani semmilyen módon, ezért kérlek titeket tegyétek félre most az ego-tokat és ne azt nézzétek, hogy ki írja ezeket a sorokat, hanem, hogy mit mond és milyen érvekkel támassza azt alá. Nem fogom kerülni a forró kását és hosszasan gondolkodni szavakon, hogy azok a lehető legfinomabb pofonokat adják a lelketeknek."