Unbreakable – Svájc
Azerbajdzsánban májusban rendezik az Eurovíziós Dalfesztivált. Manapság az Európai Unió egyre népszerűtlenebb, de ez nem keverendő össze azzal, hogy a többség igenis szereti Európát. Csupán egy másfajta alapokon nyugvó együttélést képzelünk el. A dalok (is) összekötnek bennünket. Szubjektíven válogatunk, napról napra mutatunk be egy-egy nekünk tetsző dalt.
A következő fordítás a
Végre jobb minőségben is fel tudtuk tenni a Netre. Kötelező megnézni.
MTV1 - A Ma reggel vendége Csath Magdolna közgazdász - 2012.05.18 - Görögországban megelégelték a megszorításokat az emberek. A gazdasági növekedés ugyanis nemhogy megállt, hanem drámai recesszióba csapott át, több mint 20 százalékos a munkanélküliség, a fiataloknak pedig azt mondják, hagyjátok el a hazátokat, menjetek el máshová dolgozni -- jelentette ki Csath Magdolna közgazdász az m1 Ma reggel című műsorában.
Dienes István - Különböző tudományágak képviselői jutottak arra a meggyőződésre, hogy ez érzékszervek által tapasztalt világ csupán egy szelete a valóságnak. A mélyebb szinteken a teljes világegyetem összefügghet, és az elme nem csak vetítheti, de alakíthatja/alakítja is a valóságot.
Mondhatni a Világmindenség egy egységes mezőként mind az Anyagot, mind a Tudatosságot magában foglaló hatalmas hologram.
Azerbajdzsánban májusban rendezik az Eurovíziós Dalfesztivált. Manapság az Európai Unió egyre népszerűtlenebb, de ez nem keverendő össze azzal, hogy a többség igenis szereti Európát. Csupán egy másfajta alapokon nyugvó együttélést képzelünk el. A dalok (is) összekötnek bennünket. Szubjektíven válogatunk, napról napra mutatunk be egy-egy nekünk tetsző dalt.
Az RTL felvétele a 17 éves magyar srácról, aki A titok segítségével nyeri sorra az érmeket.
EchoTV - Civil Akadémia ~ 2012.05.20 - Előadó: Dr. Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár - Téma: EU-s tagságunk: korlátok és lehetőségek.
EchoTV - Kiút többszemközt - 2012.05.19 - Vendég: Dr. Lehmann György ügyvéd - Műsorvezető: Vámos György - Dr. Lehmann György weboldala: