Két rövid gondolat jutott ma eszembe. Egyrészt az egyik kedvenc filmem egy nagyon tanulságos két percét találtam a Neten, amit megosztott valaki a FaceBook-on. A Good Will Hunting zseni főhőse egy állásinterjún van a titkosszolgálatnál, ahol ő gyakorlatilag 2 percben összefoglalja a kapitalizmus lényegét -...
Rekordszintet ért el a szén-dioxid légköri szintje az ENSZ hétfői bejelentése szerint. Rossz bevezető ez az egy hét múlva kezdődő újabb klímacsúcshoz, ahol valamit le kellene tenni az asztalra a 2012-ben lejáró kiotói egyezmény helyett. Az egyik legfontosabb cél, hogy a ma már a kibocsátás több mint feléért felelős fejlődő országok is vállaljanak csökkentést.
Szaniszló Ferenc műsorában egy Magyarországon élő építész-mérnök beszél a szíriai eseményekről...
Hogyan lett multimilliomos a halálra ítélt faluból? Több mint háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt a dél-bajorországi Wildpoldsried. A falu tizennégy évvel ezelőtt, az elnéptelenedés szélén írta az első megújulóenergia-pályázatot, és jelenleg az országos hálózatba visszatáplált fölös áram évi négymillió euró nyereséget hoz az önkormányzatnak és a lakosságnak. Az elszántság mellett a kedvező törvények is segítik őket.
Nem szokásom védeni a kormányt, de igazságérzetem azt diktálja, hogy hangot kell adnom a véleményemnek azáltal, hogy közzéteszem oldalunkon Hetesi Zsolt legfrissebb írását, amely jól érzékelteti a feszült helyzetet. Ő sem kifejezetten védi, de a bajban és mindennel torkig levő emberek - köztük én is - olykor hajlamosak ész nélkül ontani a gyűlöletet (én nem) egy irányba. De az igazsághoz mindenképpen hozzátartozik az alábbi jegyzet: