Sumér – magyar
Sir Leonard Wolley archeológus professzor, ki egész kutatómunkás életét (közel 60 esztendőt) töltött Mezopotámiai ásatásokkal, a következőt mondta: “1939 óta kérelmezem a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy küldjön nekem egy magyar nyelvészt. A Sumir nyelv – 7.000 éves volta dacára – ma is elképesztő egyezéseket mutat a mai magyar nyelvvel.
Kamara TV - Enigmák ~ 2012.12.06.
Vályogfal rakás - Gáspár János -
Miközben a keleti térrendezés – a kínai feng shui és az indiai vasati – divatja egyre szélesebb körben terjed, már-már a feledés homályába merül az ezeréves magyar házépítési szokásrend, mely nemcsak a földrajzi adottságainkra épült, hanem a magyar lélek mágikus erejét is keretbe foglalta. Van egy álmom? Ebben az álomban Magyarországon olyan házak épülnek, amelyekből teljesen egyértelműen kiderül egy idegen számára, hogy csakis Magyarországon járhat.
Milyen is valójában a legdemokratikusabb, legszabadabb ország. És kell ez nekünk? Géczy Gábor a kiváló kutató egyszerűen, néhol már-már keresetlenül fogalmazza meg a világ vezető országának haláltusáját. A felvétel a Két Hollós könyvesboltban készült.
Czimbalmas Tivadar filmje: Az őshaza
Darvas-Kozma József beszéde a csíkszeredai Gál Sándor szobornál 2012 március 15-én (részlet).
"Angyali korona, szent csillag" - a magyar Szent Koronáról. - Előadó: Pap Gábor művészettörténész - EchoTV - Civil Akademia ~ 2012.04.22
A zsenialitás és a geometria - Átfogva csaknem hét évezredet a történelemben, elgondolkodtató és sok mindenre magyarázatot adó mũsorunkban felkutatjuk geometriai gondolkodású õseink titokzatos nyomait.