25 Sze Rémhír csak az olajárrobbanás jóslata?
Hamarosan elfogynak a világ olajkészletei, a kitermelést a mostani szintekről tartósan már nem lehet tovább növelni, készüljünk fel a tartósan emelkedő olajárfolyamra, hangzott oly sokszor az utóbbi időszakban neves szakemberek szájából a figyelmeztetés.
Az egyesek által az emberiség egyik legnagyobb kihívásának tartott olajpiaci szűkösség jelenségével viszont nem mindenki ért egyet, a Harvard Kennedy School közgazdásza, Leonardo Maugeri pedig ennek hangot is adott az utóbbi hónapokban, nagy port kavarva ezzel szakmai körökben. A napvilágot látott anyag a következő fontosabb megállapításokat teszi:
– nincs szűkösség az olajpiacon, ráadásul hatalmas kitermelhető mennyiségek állnak még rendelkezésre, melyek felszínre hozása a technológia, az ár és a politika függvénye;
– a jelenleg még csak beruházási szakaszban levő kitermelési projektek 80%-a már a 70 dolláros olajár felett is profitábilis;
– az előttünk álló években Irak, Amerika és Kanada jelentős mértékben fogják növelni kitermelésüket,
– az amerikai nemkonvencionális olajforradalom nem csupán egy fellángolás, hanem egy tartós folyamat, mely mellett a világon a hagyományos kitermelési formákon keresztül is több olajat fognak a felszínre hozni a következő években;
– a nyugati országok kitermelésének felfutása geopolitikai fronton is nagy változásokat indít;
– az olcsó (20-30 dolláros) olaj korszakának valószínűleg vége, de a technológiai fejlődéssel képesek lehetünk egy, a mostaninál olcsóbb olajjal jellemezhető korszakba lépni;
– 2015-ig várhatóan nagy volatilitás lesz tapasztalható az olajárban (50 dollár alatti szinteket is megjárva), azt követően viszont a most folyó beruházások miatti túlkapacitás az árfolyam jelentős és tartós csökkenését okozhatja.
Az utóbbi években az olajpiaci szereplők és a hétköznapi emberek is többször szembesülhettek a fogyóban levő olajkészletek problémájával. Riasztó jövőt vázol a szakemberek egy része, akik szerint a tavalyi 32 milliárd hordónyi globális olajfogyasztás mellett az 1300 milliárd hordónyi, bizonyítottan rendelkezésre álló olajkészletek nagysága mindössze 40 évre képes fedezni a szükségleteket. Nem olyan régen azonban egy merőben új jövőképpel állt elő Leonardo Maugeri és a Harvard Kennedy School szakembergárdája. Szerintük nem kell félnünk attól, hogy a világ hamarosan kifogy az élet minden területét közvetlenül, vagy közvetetten befolyásoló olajból.
A szakemberek a következő érveket hozzák:
1. Bár egyesek előszeretettel használják számításaik során az 1300 milliárd hordónyi bizonyított olajkészletre vonatkozó becslést, az elemzés összeállítói szerint nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy az Amerikai Geológiai Intézet adatai szerint a föld összességében 7000-8000 milliárd hordónyi, hagyományos úton elérhető olajat rejthet, amiből az emberiség eddig nagyságrendileg 1000 milliárd hordónyit fogyaszthatott el. Ez hatalmas mennyiség, melynek csak egy kis részét teszik ki a sokak által hivatkozott bizonyított készletmennyiségek. Nem véletlen persze, hogy utóbbi mennyiségek használata így elterjedt a köztudatban, hiszen ezek mutatják be azokat a föld mélyén található mennyiségeket, melyek felszínre hozása a jelenlegi gazdasági és technológiai paraméterek mellett is kivitelezhető. Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy az olajár alakulása, illetve a technológiai faktorok érdemben tudják befolyásolni a bizonyított készletekre vonatkozó becsléseket.
Vannak persze olyan olajkitermelő országok is (Nagy-Britannia, USA, Kanada, Norvégia), ahol a kinyerési ráta 45% feletti szinteken tartózkodik elsősorban a kiélezett verseny és a kiszámíthatóbb szabályozói oldal hatására.
2. Miközben látjuk azt, hogy milyen potenciál rejlik még a világ bizonyított olajkészleteiben (emelkedő árak és fejlődő technológiai paraméterek esetében), fontos lehet a készletnövekedés és az olajkínálat növekedése közötti kapcsolatra is nagyobb hangsúlyt helyezni. Miközben ugyanis a bizonyított készletmennyiségek a már említett tényezők miatt új olajmezők felfedezése nélkül is tovább tud hízni, ez a kínálati oldali folyamatokra is igen kedvező hatást gyakorolhat. A piaci szereplők közül sokan indokolatlanul az olajmezők emelkedő kimerülési rátájára fókuszálnak, ami miatt a kitermelési volumenek csökkenését prognosztizálják, miközben a várható készletnövekedést nem épít be megfelelő módon várakozásaikba. Márpedig az Amerikai Geológiai Intézet jelentése szerint a világon vizsgált 186 legnagyobb olajmező bizonyított készletei az 1981-es 617 milliárd hordóról 1996-ra 777 milliárd hordóra emelkedtek úgy, hogy közben az emberiség folyamatosan, jelentős mennyiségben fogyasztotta a nyersanyagot.
Láthatóan az olajár és a technológiai fejlettség nagy hatással vannak a kinyerhető olajkészletek nagyságára, vagyis a készletszintek állása nem egy statikus, hanem dinamikusan változó tényező.
3. Fontos hangsúlyozni, hogy egy esetleges további készletnövekedést nem új, hanem már működésben levő olajmezők adhatják, márpedig az üledékes medencéknek világszerte eddig csupán a harmadát fedezték fel olyan modernkori technológiákkal, mint a szeizmikus mérések. Afrika és Ázsia nagy része, valamint a mélytengeri területek is feltárásra várnak, miközben a világon működő olajfúró berendezések 60%-a még mindig Észak-Amerikára koncentrál.
Bár bolygónk már valószínűleg nem rejt a 60-as években feltárthoz hasonló (Perzsa-öböl menti, vagy texasi mezőkhöz fogható) gigantikus méretű hagyományos olajmezőket, az új technológiák megjelenése a kitermelési kapacitások növekedésének irányába hat. A nemkonvencionális mezők közül ugyanis a mélytengeri, a sarkköri, vagy más, nehezen elérhető területek még rejthetnek nagy olajmennyiségeket, melyre vonatkozó becslések az amerikai palagáz és palaolaj forradalmat elnézve akár konzervatívnak is tűnhetnek. A nemkonvencionális kitermelés elterjedése nem mellékesen a geopolitikai erőviszonyokat is átrajzolja a világon, hiszen a bizonyított olajkészletek 70%-a ezek alapján Amerikában, Kanadában és Venezuelában összpontosulhat. Azzal viszont, hogy a legtöbb várakozás szerint a jövőbeli olajkínálat egyre nagyobb részét adják a nemkonvencionális források, az olcsó olaj korszakának végét is többen kikiáltották.
A Harvard szakértői által alkalmazott feltételezések
2, Amikor a jövőbeli olajkitermelésre vonatkozó várakozásokat fogalmazzuk meg, számba kell venni a keresleti és kínálati tényezők alakulásának aszinkronitását. A kínálat felfutásának folyamata ugyanis nagyon hasonlít arra, mint amikor egy elefánt futásnak ered. Lassan lendül csak bele, viszont a kellő sebesség elérése után már senki sem állíthatja meg. Az olajpiacon mindez annyit jelent, hogy az árfolyamok emelkedése közepette elindított beruházási projekteket a több százmillió dollár elköltése után már nagyon nehéz leállítani. Egyrészt azért, mert a projekt felfüggesztése nagyobb veszteségeket jelenthet a kivitelezésénél is, másrészt pedig azért, mert sok esetben a kutatási licenszek aláírásával az olajcégek szerződéses kötelezettséget vállalnak a beruházási folyamatok elvégzésére.
3, Az utóbbi húsz évben az olajcégek számára kitüntetett fontosságúvá vált a készletpótlás megvalósítása. Mivel a szabad olajmezők rendelkezésre állása egyre szűkül, a jövőbeli kitermelés fenntartása érdekében a vállalatok lépései túlmutathatnak a pusztán gazdasági megfontolásokon.
4, Végül fontos azt is figyelembe venni, hogy az olajár, vagy az olaj iránti kereslet esését az iparági szereplők hajlamosak csupán átmeneti megingásként értelmezni, ezért csak lassan kezdik el ehhez igazítani kitermelésüket és beruházási programjaikat.
Mindezek miatt a Harvard szakemberei szerint az tűnik a legelfogadhatóbb kalkulációnak, ha mezőről-mezőre értékelik a kitermelési kilátásokat, az egyes területek kockázati faktoraival korrigálva a kapott eredményt. A becslésekben próbálnak hangsúlyozottan konzervatív számokat alkalmazni, de az eredmény szerint így is mindössze Norvégia, Nagy-Britannia, Mexikó és Irán esetében várnak csökkenést a kitermelésben 2020-ra. Ezeken kívül a többi ország esetében nincs ok arra, hogy a piacon elterjedt 10% körüli kimerülési rátával számoljunk a Harvard szakemberei szerint (hiszen az empirikus tapasztalatok ezt eddig sem igazolták, a piaci becslések mindig túl pesszimisták voltak), sokkal inkább lehet reális feltételezés a 2-3%-os kimerülési ráta feltételezése.
A hatalmas összegű beruházásoknak hamarosan be kell érniük
2003-ban az olajszektor egy új korszakba lépett a kutatás-fejlesztésre elköltött pénz tekintetében. Az emelkedő olajár és a készletpótlásért folytatott egyre nagyobb hajsza miatt hatalmas összegeket öltek beruházásokba a vállalatok, melyek értéke 2010 és 2011 között már elérte az ezer milliárd dollárt.
Hogy választ kaphassunk arra a kérdésre, hogy ezek a beruházások a jövőben mekkora kitermelt olajmennyiségeket eredményezhetnek, a Harvard szakértői összegyűjtötték a folyamatban levő olajipari (upstream szegmensben történő) beruházások fontosabb paramétereit. Ezeket összegezve azt kapták, hogy a beruházásoknak hála 2020-ig napi 50 millió hordóval emelkedhet a kitermelés szintje (ez a mostani kitermelésnek nagyjából a fele), az addig fellépő lehetséges kockázatokat is figyelembe véve pedig napi 28,6 millió hordóval.
Ezeket a számokat látva két dologról nem szabad megfeledkezni: a kitermelési szintekben 1980 óta ez lehet a legnagyobb növekedést hozó időszak, illetve a növekedéshez legnagyobb mértékben hozzájáruló országok között több nyugati név is megtalálható (az USA és Kanada együttesen a legnagyobb kitermelés növekedést produkálhatják majd a világon).
Nemcsak az új projektek hozhatnak a konyhára, a már meglevő mezők is szép kitermelést mutathatnak
Az előttünk álló években a kitermelési kapacitások alakulását a folyamatban levő beruházási projektek mellett a már jelenleg is működő olajmezők is érdemben befolyásolhatják. Ezekkel kapcsolatban a piaci szereplők által alkalmazott kimerülési ráták túlzott pesszimizmust mutatnak a Harvard szakértői szerint, akik a tavaly decemberi napi 93 millió hordós olajkitermelés 110,6 milliósra való emelkedését prognosztizálják 2020-ra.
Miközben az előttünk álló években a kínálati oldalon rég látott növekedést tapasztalhatunk (éves átlagos 1,6%), a keresletben viszont várhatóan nem lesz ekkora felfutás a szakértők becslései szerint. A 2001-2010-es időszakban éves átlagos 1,4%-os növekedés volt megfigyelhető a keresleti oldalon, márpedig azóta a magas árak miatt jelentős technológiai fejlődés történt az energiahatékonyabb felhasználási formák területén. Ezt az irányt a szabályozói változások is erősítik, ami az olaj világgazdaságban betöltött szerepének csökkenését hozhatja az előttünk álló időszakban.
Mindezek alapján a Harvard Kennedy School közgazdásza, Leonard Maugeri azt a következtetést vonja le, hogy az olajkínálat és kitermelési kapacitások oldaláról nem mutatkozik fenyegető veszély a világra nézve. Sőt, várhatóan a kínálati oldal bővülése meghaladja majd a keresletet, miközben a szakértő szerint a piac már jelenleg is megfelelő módon van ellátva olajjal. Pusztán a fizikai kereslet-kínálati viszonyokat és a többlet kitermelési kapacitásokat figyelembe véve nem indokolható a jelenlegi, magas szinteken tartózkodó olajár.
A 100 dollár feletti tartományban a Brent 20-25 dollárral van a kitermelési határköltsége felett, amit elsősorban a geopolitikai feszültségek és a nyersanyagok kimerülésébe vetett hit magyaráz. Maugeri szerint a feszültségek enyhülésének, illetve a kínai fogyasztási struktúra érdemi változásának hatására az olaj árának jelentős esésére kerülne sor, ami egy tartósabban 50 dollár alatti szint kialakulását jelenthetné.
Az áresés kialakulásának időzítése fontos szereppel bírna annak hatásait tekintve. Amennyiben ugyanis arra még 2015 előtt sor kerülne, úgy a hirtelen lejtmenetben még számos folyamatban levő (elsősorban nemkonvencionális) beruházást tudnának parkoló pályára állítani az olajcégek, miközben az alacsonyabb árak a fogyasztási oldalra pozitív hatást gyakorolnának. Ezek együttesen két éven belül a határköltségekig tudnák visszaigazítani az olaj árát.
Amennyiben viszont 2015 után következne az árfolyam jelentős esése, már egészen más lenne a helyzet. A beruházások ugyanis addigra zömében már olyan szakaszba jutnának, amikor leállításuk már nem lehet reális opció a vállalatok számára. Ez tartós túltermeléshez vezethetne az olajpiacon (ahogy azt az amerikai gázpiacon is láthatjuk), nyomott szinteken tartva ezzel az olajárat. Az árfolyam fellendülésének lehetősége ebben az esetben nagyon szorosan kapcsolódna a keresleti oldali folyamatokhoz.
Az olajár tekintetében legrosszabb szcenárió a szerzők szerint az lehetne, ha a kínai gazdasági növekedés eltűnne, hiszen ezzel az olajkereslet növekedésének oroszlánrészét adó ország tűnne el a piacról. Bár egy ilyen szcenárió kevésbé tűnik valószínűnek, ebben az esetben az olajár vélhetően minden támasz nélkül esne egyre alacsonyabb szintekre.
Az olajpiaci kilátásokkal kapcsolatos főbb megállapításai a Harvard szakembereinek:
– Nem mondható szűkösnek a kínálati oldal az olajpiacon. Pusztán a fizikai mennyiségeket vizsgálva hatalmas konvencionális és nemkonvencionális volumenek állnak még rendelkezésre, szemben az olajhozamcsúcs elmélet állításaival (mely szerint a kitermelés már elérhette csúcsát, ahonnan folyamatos csökkenés lesz tapasztalható a következő években). A rendelkezésre álló mennyiségek kinyerése technológiai, ár és politikai kérdés egyben, miközben a jelenleg beruházási szakaszban levő kitermelési projektek 80%-a már a 70 dolláros olajár felett is profitábilis.
– Minden más állandóságát feltételezve az olajpiac számára az amerikai, kanadai és iraki kitermelési projektek előre haladása bír nagy fontossággal (ezek a területek mutathatják fel a következő években a legnagyobb kitermelés növekedést), de szükség van arra is, hogy a jelenleg legnagyobb kitermelőknél (Oroszország és Szaúd-Arábia) se kerüljön sor nem várt kiesésekre.
– Az amerikai palagáz és palaolaj kitermelés felfutása nem egy időszakos fellendülés csupán, hanem évtizedek óta a legjelentősebb, forradalmi változás az iparágban. Bár az amerikai nemkonvencionális forradalom földrajzi sajátosságok miatt nem mindenhol másolható a világban, Kína az egyik legfontosabb követője lehet az USA-nak ezen a területen.
– Bár mindenki a nemkonvencionális kitermelésről beszél, a hagyományos kitermelés esetében is a mennyiségek növekedése várható világszerte (leszámítva egyes régiókat, mint például az Északi-tengert), köszönhetően az elérhető technológiák fejlődésének.
– Az olcsó (20-30 dolláros) olaj korszakának valószínűleg vége, de a technológiai fejlődés képes lehet a ma még drágának számító olaj felől a holnap olcsóbb olaja irányába elmozdulni.
– 2015-ig várhatóan nagy volatilitás lesz tapasztalható az olajárban, azt követően viszont a most folyó beruházásoknak köszönhetően túlkapacitás épülhet ki a piacon, az árfolyam jelentős csökkenését okozva.
– Amennyiben a kitermelési folyamatok az anyagban vázolt irányt vesznek, geopolitikai fronton jelentős változások történhetnek. Amerikában nagymértékben csökkenhet az olajimport-függőség, bár a jelenlegi nagy kitermelők súlya továbbra is jelentős marad. A nemkonvencionális kitermelési formák terjedése miatt az iparágban a kutatás termelési fókusz ismét a nyugati fejlett világra összpontosulhat.
Ahogy láthatjuk, Maugeri várakozásai több ponton is megkérdőjelezik az utóbbi években szakmai körökben igen elterjedtté vált peak oil elmélet egyes pontjait. A legélesebb ellentmondás talán abban mutatkozik, hogy míg Maugeri szerint túlkínálatos állapot is kialakulhat az olajpiacon az előttünk álló években, addig az olajhozam-csúcs elmélet követői szerint a világ olajkitermelésében növekedést már nem lehet majd elérni.
Emiatt a várható olajár alakulás tekintetében is nagy különbségek mutatkoznak, hiszen a túlkínálatos állapot miatt feltételezett nyomott olajárszintekhez képest a peak oil elmélet tartósabban magas olajárat, illetve a kitermelési csúcshoz közeledve jelentős volatilitás kialakulását feltételezi.
