ELFELEJTETTED ADATAIDAT?

2012 – A fotongyűrű hatása

by / kedd, 31 január 2012 / Published in 2012, Asztrológia, spiritualizmus, Jegyzetek, News
110125fold1

 Földünk jelenleg is a fotonövben, vagy más szóval foton-zónában tartózkodik, s ez már 12 éve kezdődött, de az idén már csak pár hétig leszünk rajta kívül, és jövőre a Föld, Nap körüli pályájának minden szakasza a foton-zónában marad pár ezer évig. Ez is kozmikus periodicitás, s sok ilyen volt már a Föld-történet során. A világ folyamatosan változik és nekünk is folyamatosan változnunk kell, mert ha nem ezt tesszük, akkor lehetnek problémáink! Szabad minden helyzetben szépen viselkedni! A NASA -tól kiszivárgott…

Az Idő vége nem jelenti a Világ végét, mint ahogyan az hibásan volt értelmezve és közvetítve a Biblián át. A 2012-ben várt változás teljesen megváltoztatja majd a Földön az életet és magát az emberiséget.
– A Hold létrehozza saját légkörét nátrium vegyületekből mely most 6000 km2 területen terül el
– A Mars légköre is gyorsan növekszik mely az Observer 1997-es meghíbásodásához vezetett..
– A Föld légkörében ma is változások történnek, a felső rétegekben egy eddig nem létező új gáz jelent meg, a vulkáni tevékenység 1875 óta az 5 szőrösére nőtt
– A Vénusz fényerőssége jelentősen megnőtt
– A Jupiter mágneses tere megduplázódott, a bolygó és egyik holdja közt ionizált sugárzás tubusát észlelték
– Az Uránusz és Neptunusz pólusai felcserélődtek, nő a mágneses erőterük és folyamatosan növekszik a fényük
– A Nap mágneses tere 1901 óta 230%-al nőtt

A Szibéria Nemzeti Tudományos Akadémia jelenti, hogy ezek a Naprendszerben észlelt sokoldalú változások a Foton Gyűrűbe való behatolásnak tulajdonítható, mely egy jóval erősebb energiájú kozmikus zóna.. Ezen energiát veszi át a Nap és szórja az egész Naprendszerben. A Foton Gyűrű több sávos fotoncsík mely a Galaktika központjából áramlik, a Tejút spiráljait követve.
A mi naprendszerünk ezt a Gyűrűt 25920 év alatt, mely periódust Galaktikus Évnek nevezünk (az ókoriak Nagy Évnek hívták) kétszer keresztez. Az átszelés 2000 évet tart.
Úgy értékelhető, hogy a Nap már 1998 óta behatolt a Gyűrűbe és a Földre ez 2012-re tehető.
A Foton Gyűrűbe való behatolás a Biblia által jövendölt félelmetes spirituális változást okoz az embernek.
Feltehető, hogy azon emberek melyek egoista viselkedés, alacsony aura lüktetés jellemez a Foton Gyűrű magas frekvenciájú sugárzását nem tudják elviselni. Tehát egy nagy spirituális alapokra épülő természetes szelekció következik be.
– Minden lény elsősorban energiából épül fel. Az energia információt és annak fordítottját jelenti. Az anyagi test más energiatestek takarója. Természetesen az ember is az univerzális felépítés része.
– Annak tényét, hogy ezek tiszta energiák az idők során tett megállapítások, valamint az utóbbi két évszázad tudományos kutatásai képezik.
– Negatív érzületek, megélések negatív, káros energiákat termelnek , a gondolatok akár anyagiasodhatnak is (lásd a Montauk kísérletet).
– Az érzelmek, megélések, emberi gondolatatoknak mint minden energiának van egy adott rezgése. Egy negatív energiának a fejlődés egyetemes törvénye szerint természetesen csak alacsony rezgésszáma lehet.
A Világegyetemben semmi sem véletlenszerű, minden alárendelődik egy célnak, mely az élet fennmaradása és fejlődése. Az anyag önmagában fel van vértezve az élet teremtésének megmagyarázhatatlan teljesítményével. Léteznek egyetemes kémiai, fizikai, asztronómiai de jogi törvények is. Ezek azonban nem kizárólagosak, a Világegyetem nem a Nép Hadteste, a napirenden a sokszínűség van.

A Föld 2012-ben
A Földön az élet radikális változását eredményezi a Foton Gyűrűn történő áthaladás. Konkrétan ez mit jelent?
A Foton Gyűrű annyira óriási, hogy átszelése is 2000 évet vesz igénybe, erős elektro-mágneses sugárzást bocsájt ki a látható és a láthatatlan frekvenciákban, beleértve az X sugárzást.
A Gyűrű fotonjai egy sokoldalú és sokkoló hatást fejtenek ki a földi anyagra. Elsősorban minden test fluoreszkálni fog, mely hatása, hogy 2000 évig nem lesznek éjszakák! A testek által kibocsátott fény hőhatás nélküli, és nem lesz árnyék.
Az egész naprendszer molekuláris anyag struktúrája változik, a fotonenergia megoldja a NASA gondját, a fő szabad és környezetkímélő energia forrásáva válva (ahogyan azt Tesla) gondolta.
A Föld fajsúlya fokozatosan csökken és megváltozik a “szívdobogása”.
Miután a Föld Schumann rezonancia szintje több ezer évig állandót jelzett 1980-ban 7,8 Hz -ről felgyorsult a mai 12 Hz-re. Ez azt jelenti, hogy a rezgés frekvencia növekedés hatásaként a nap 24 órája valójában 16 órát jelent. Ez egyelőre elfogadható de magyarázza, hogy miért nincs elégséges időnk, miért sietünk egyre jobban és miért fáradunk. Mi történik a Foton Gyűrűbe való belépéskor 2012-ben vagy más évben az teljesen elképzelhetetlen, hisz a teljes emberiség egy más dimenzióba lép át.
Még nem tisztázott?
Pontosítva 24 óra effektív 0 órát jelent, tehát a földi idő megszűnik!
De hogy egy szerencsétlenség nem jár egyedül, abban a “Nulla Pontban” megváltoznak a Föld mágneses Pólusai is. A jó jel azonban ismételten – az Idő vége nem a Világ vége. A pillanat viszonylagos közelségének a jelét a naprendszer szélén található plazma ragyogásának tízszeresére való növekedése. A napon keresztül a bolygók ugyancsak növekvő energiát kaptak.
A maják is várható változásokról a félistenek üzenetetét küldik.
– a teljes Naprendszer szinkronizálódik a Galaxissal és Világegyetemmel,a jó hatásaként
– atlépünk a jelen technológiából és amit az Időről és Térről tudunk
– a pénz szükséglete eltűnik
– az 5. Dimenzióba lépünk
– az emberi DNS a jelenlegi 2 spirálról 12 spirálra programozódik át.
Az emberi lényt illetően a változások hatalmasak és pozitívak. Mellékhatások viszont fájdalmasak (ami jó jel hisz a szervezet megtisztulását jelenti) így :
-migrén, fejfájás, fáradtság, szédülés , ritmuszavarok
-megfázás jellegzetes tünetei (láz, izzadás, csontfájás) melyeket a hagyományos kezelés nem segít
– Izomzat gyengülés, nehéz légzés, oknélküli elfáradás
– limfatikus és immun rendszer változás, nyugtalanság, depresszió,stressz a múltba révedés

A Foton Gyűrűbe való belépéskor egy átfogó újraharmonizálási folyamat történik, melyben a testünk saját frekvenciája a Világegyetem alapfrekvenciájára hangolódik.
Ez az “égbemenetel” melyről a régi írások beszélnek.
A felemelkedés mivel váratlanul erős azok akik alacsony vagy negatív (rosszindulat, egoista) nem élik túl az átváltozást.
A gén és DNS frekvencia az embernél nagyon magas és finom .Ezek tulajdonképpen a fény mely a félistenek és szentek auráját láthatővá teszik.
Dr Berrende Fox vér tesztekből kimutatta hogy 20 éve az emberek sejtszinten kezdtek változni, vannak kik a DNS szerkezetbeli új láncszemeket fejlesztettek.
Az üzletben gondolkodók nyereségei:
– intuíció és paranormális teljesítőkészség fejlődése
– az agy jelen 10-15 % -nyi használatbavétel jelentős megemelkedése
– minden gyógyíthatatlan betegség (rák, HÍV is) eltűnik
– megsokasodnak a telepatikusok és bioterapeuták
– megváltozik a fizikumunk és (akik túlélik) aurába öltözünk

De mit kell tenned? Alapvető változtatást életedben. Tanulj meg magas frekvenciát sugallni, rezegtetni (jóság, szeretet, harmónia, fény, megértés, együttérzés) hogy megfelelj a Föld rezgésének (Mama Gee), mely már megkezdte az 5. dimenzió fele a felemelkedést!

Share and Enjoy

5 Responses to “2012 – A fotongyűrű hatása”

  1. Gallicus Kazaiensis véleménye:

    Nagy az Isten állatkertje!

  2. csaba csaba véleménye:

    re:”Nagy az Isten állatkertje!”
    Igen és te is bele tartozol!
    Tudom hogy én is,még mi ellőt valaki emlékeztetne!
    De én tudatában vagyok hogy eben vagyok!re:”Nagy az Isten állatkertje!”
    És elfogadom én is hogy van valami isteni felsőbb hatalom amiért ez így van!
    Hiszen ha valaki ily módon ki nyilatkoztatja re:”Nagy az Isten állatkertje!” az ugyebár még ha nincsen is tudatában el is merte istent és állatkertjét!Csak saját magát nem látja benne!
    Bár az oldalt még nem olvastam csak a hozzá szólás emelt egyet a tudatosságomon,hogy vannak emberek akik saját szavukkal magukat csapják be!
    Csak így tovább kedves oldal és hasonló oldalak,hátha mi birkák (mert én is ide tartozok re:”Nagy az Isten állatkertje!”) kicsit tudatosabbak leszünk.
    (És most elolvasom az oldalt:)

  3. csaba csaba véleménye:

    (Olvastam.) Nincs ezzel semmi baj!Szép tiszta iromány és oda vezet ahová a többi ilyen!

  4. Na, beírtam: photon belt. Nem mintha a Wikipediát nagyon hitelesnek tartanám. Én nyitott vagyok, de azért engedtessék már meg gondolkozni is egy picikét és elolvasni ezt a bejegyzést:

    http://en.wikipedia.org/wiki/Photon_belt

    Köszönöm és elnézést, igazán!

Vélemény, hozzászólás?

Kérjükjelentkezz be hogy megírhasd véleményed!

FEL