ELFELEJTETTED ADATAIDAT?

Erőss Zsolt – Gaál Péter írása

by / csütörtök, 30 május 2013 / Published in Egyén és önismeret, Gaál Péter, Jegyzetek, News
eross_1

“Már haltak meg mellette, és most ez a huszonhét éves fiú is.” “Fanatikus
volt.” “Megkapta az figyelmeztetést, amikor eltört a lába, de ő úgy
gondolta, ki lehet játszani Istent.” “Nem fizette ki a serpákat, még azokat
sem, akiknek a köteleit használta. Ott spóroltak, ahol nem kellett volna.”
“Nagyképű volt.” “A felesége is megéri a pénzét: úgy nyilatkozott a férje
haláláról, mintha idegen lett volna. Bolond? Csak rá kell nézni.”

Nem sorolom tovább a véleményeket. Alapvetően háromféle van belőlük. Az első
azt mondja, hogy mi a francnak kell az embernek nyolcezer méteres csúcsokat
mászni? Mi haszon van belőle? Fordítanák ezt a pénzt bármi másra, például
gyógyításra, rászorulókra, beteg gyerekekre, satöbbi.

A második, hogy jó, de akkor csinálja egyedül. Ne lovaljon bele másokat. Ha
valakinek meg kell halnia, haljon meg csak ő.

S végül a harmadik, hogy mi lesz szegény családjával? Még a feleség hagyján,
de mi lesz a gyerekeivel, akik apa nélkül fognak felnőni?

Évekkel ezelőtt elolvastam A viskó című könyvet. Azzal kezdődött, hogy a
főszereplő kislányát elcsalta magával valaki. A véres ruhákat megtalálták, a
holttestet nem, de a rendőrség valószínűsítette, hogy a kislányt megölték. A
főszereplő nagyon sokáig nem volt képes kiheverni a sokkot. Mindenkiben
csalódott, legfőképp Istenben. Ő, a vallásos, gyülekezetbe járó ember. Egy
szép nap cédulát talált a zsebében, “Papa” aláírással. Csak ennyi állt
rajta: “Rég láttalak. Hiányzol. Ha akarsz velem találkozni, várlak hétvégén
a viskóban.” (Nem szó szerint idézem, csak majdnem.) Nos, a főszereplő nem
sokat hezitált, és elindult. Rögtön tudta, hová: még családostól bukkantak
régebben a helyre. Megérkezett, és találkozott a Szentháromsággal. (Az Atya
annyiban különbözött a szokásostól, hogy egy középkorú néger nő képét
öltötte magára.) A látogatás végére az ember megértette: KÉT történetről van
szó. A KISLÁNYA történetéről, és az Ő történetéről. Számára mindaz, ami a
kislánnyal megesett – ahogy ezt Ő megélte – a SAJÁT fejlődéséhez való
segítség. A kislány története – az elrablás, a fájdalom, a halál – már egy
MÁSIK történet: a kislányé. És hogy mindez mindkettejük hasznára válik,
minden szörnyűsége ellenére, az PAPA CSODÁJA.

Aki feleslegesnek tartja a nyolcezres csúcsok megmászását, az ne másszon
nyolcezres csúcsokat. Csináljon olyasmit, amit nem tart feleslegesnek.
Valószínűleg számára az vezet valahová. Az rendeltetett neki. Olyan emberi
cselekvés, ami ne lenne valaki szemében értelmetlen, nincs. Az emberi
cselekedeteknek – másnak sem – nincs abszolút értéke. Mást jelentenek a
cselekvő, mást a kívülálló, és mást az egyébként érintettek számára. Ahány
érintett és ahány nem érintett, annyi jelentés. Annyi történet, és az annyi
történetben annyi más szerep. Néha teljesen ellentétes szerepek. Például, ha
valaki megvéd, akkor számomra “jó”, de legalábbis hasznosnak fog minősülni,
annak a számára, akitől megvédett, épp ellenkezőleg. Mindez egészen addig
tart, ameddig fel nem ismerem, hogy a “támadás” a javamat akarta szolgálni.
Akkor megint átértékelődik minden. És még a “megmentő” átéléséről nem is
beszéltünk.

A hegymászó társak története a hegymászó társak története. Belelovalásostól,
kockázatvállalásostól, tanulságostól. Az ő szempontjukból a “kísértő” egy
próbatétel. Amiként a “kísértés” is az. Amúgy pedig vagy kísértés, amitől
meg kell szabadulni, vagy…az ő útjuk. Rajtuk kívül más ezt nem döntheti
el.

Az apa nélkül felnövő gyerekek története pedig a harmadik történet. Nekik ez
a mese lett elmesélve, SAJÁT MAGUKRÓL. Azt is lehetne mondani, hogy számukra
ez a próbatétel. Az egyik, amivel találkoznak a számtalan közül. Ha a
hegymászó, akit a hegymászás visz legközelebb saját magához, feladja a
történetét, és szorgos családapaként egy veszélytelen, ámde számára semmit
nem jelentő munkát vállal helyette, átlép a saját történetéből másvalaki
történetébe. A szorgos családapáéba, akinek viszont a hegymászás nem való.
Hogy mi az értékesebb? Mit is mondott Szalah-al din, azaz Szaladdin
Jeruzsálem elfoglalása után, amikor megkérdezték, mit jelent neki
Jeruzsálem? “Semmit.” Majd nevetve hozzátette: “mindent.”
Szóval, mi az értékesebb? Az első. A második. Mindkettő. Egyik sem.

Nevess ki, Olvasó. Adj nekem igazat. Cáfolj meg.
Ki tudsz bújni a bőrödből?

2013. 05. 27. – Gaál Péter írása

Share and Enjoy

Vélemény, hozzászólás?

Kérjükjelentkezz be hogy megírhasd véleményed!

FEL