ELFELEJTETTED ADATAIDAT?

Az ego-demokráciától a résztvevő-közösségig – Varga Csaba

Demokrácia

Újra kell teremtenünk világunkat, de ez csak akkor sikerülhet, ha egyénileg is megváltozunk valamennyien.

Share and Enjoy

One Response to “Az ego-demokráciától a résztvevő-közösségig – Varga Csaba”

  1. Annyira nem kell felháborodni senkinek sem.
    Az sem baj, hogy megismerjük mások véleményét, mert tényleg nem kötelező ugyan azt gondolnunk.
    Ha megfigyeltétek, az egész Gea épített. Úgy lett kialakítva, hogy minden lény jól érezze magát, és ebbe rondítottak bele néhányan, és kitalálták, hogy uralkodjanak a többi lény felett, másként rávették az embereket, hogy megváltoztassák a bolygó felszínét, és a többit. Mindenki ismeri ezeket a változásokat, és azt is ismeri, hogy vették rá az embereket, hogy megváltoztassák a bolygó jó részét.
    Minden változtatással lényegében tönkretettek egy olyan területet, ahol már nem élhetnek boldogan az emberek.
    Semmi mást nem kell, mint elérni, hogy olyan legyen újból egy terület, ahol jól érezd magad, és ez csak azon múlik, mit teszel azon a területen, ahol épp élsz. Lényegében újra olyanná kell tenned a területet, ahol élsz, nem hallgatva senkire, sem a törvényekre, hogy ott tényleg boldogan tudj élni. Ez maga a teremtés, és az eszköze magad vagy, az, hogy mit teszel az életedben, mert senki nem tud megakadályozni, hogy kialakíts magadnak egy olyan területet, ahol tényleg jól érzed magad. Erre rájönni nem is olyan egyszerű, mert nagyon sok minden kell, hogy saját magad helyre rakjad, mert ezzel kell kezdened.
    Mindenki hozzájárult ahhoz, hogy a Gea ilyen, szinte élhetetlen bolygó lett, tehát mindenkinek helyre kell magát raknia.
    Szóval mindenki ludas, és nincs kivétel, ezért nem is lehet senkinek felháborodnia, és bűnbakot keresnie a másikban.
    Természetesen, aki már rájött, hogy mások akarják neki megszabni, mit tehet, és mit nem, az már egy nagy előrelépést tett.
    Abban is igaza van azoknak, hogy egyedül nem megy, mert az ember közösségben érzi jól magát, így mások véleménye is fontos.
    Azok véleménye fontos, akik újra olyan bolygót szeretnének látni, ahol mindenki jól érzi magát.
    Most abban a helyzetben vagyunk, hogy az emberek elmondják, az épp aktuális állapotukban, milyen környezetben éreznék jól magukat, és milyen emberek között. Ha megfigyeled, ez még folyamatosan változik.
    Teremteni szolgaként, rabszolgaként úgy sem tudsz. Azonosulni meg csak magaddal tudsz.
    Egyszerűen csak arra kell rájönnöd, hogy magad akarod e, vagy más hatására akarsz e valamit megtenni. Amikor ezzel tisztában vagy, már csak azt kell tenned, hogy a saját dolgodat tedd, és ne a másik elképzelését. Számtalan példa van arra, hogy befolyásolnak téged, tehát ezekre a befolyásolásokra kell rájönnöd, és persze arra, hogy neked nem tilthatnak meg semmit, ha a tevékenységeddel nem okozol másik embernek kárt. Ha erre rájöttél, azt mond neked bárki, amit akar, mert úgy is azt teszed, ami számodra kellemes érzés lesz. Ha meg kellemes, akkor nem ártasz vele senkinek, még magadnak sem.
    Nézz meg egy irodistát az állami gépezetben. Rengeteg szabálynak kell megfelelnie, és ezeket a szabályokat nem Ő hozta, hanem mások szabták meg neki, hogy végezze a dolgát. Ha ez az irodista, elkezd úgy tevékenykedni, hogy segít azokon, akik bajba kerültek, már elkezdte megváltoztatni maga körül a környezetet. Ha ezt egyre többször, és egyre jobban teszi meg, akkor a végén úgy intézi a körülötte lévő dolgokat, hogy senkinek nem árt, és egyre boldogabb lesz. Ha így tesz az országban egyre több ember, akkor nem tehetnek mást, mint megváltoztatják a törvényeket, szabályokat. Ez egy békés átmenethez vezet. Azt a szabályt, ami árt a másik embernek, meg figyelmen kívül lehet hagyni. Meg van hozzá minden embernek a joga, hogy az ártó szabályokat figyelmen kívül hagyhatja. Senki felelősségre nem vonhatja, ha nem tesz meg olyan tevékenységet, amivel más embernek árt.
    A probléma mindig ott kezdődik, hogy nem veszed észre, vagy nem akarod észrevenni, hogy ártasz a másik embernek.
    Addig nem tudsz változni, amíg nem veszed észre, vagy nem akarod észrevenni az ártó szándékot, és megteszed, hogy ártasz a másik embernek.

Vélemény, hozzászólás?

Kérjükjelentkezz be hogy megírhasd véleményed!

FEL