ELFELEJTETTED ADATAIDAT?

A tulajdon – Gaál Péter

by / hétfő, 22 július 2013 / Published in Egyén és önismeret, Gaál Péter, Jegyzetek, News
4500000346_2

Ismét egy elgondolkodtató írás Gaál Pétertől: “A tulajdon a legfontosabb, legteljesebb, saját dolgon fennálló (uralmi) dologi jog. Nem csupán alapvető fontosságú jogintézmény (vagyonjogi, azon belül dologi jogi), hanem kiemelkedő jelentőségű társadalmi és gazdasági intézmény is. A tulajdon nem más, mint a természetnek az ember uralma alá hajtása, ilyen felfogásban a tulajdon örök kategória: létezik, amióta ember él a Földön és létezni fog, ameddig maga az ember és az emberi társadalom létezik.” (A tulajdon fogalma és jelentősége)

Itt kezdődnek a bajok. A különbségek a jog és a valóság között. A tulajdon nemhogy nem más, mint “a természetnek az ember uralma alá hajtása”, hanem gyökeresen MÁS. A tulajdon ugyanis egy ILLÚZIÓ. MInt maga a “természet” is, de erről már mintha esett volna szó. Kivételesen és most tekintsünk el az állítás alaptévedés-voltától, és fogadjuk el utóbbit valóságosnak. Mondjuk valamiféle konkrétumnak.
Ha a természet konkrétum, akkor a tulajdon absztrakció. Jogi termék. Azért az, ami, mert azt mondjuk rá. Semmi másért. De nézzük szépen sorjában, a definíciót szem előtt tartva.

A tulajdon uralmi dologi jog. Hát nem. Vagyis igen, de csak részben. Sőt még, mint látni fogjuk, részben sem. A cikkíró zavarban van. Benne is működik a gyermekkortól beléoltott sztereotípiák hatása. Kezdjük mindjárt a joggal. A jog akkor érvényes, ha be tudják tartatni. Akkor és csak akkor. Elsőbbsége nem annak van, akinek az útvonalát az “elsőbbségadás kötelező” tábla védi, hanem akinek megadják. Ha csak le van írva, kevésbé fogják megadni, mint ha épp ott áll egy rendőr. Ha le sincs írva, és a be nem tartása szankcionálva, szinte sehogy. Ebből pedig az következik, hogy a betartatás két lényegi eleme a betartatáshoz szükséges erő és ennek az erőnek az elfogadása. Kettejük közül az utóbbi a lényegesebb. Ameddig azt hiszik, hogy valamely törvényi paragrafus mögött megfelelő erő áll, addig a többség be fogja tartani. Akkor is, ha tetszik neki, akkor is, ha nem. Erősebb kutya baszik, mondja a parasztbácsi, függetlenül attól, hogy ezt “igazságosnak” tartja-e, vagy sem. Ennélfogva az uralom addig uralom, ameddig elfogadják uralomnak. Ameddig azt HISZIK róla, hogy uralom. Egy perccel sem tovább. Hány példát mondjak a történelemből? Csak az ismertebbek közül: Caligula, a Csizmácska, Nero, Domitianus, II. Bajazid oszmán szultán, II. Jakab angol, XVI. Lajos francia király, II. Miklós orosz cár, IV. Károly magyar király, Rákosi Mátyás, és majd…de ez ma még nem aktuális.

Tehát a “tulajdon” addig tulajdon, ameddig tulajdonnak fogadják el. Ameddig elismerik a “tulajdonos” elsőbbségét rá vonatkozólag. Kik ismerik el? Az emberek. Senki más. Hogy mennyire csak elismerés dolga az egész, elég, ha a nyájas Olvasó a kisajátításokra-privatizációra gondol. Elismerni persze az állatok is elismerik – addig, ameddig – a területhatárokat, de csak a fajtársaikét. A többi szabad préda számukra. Egy vaddisznót igazán nem fogják érdekelni a telekhatárok. Más szóval, ha valahová nem mennek, nem azért nem mennek oda, mert elismerik valaki előjogát rá, hanem azért, mert vagy semleges, vagy veszélyes számukra. Igazából pesze az “elismerés” is a “veszélyes” következménye, akárcsak…akárcsak az embernél. Annyi a különbség, hogy a veszélyforrás a saját fajtárs, nem az “egyéb”. Ez a tulajdon. A fajtársakkal szembeni elsőbbség, pontosabban az elsőbbség HITE. Más tartalma nincs.

Akikről-amikről eddig szó volt, ugyebár az élőlények. Leginkább az állatok, de – bizonyos megkötésekkel – a növények is. Hiszen mindannyian nagyon hasonlók vagyunk. Túlságosan is hasonlók. Máig nem tudtam megszabadulni attól a gondolattól, hogy az összes élő szervezet EGYETLEN sejtből jött létre. Hogy “véletlenül” vagy nem véletlenül, az a “véletlen” definíciójának kérdése csupán. Illetve megközelítés kérdése, de ebbe most nem fogunk belemenni.
A “természet” azonban magasról tesz az emberi jogra. Már maga az emberi jog is akkor legitim, ha illeszkedik a természet “törvényeihez”. Azért akkor legitim – nem emberi jogi értelemben -, mert. Nincs tovább. Van, amit el KELL fogadni. Azért kell elfogadni, mert nem lehet felülírni. Ami ezen kívül van, tiszta spekuláció. Tehát az a célszerű, és egyedül valóságos, ha a természet diktálta törvények az etalon, a többi meg mondjuk agymunka. Az erre hajlamosak időstrukturálása.
A “természetet” az ember nem tudja uralma alá hajtani. Joggal végképp nem. Mást se “örökké”, különösen, ha nem passzol a “természethez”. Ez az Orbán-kormány – stilszerűen – sarkalatos tévedése. Nem csak az övé persze, hanem minden kormányé, amely azt gondolja, hogy a jogi kódexek önkényes alakítgatásával bármi orvosolható. Hát nem orvosolható. Még csak nem is megoldható, legfeljebb ideig-óráig ÚGY TŰNIK.

Az egyetlen dolog, amit az ember a természettel tehet, hogy alkalmazkodik hozzá. Megpróbálja megismerni, és ezeknek az ismereteknek a birtokában, A TERMÉSZET ÁLTAL megengedett keretek között próbálja saját érdekeit érvényesíteni. “Habár fölül a gálya…”, hogy idegen tollakkal ékeskedjek. Hogy a “tulajdon” örök kategória lenne, arra már szót sem érdemes vesztegetni. Az ember sem örök, a Föld sem örök, a Világegyetem sem örök, semmi sem örök, ami keletkezett egyszer. Nem kukacoskodás, polgártársak: a jognak PONTOSNAK (is) kell(ene) lennie, különösen a meghatározásokban. Ha nem, akkor ott ette meg a fene az egészet.

Hiszen ugyan mit tud kezdeni a természetet uralma alatt tartó szőlősgazda egy kurva nagy jégesővel? Azt mondja a felhőknek, hogy menjenek a szomszéd telke fölé?

Tudja a kedves Olvasó, mi az övé? AZ, AMI Ő. Más szóval, amit a másvilágra magával vihet. A többi mind rizsa.
Higgye el, kedves Olvasó: rizsa. És jobb, ha most, még ereje teljében hiszi el nekem, mint a halálos ágyán.

Sokkal jobb.

A szabadság alapja a tulajdon. Sokadszor hallom, bár még nem válaszoltam
rá. Most válaszolok.

Tulajdonképpen igaz. Azt mondtuk ugyanis, hogy a tulajdon egy illúzió.
Illúzió egy illuzórikus világban. Semmi buddhizus, semmi ezotéria, semmi
misztika: a tulajdon egy jogi fogalom. A jog pedig, tetszik, nem
tetszik, absztrakció. Nade itt van a kezemben! – kiált fel a
materialista szaktárs. Itt van az orrom előtt! – kiáltana fel a prédát
ejtett ragadozó, ha tudna beszélni. Itt hát, egészen addig, ameddig nem
jön egy rabló, a NAV, egy erősebb ragadozó. Mikor is lesz az enyém? Ha
mondjuk megeszem. De akkor sem az enyém lesz: ÉN leszek belőle, ő pedig
eltűnik, mint a kámfor. De haladjunk tovább. Enyém a testem? Dehogy
enyém. Ha enyém volna, azt csinálhatnék vele, amit akarok, azonban,
fájdalom, nem csinálhatok azt vele, amit akarok. Legfeljebb egy ideig,
aztán nézhetek ki a kórház ablakán a temető felé. Sőt egy ideig sem: azt
csinálhatok vele, amit MEGENGED. És MINDENNEL így vagyunk, polgártársak.
Mindennel az égvilágon.

Már ebből következne – és következik is – hogy a testem sem én vagyok. A
természethez közel élő népek kiválóan tudják ezt. “Ez az ember itt” –
mutat MAGÁRA egy eszkimó. De hagyjuk az eszkimókat: “a baba keze”, “a
baba lába”. NEM az ÉN kezem, lábam. Minden kisgyerek tudja ezt, egészen
addig, ameddig a felnőttek bele nem oltanak egy hamis megfeleltetést.
(Nem ide tartozik, de azért leírom: a gyerekek sok minden másban is
érdekesek. Nem azért, mert annyira okosak, pláne bölcsek, hanem azért,
mert még természetesen gondolkodnak. Kevesebb a gondolkodásukban a szent
tehén, bár, hála az igyekvő szülőknek, ahogy nőnek, napról napra több
lesz. Aztán, ahogy maguk is szülővé lesznek, szorgalmasan lemásolják a
példát.)

Nos hát, ha a tulajdon illúzió, és a szabadság alapja egy illúzió, akkor
maga a szabadság is illúzió. Igaz ez? Hát hogy a fészkes fenébe ne volna
igaz? Szinte már szégyellem József Attilát idézni, annyit idéztem,
különösen az Eszméletet, de most ismét megteszem. Ez épp a nyolcadik
versszak:
“Fülelt a csend – egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot –
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.”
Tessék már megérteni: MINDEN létező MÁS által determinált, azaz
meghatározott. Hogy az indeterministákkal se keveredjünk vitába: viszont
ÖNMAGA ÁLTAL kondicionált. Úgy lehet csak bárkinek-bárminek
meghatároznia, ahogy az ő saját feltételei engedik. Azok a feltételek,
amelyeknek teljesünie KELL, hogy ő ő lehessen. Még el is magyarázom,
gyengébbeknek. Ha egy fazekas a maga mulatságára elkezd korongozni, azt
csinál amit akar. Abban a szent pillanatban viszont, amikor EGY BIZONYOS
tárgyat szeretne előállítani, már azt kell csinálnia, amit annak a
tárgynak az előállításához csinálnia kell. Nem a tárgy lesz kényszer
alatt, de nem ám, hanem: a fazekas.

Ha már így elkalandoztunk – visszatérünk mindjárt, ígérem – a szorosan
vett tárgytól, legyen szabad még valamit megemlítenem a gyerekekkel
kapcsolatban. Ha azt álítjuk, hogy a világ illúzió, akkor abban bizony
MINDEN megeshet. Úgy, hogy meg is esik, meg nem is. Mit is gondol egy
kisgyerek a mesealakokról? A manókról, tündérekről, óriásokról,
törpékről, egyebekről? Miért retteg a hétfejű sárkánytól, gonosz
boszorkánytól? Azért, mert azt hiszi, azok ott szaladgálnak körülötte?
Egy fenét hiszi azt, hiszen se nem hülye, se nem vak. Azt hiszi
elsősorban, hogy mindezek VANNAK? Nem hiszi azt. Azt gondolja viszont,
hogy mindezek LEHETNEK. És…nagyon jól gondolja. De még milyen jól. De
kanyarodjunk vissza a fősodorhoz.

A tulajdon bizonyos – materiális és/vagy immateriális – javak
meghatározott köréhez való kitüntetett viszony. Ez a viszony, amint azt
az első részben megállapítottuk, embertársaink körében érvényes. A
természet többi részéről e viszony vonatkozásában nem nem lehet, hanem
értelmetlen beszélni. Mindebből több dolog következik. Előszöris az,
hogy azokkal a javakkal kapcsolatban, amelyek e körön kívül esnek,
megszűnik a tulajdonosi illetékességem. Ugyanúgy megszűnik, ahogy
mindenki más tulajdonosi illetékessége is megszűnik e javak
vonatkozásában. Kölcsönösen KORLÁTOZZUK egymást. A KÖRÖN BELÜL – elvben
– azt teszek, amit akarok. Kívül már távolról sem. BE VAGYOK ODA ZÁRVA.
Ahogy a tulajdonosi “szabadságot” élvező embertársaim is a saját köreikbe.
Mindezekhez a javakhoz – akkor is, ha élőlényekről van szó – ráadásul
egy egészen sajátságos viszony fog fűzni. Az a viszony, amit
“kitüntetettnek” neveztünk e bekezdés elején. Egy kapcsolat. Van olyan
kapcsolat, kedves Olvasó, ami a szabadságon alapul? Itt kezdődnek majd a
hülye felvetések, amire még hülye választ sem szeretnék adni.
Vidáman sétálgatok a szentendrei Duna-parton. Nem akarok ártani a
légynek sem, nyalom a fagylaltot, dobálom a vízbe a kavicsokat. Közben a
kutyám kiszökik a kerítésen, és megeszi a szomszéd nagy baknyulát. Mire
hazaérek, óriási ribillió fogad, és még örülhetek, ha megúszom verés nélkül.
Egy téli délutánon főzöm otthon a vacsorámat. Már néhányszor, jó gazda
módjára, elkotortam a havat a házam elől, de mit csináljak, az a fránya
hó csak esik, esik. Épp hozzákezdenék a tálaláshoz, amikor óriási
puffanást hallok kintről. Szegény Józsi bácsinak pedig, akit még csak
nem is ismertem azelőtt, fizethetem az életjáradékot ettől kezdve, amíg
csak meg nem hal.
Tudja, kedves olvasó, mit biztosít nekem ez a szabadság? Hogy vulgáris
legyek, legfeljebb azt a képességet, hogy a saját farkam rossz végén is
állhassak.

Akkor hát az a szabadság, hogy a mások által nekem biztosított parányi
cellában se tegyem azt, amit szeretnék, mert folyamatosan rettegnem
kell, hogy ezt is elveszik tőlem, bedohosodik, összedől, ellepik a
bogarak, beköltözik mégvalaki?
Ha ez, akkor leteszem a fegyvert, és meghajlok az okosabbak előtt.

De ha nem…nemrég volt alkalmam meglátogatni egy edzőtársamat. Ő még a
Rózsadombon lakik, rengeteg holmi között. Kedves emlékek, műtárgyak,
amelyeket darabonként vadászott össze Bécstől Londonig. (Én is ilyen
voltam húsz évvel ezelőtt.) Tudod, mi fog történni ezekkel a halálod
után? – kérdeztem tőle. Az örökösöd legelső dolga az lesz, hogy hoz egy
nagy konténert a lakásod elé, és…Van, amire már nem is emlékszel, ott
fekszik valamelyik szekrény alján. Rossz érzés lenne mindezek ellenére,
ha eltűnne belőlük valami? Rossz hát.
És itt van az egész dolog rákfenéje. Úgy hívják: ragaszkodás. Ami még
szebbé teszi, az az, hogy magunk sem tudjuk, mihez való ragaszkodás. Egy
emlékhez? Az hol van? Hol van a tegnapi nap? Ha ránézek arra a tárgyra,
mindig ugyanaz jut róla az eszembe? Mindig egyformán szeretem? Mi ő?

Miért is törte össze Mózes a Sinai-hegyről lejövet azt a szép aranyborjút?

Gaál Péter

Share and Enjoy

One Response to “A tulajdon – Gaál Péter”

  1. A Föld kérdését én egyszerűbben oldom meg. Tudom, hogy a Föld egy ugyan olyan élőlény, mint amilyen én is vagyok, csak más a teste. Ha ártok a föld testének, akkor az nem tetszik neki, és biztos lehetek benne, hogy valahogy ezt tudomásomra hozza. Mindig oda és vissza mennek a dolgok, mert senki nem tartozhat a másiknak, míg van sors, vagy karma. Ha ártok, vagyis kárt okozok egy másik élőlénynek, akkor biztos lehetek, hogy azt vissza is kapom. Tehát magamnak okozok kárt. Ha segítem a másik élőlényt, hogy örömben létezzen, akkor azt az örömet fogom visszakapni. Ha számításból teszem a jót, akkor számító lesz az is akitől visszakapom, és ezért biztos lehetek, hogy akkor kapom vissza, mikor nekem épp rossz lesz a visszakapott öröm, ami így fájdalom lesz. Mindebből kiderül, hogy a Földdel úgy bánok, hogy az a Földnek örömet okozzon, és önzetlenül teszem. Egyszerűen ez annyit jelent, hogy szeretem a Földet.
    Volt egy esetem. Egy rendőr kérte tőlem a személyi azonosságomat igazoló valamilyen iratot. Már nem hordok ilyesmit magamnál, mert feleslegesnek tartom. Mikor megkérdezte a rendőr, hogy miért nincs nálam az irat, a válaszom egyszerű volt. Én ismerem magam, és nekem ehhez nem kell semmiféle irat. A rendőr meg az irat alapján úgy sem fog megismerni soha, max elhiszi, hogy vagyok, amit úgy is lát, ha van szeme. a rendőr fenyegetőzött, hogy bevisz a rendőrségre, ha legközelebb nem lesz nálam az irat. Erre csak egy válasz lehet adni, hogy azt megteheti, de úgy is el kell engednie. Az a legérdekesebb az egészben, hogy így is csak úgy tudta leellenőrizni az adataimat, hogy amit mondtam azt elfogadta, és az adatok egyeztek a központi nyilvántartásban szereplő adatokkal. Ha bevisznek a rendőrségre, akkor is csak azt tudják elfogadni, amit én mondok magamról. Másként akár van nálam irat, akár nincs, csak azt tudják elfogadni, amit mondok. Tehát a szavamnak súlya lesz egyszerre.
    Még volt egy kérdése a rendőrnek, hogy miért nem hordok magamnál iratot, hisz a törvény ezt írja elő? Visszakérdeztem: Milyen törvény? Több kérdése nem volt, mert hát utána megkérdeztem tőle, hogy magyar ember e. Aki magyar, az tudja jól, hogy magyar földön egy ember se korlátozhatja a másikat, hisz visszaüt. A földemen csak olyan törvényt fogadok el, amilyet én akarok. senki más törvényét nem vagyok köteles elfogadni. A magyar Föld minden pontja minden magyar emberé, és a saját földjén az ember jó néhány dolgot megcsinálhat, amivel másnak nem okoz kárt.. Ezért sem tudja senki kisajátítani, vagy megvenni semmilyen földdarabot a magyar honban, mert bármilyen megállapodás semmis, hisz abba nem egyeztem bele, de a többi magyar sem egyezett bele. Idegenek meg főleg nem adhatják el a földemet, max egy ideig erőszakkal elvehetik tőlem, amíg meg nem mutatom nekik, hogy erősebb vagyok náluk. Ha ez nem elég, akkor néhány magyart is odahívok, és akkor már biztos, hogy látható lesz mindenki számára, hogy elég erős vagyok. Most azt várom, hogy legyen néhány magyar, aki rájött, hogy magyar és aki így tényleg erős. Ha valakinek meg kell mutatni,hogy erős vagyok, hát megkapja. Nem hiszem, hogy annak örülni fog, és háromszor megbánja, hogy elkezdett macerálni, és felébresztette a bennem lévő alvó oroszlánt. Amúgy kellenek a magyar honban a dolgos emberek, hisz aki tőlem lopott, annak úgy is le kell dolgoznia, ha fel akar emelkedni, mert ez a sorsa, vagy a karmája. Remélem sokan és sokat loptak. Aki azt hiszi, hogy meghal, és így megússza a munkát, az nagyot téved, és jól átveri magát, de akkor is le fogja dolgozni, amit elvitt tőlem, vagy kárt okozott nekem. Ha ismered az életet, akkor tudod, hogy nem beszélek mellé.
    Ha a Földnek okoztál kárt, biztos lehetsz benne, hogy a Földnek is le fogod dolgozni a kárt, és teljesen mindegy, kinek a kérésére, vagy utasítására okoztad a kárt. A te károkozásodért neked kell fizetned és nem másnak. Ha bármilyen szempontból te is benne vagy a károkozásban, akkor sem úszod meg a ledolgozást. Érdemes azzal kezdeni a ledolgozást, hogy elkezded szeretni a Földet, mert így gyógyíthatod a kárt amit okoztál.
    Kb ennyit a jogról és a többi nyalánkságról.

Vélemény, hozzászólás?

Kérjükjelentkezz be hogy megírhasd véleményed!

FEL