ELFELEJTETTED ADATAIDAT?

A hunzák titka

by / vasárnap, 30 december 2018 / Published in Egészség, életmód, Jegyzetek, News
Earth-Landscape-Art

India és Pakisztán határán van egy hely, amit az emberek csak „a fiatalság oázisának” neveznek. Ennek a helynek a lakosai nem betegszenek meg és fiatalnak néznek ki. A legendák szerint ezt a törpeállamot még maga Nagy Sándor alapította.

Az itt élő emberek saját nyelvükön beszélnek, ami azért különleges nyelv, mert egyik, ma ismert nyelvvel sem áll kapcsolatban. A Hunza törzs tagjai nem ismerik a rákot, vagy a szív- és érrendszeri betegségeket. A hunzák, akiket burusóknak is neveznek ráadásul hideg vízben fürödnek, még akkor is, amikor nagyon hideg van. A 40 éves hunza hölgyek fiatal lányoknak néznek ki, 60 évesen még egyáltalán nincsenek problémáik az alakjukkal, 65 évesen még szülnek.

Egy skót orvos, McCarrison megállapította, hogy ezeknek az embereknek a fehérjefogyasztása minimális. A napi kalória-bevitel átlagban 1933 kcal, 50 g fehérjét, 36 g zsírt és 365 g szénhidrátot fogyasztanak el egy nap. Tavasszal, amikor gyümölcs még nem terem, de a téli vitamintartalékok már kimerülőben vannak, a helyiek kizárólag aszalt sárgabarackból készült kompóttal táplálkoznak. Ez az időszak kettőtől négy hónapig tart.

Általánosságban elmondható, hogy a hunzák nyáron friss gyümölcsöket és zöldségeket, télen pedig napon szárított sárgabarackot, csíráztatott gabonamagvakat és juhsajtot fogyasztanak. 1984-ben egy hunza, név szerint Szaud Abdul Mobud, a londoni Heathrow repülőtérreérkezvén az útlevelét felmutatta. Ebben a következők álltak: férfi, születési dátumnak pedig 1823 volt feltüntetve, azaz ez a férfi betöltötte a 160. életévét! Ami talán ennél is meglepőbb az az, hogy Mobud úr kiváló egészségnek örvendett mind fizikailag, mind mentálisan.

Egyes feltételezések szerint egy hun csoport leszármazottai a magyarul sokszor helytelenül hunzáknak írt, valójában hunzakutok. Az utóbbi években divatossá vált az ősmagyarokkal fennálló rokonságuk feltételezése, amit semmilyen tudományos vizsgálat nem támaszt alá.

A buruso legendárium azt tartja, hogy Baltir (en) (Karimabad) falut (amely főváros is) azon katonák leszármazottai alapították, akik Nagy Sándor hadseregében szolgáltak i. e. 330 körül. A legenda közös sok Afganisztánban és Észak-Pakisztánban is ismert legendával. Ugyanakkor, genetikai bizonyíték támasztja alá azt a nézetet, hogy nagyon kicsi, 2%-os a görög genetikai összetevő a pastu etnikaicsoportokban Pakisztánban és Afganisztánban, tehát nem görög származásúak a burusók.

2008-ban a Macedón Stratégiai Kutatások Intézete látogatást szervezett Hunza hercegének, Ghazanfar Ali Khannak és Rani Atiqa hercegnének, mint Nagy Sándor katonáinak a leszármazottainak tiszteletére. A hunza küldöttséget fogadta a szkopjei repülőtéren az ország miniszterelnöke Nikola Gruevszki, a macedón ortodox egyház érsek István, és az akkori szkopjei polgármester Trifun Kosztovszki.] Tudósok elutasítják az ötletet, áltudományosnak tartják és kétségek merülnek fel, hogy a párt vezetői valóban hisznek az állításokban.

2001-ben elkészült tanulmány angol nyelvű fordítása A burusaszki etimológiai alapjai, indoeurópai és a paleobalkán összetartozása a burusaszki nyelvbencímmel Ilija Csasulének (mk), amit még 1998-ban írt. A tanulmány 80 burusaszki szót vizsgált. Hangsúlyozza indoeurópai eredetét, 64 szó, azaz a 80%-a a csatolt tanulmánynak azt állítja, hogy közös az etimológiájuk (fonetikai és szemantikai). Az eredetük, a burusaszkinak és a régi macedón nyelvnek közös, több mint a fele a vizsgált szavaknak teljesen azonos és változatlanul aktív használatban van a mai Macedónia területén.
Kinézetük az európai emberekhez hasonló. Elsősorban az M124 marker (meghatározó Y-DNS-haplocsoport R 2a) jelen van nagy gyakorisággal mindhárom populációban. Azonban, van egy kelet-ázsiaigenetikai azonosság, ami arra utal, hogy legalábbis egy részük a Himalája hegyláncain túlról származik.  Számos NRY általános képletű haplocsoportok megfigyelhetők a burusók között. A leggyakoribb ezek közül az R1a1, amely a közép / dél-eurázsiai vonalhoz kapcsolódik és valószínűleg összefügg a bronzkori, vagy a korai indo-iráni migrációval Dél-Ázsiában i. e. 3000 körül; és az R2a, valószínűleg Dél / Közép-Ázsiából származik a felső paleolitikumból.

A szubkontinentális sejtvonalak a haplocsoport H1 és haplocsoport L3 is jelen vannak, bár haplocsoport L által meghatározott SNP mutáció M20, eléri a maximális variánsokat Pakisztánban. Más Y-DNS haplocsoportok jelentős gyakoriságot értek el a haplocsoport J2 esetén, amelynek elterjedése a mezőgazdaság terjedésének köszönhető, valamint a Közel-Keleten a neolit korban, és a haplocsoport C3, ami Szibériából származik. Szintén jelen van kisebb gyakorisággal a haplocsoport O3, kelet-eurázsiai vonal, és Q, P, F és G.

A helyi beszélt nyelvek között van a burusaszki, a wakhi és a shina, bár sokan megértik az urdut. A hunzáknál és a Hunza régióban élők esetében az egyik legmagasabb az írni-olvasni tudók aránya összehasonlítva mint más pakisztáni kerületekkel. Az írástudók aránya a Hunza-völgyben több, mint 90%-os. Az angolt ma már 5 éves kortól elkezdik oktatni. Az angol a másik hivatalos nyelv Pakisztánban az urdu mellett, de errefelé nemcsak ezt a két nyelvet beszélik, hanem sok helyi nyelvet is.

A hunzák iszmáiliták, azaz ún. hetes síiták. A legtöbb hunza iszmáilita síita muzulmán vallású, akik IV. Karim Aga Khan követői, míg Ganish-völgy több mint 90%-a síita muzulmán. IV. Aga Khan a spirituális vezetőjük jelenleg Franciaországban él, egyéb muszlim csoportok nyomása miatt. Szunniták főleg Dél- és Közép-Hunzában élnek.

Share and Enjoy

Vélemény, hozzászólás?

Kérjükjelentkezz be hogy megírhasd véleményed!

FEL