14 nov Románia ellensége: Dan Tanasa
Bizonyára sokan meghökkenek jelen írás címén, de bízom benne, ha végigolvassák jegyzetemet, nem csak megérteni fogják érvelésemet, de egyet is fognak érteni velem.
Ez a kijelentés nem feltétlenül Tanasáról szól, hiszen általánosságban kell szemlélni ezt a jelenséget, függetlenül attól, hogy a főszereplője román, magyar, vagy bármilyen náció tagja. Kiindulhatnék abból a szemléletből is, hogy a világegyetemnek vannak törvényei, amelyek mindenképpen működnek – ha hiszünk benne, ha nem, ha ismerjük őket, ha nem. Egyszerűsíthetjük is ezt a mindennapokra vonatkoztatva. Vannak közvetlenül megtapasztalható, és közvetve megtapasztalható összefüggések. Ha a tenyerünkből elengedünk egy almát, akkor az lefelé fog esni – a fizikai törvény is a világegyetem egyik törvénye. Ha tüzet gyújtunk a kályhában, meleg lesz a szobában – és így tovább.
Vannak közvetett módon megtapasztalható összefüggések is. Ha az utcán autóval közlekedve elgázolunk egy gyalogost, nem állunk meg, hanem tovább hajtunk, de felírták a rendszámunkat, akkor biztosak lehetünk abban, hogy előbb-utóbb utolér minket a törvénykezés, hiszen felelnünk kell tettünkért.
Még közvetettebb módon tudjuk, vagy legalábbis tudni véljük, hogy ha valaki sok jót vagy sok rosszat elkövet embertársai ellen, azt előbb-utóbb utoléri a végzete. Szerintem ebben mindannyian egyetértünk – vagy legalábbis a legtöbben. Mindegy, minek nevezzük: sorsnak, végzetnek, Isten igazságszolgáltatásának, véletlennek… Kinek mi az elfogadhatóbb magyarázat. Ugyanakkor, bárhogyis nevezzük, el kell fogadnunk, hogy mint ilyen, ez is a világegyetem egyik törvénye: hatás – ellenhatás. Közmondással kifejezve: aki másnak vermet ás, maga esik bele. Régebben készítettem már egy írást és egy rövid videót is „Isten döntetlenre játszik” címmel, ami ugyanezt a témát járja körbe egyszerűen, világosan.
Ennyi bevezető után térjünk rá Dan Tanasára – mindössze annyit tudok róla, hogy újságírónak vallja magát. Azért nem írom, hogy az, mert egy valódi újságírót a tisztesség vezérel, nem pedig a gyűlölet. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam. Ugyanakkor fontosnak tartom kiemelni, hogy mivel nem ismerem személyesen, csak a megnyilvánulásai által, nem tudhatom, milyen ember valójában. Így hitelt érdemlően sem tudok róla nyilatkozni, mert azáltal én is a hiteltelenség csapdájába esnék. Sok esetben baj, hogy az emberek úgy alkotnak véleményt más emberekről, eseményekről, dolgokról, hogy valójában nem is ismerik azt – én nem szeretném ezt a hibát elkövetni.
Mit tudok hát róla? Csak annyit, hogy folyamatosan közvetlen támadásokat intéz egy kisebbség ellen. Konkrétan a Romániában élő magyarság jogai, hagyományai ellen. Gondolom, ezeket nem kell részleteznem vagy felsorolnom, hiszen a legtöbben tudják, miről beszélek (írok). Nem tudom, miért teszi. Csak következtetni tudok arra, milyen hibás önigazolást talál tetteire: szerintem ő szentül meg van győződve arról, hogy amit tesz, azt Romániáért, a románokért teszi. Az sem kizárt, hogy saját népszerűségét, hírnevét kívánja ezzel az eszközzel növelni, vagy fenntartani.
És itt most tennem kell megint egy kis kitérőt. A világon mindenütt vannak olyan erők, politikusok, csoportosulások, akik azzal tudják fenntartani saját létjogosultságukat, hogy ellenségképet kreálnak valakikből, és sajátjaikat akarják megvédeni e veszélytől. Vannak, akik a zsidókat gyűlölik, vannak, akik a muszlimokat, mások a kommunistákat, megint mások a románokat, cigányokat, s megint mások a magyarokat. Nagyon hosszú listát lehetne arról készíteni, hogy ki kit tart veszedelmesnek – vagy fest róla veszedelmes képet. Picit érthetőbb példával szemléltetve: a világon felüti egy új betegség a fejét, mire a gyógyszeripar azonnal előáll egy gyógymóddal, és hatalmas összegeket kaszál az ellenvakcinán. Közben lehet, hogy kiderül – vagy nem -, hogy magát a betegséget is a gyógyszeripar idézte elő, csak hogy a vakcinát busás haszonnal értékesíthesse. Plusz még hálát és bizalmat is kap a megoldásért sokaktól.
Az ellenségkép felvázolása is ugyanígy működik: valakik elkezdenek mondani valakikről valamit, és addig ismételgetik, amíg azt egy bizonyos réteg már el is hiszi. S miután ez a réteg elhitte, megoldásért fordul azokhoz, akik erről őt meggyőzték. S természetesen a hamis ellenségkép megalkotói máris előállnak a megoldással. Ehhez csak egyetlen dolgot kérnek: bizalmat saját maguk iránt. Így tudnak bizonyos körökben népszerűségre szert tenni, ami eztán számukra nyereséget is hoz, hiszen megválasztják őket képviselőnek, veszik a könyveiket, elmennek az előadásaikra. Adott esetben az ellenségkép fenntartása sok milliós profitot hozhat nekik, mert bizonyos tettek, intézkedések mögé oda lehet tenni érvként és szükségszerűségek igazolásaképpen. Szándékosan általánosságban írtam ezt, mert értse mindenki úgy, ahogyan látja ezt a kérdést.
Romániában bizonyos politikusok előszeretettel húzzák elő az úgynevezett „magyar kártyát”, amikor el akarják terelni a figyelmet valamiről. Amikor igazolni akarnak valami disznóságot. Csak egy félmondat erejéig: Magyarországon az Orbán-kormány is ezt teszi, amikor folyamatosan migránsozik. Pont. Zárójel bezárva.
Ugyanakkor fontos szólni a többségről. A többség ugyanis csendes. Nem érdekli a gyűlöletkeltés. A többség vagy pontosan tudja, mi folyik itt, vagy lelke mélyén sejti, mert helyén van az esze, a szíve és a lelke, hogy itt valami nagy átverés van. A többség normális. Nem megvezethető. De a többséget nem is érdekli, ha valaki nem normálisan viselkedik. Mindig a megvezethető kisebbség a hangosabb – és itt nem a romániai magyar kisebbségre gondolok, hanem azokra a rétegekre, akik valamely szélsőség által megvezethetővé válik.
Meg is érkeztünk egy fontos kifejezéshez: szélsőség. A negatív szélsőségek mindig ártalmasak a többségre nézve. Gondoljunk csak a második világháború Magyarországára. Biztos vagyok benne, és ha megnézzük az akkori társadalmi helyzetet, nyilvánvaló is, hogy a többség nem akart háborút. Egy szűk kisebbség (politikusok, a sajtó bizonyos képviselői, az ebből gazdasági előnyt szerző vállalatok, stb.) vitte bele az országot a háborúba – a következményeket ismerjük. A kisebbség rútul elbánt az országgal, hosszú évtizedekre megpecsételte a sorsát. És itt már nem csak az okozó kisebbséget érte hátrányt, hanem a passzív többséget is.
Lehetne arról is poemizálni, hogy Románia mennyire tartja be a kisebbségeknek tett ígéreteit, hogyan bánik a többség nevében a gyengébb kisebbséggel. Most biztosan sokan írnak erről is, különösen, hogy közeleg december elseje, a centenáriumi ünnepség. De én erről nem akarok most írni. Nekem az a feladatom, hogy bebizonyítsam: Dan Tanasa valójában Románia ellensége.
A második világháborús magyar példán keresztül láthattuk, hogy a szélsőséges, gyűlölködő kisebbség milyen károkat tud okozni egy országnak, vagy a többségnek. Egymillió emberáldozatot követelt. Ebből következtethetünk arra is, hogy egy nemzet nagyságát nagyban befolyásolja az, mennyire tudja önmaga kezelni ezeket a szélsőségeket, mennyire tudja eltávolítani, vagy legalábbis mérsékelni azt, ami nem helyénvaló. Egy nemzet nagyságát az is megmutatja, hogyan bánik a gyengébbekkel, hogyan bánik a kisebbségekkel. Amelyik letaszítja, elnyomja, bántja, az végső soron önmaga sorsát vetíti előre. Mert a világegyetem törvényei nem csak tárgyakra vagy emberekre vonatkoznak, hanem nemzetekre is – hiszen a nemzetek is a világegyetem részei. Az, amelyik nemzet felemeli, óvja, védelmezi a kisebbségeket és annak jogait, méltán válhat nagyszerűvé a többi nemzet sorában. És itt nem számít a melldöngetés, mert nem az a fontos, hogy egy nemzet vezetői mit mondanak erről – pl. Románia vezetői a magyar kisebbség jogairól. Az számít, amit a kisebbség mond erről, vagy ami a valóság.
Románia akkor fog nagyszerű és elismerhető országgá, nemzetté válni, ha nem csak mondja, hanem cselekedeteiben valójában is megalkotja, hogy óvja, felemeli a benne élő kisebbségeket. És ennek az óvásnak, felemelésnek része kell legyen az is, hogy leszámol a szélsőségeivel. Mert a szélsőségek ellenségei annak, hogy Románia valójában naggyá váljon. A kisebbség harcolhat és harcolnia is kell a saját jogaiért, mindig az erősebb ellen kell küzdenie. A magánéletből tudjuk, hogy nem az az erős férfi, aki képes megütni egy gyenge nőt, hanem az, amelyik képes megvédeni.
Ahol a szélsőség dominál, ahol a gyűlölködés kap teret és hangot nap mint nap, az a rendszer, az az állam a veszte felé sodródik. Azok, akik szélsőségesen tevékenykednek bárki ellenében egy adott országon belül, elősegítik, hogy az ország a végzet felé sodródjon.
Azt gondolom, hogy Romániában is normális, értékes emberek alkotják a többséget. Akik csendben vannak. Azt gondolom, hogy Romániában a románoknak és az itt élő magyaroknak az ég világon semmi bajuk nincs ezzel a normális többséggel. És ez így is van rendjén. Dan Tanasa nem Románia érdekeiért cselekszik, nem a románoknak akar jót. Csupán önmaga tetszeleg ebben a szerepben, önmagát fényezi. Mint a farkasfalka egyik vezére, aki folyton bizonygatja, hogy a bárányok veszélyesek, és mindig beléjük kell marni – abszurd helyzet. Dan Tanasa tudatosan, vagy bölcsesség hiányában, de harcol Románia nagy nemzetté válása ellen. Dan Tanasa nem Románia barátja, hanem ellensége Romániának.
2018. november 14. – szerző: Both Gábor
Megjegyzés: szerencsés volna, ha jelen írás eljuthatna minél több román emberhez, és Dan Tanasához is – kérem, aki vállaja a románra fordítást, jelezze nekem, köszönöm!
