ELFELEJTETTED ADATAIDAT?

Hazaáruló-e a Jobbik?

by / kedd, 08 november 2016 / Published in Belpolitika, magyarság, Both Gábor, Jegyzetek, News
both1310

Ma szavazás volt az Országgyűlésben,  amelynek értelmében – már ha eredményes a szavazás – módosítani lehetett volna az Alaptörvényt, hogy ne lehessen idegeneket betelepíteni az országba. A Jobbik annyit kért, hogy ez legyen érvényes a letelepedési kötvényre is. Orbán ezt a feltételt nem teljesítette. Így a Jobbik nem szavazta meg a dolgot. Ezért most az ostobák, és a számítók lehazaárulózzák, és csalódtak bennük, és a többi és a többi…ű

Na de kérem! Éppen a lényeg felett siklik el mindenki. Ugyanis a letelepedési kötvény egy kiskapu, ami szerint mégis letelepedhet bármilyen idegen az országban. Vagyis a kötvény meghagyásával semmi értelme az Alaptörvényt módosítani, hiszen pont a kötvény miatt bárki jöhetne mégis az országba.  Akiről a törvényalkotó vagy alkalmazó úgy dönt. Még csak meg sem kell kérdezni senkit. Hiába mondja mindenki, hogy az 300 ezer dollár, és ki lehet utasítani és a többi… Hiába mondja bárki, ugyanis ezt bármikor módosítani lehet. Mondjuk 1 dollárra, és az egyéb feltételeket is másítani. És ez a kiskapu teszi értelmetlenné a módosítást. Mert ha mondjuk holnap fél millió ember akarna letelepedni Magyarországon egy nem arab közel-keleti országból, hiába az alaptörvény, a kötvény megengedi ezt.

Ez a dolog most éppolyan szemfényvesztés, mint a népszavazás volt. Csilli-villi, el lehet adni a butáknak, de tulajdonképpen semmi értelme, mert a háttérpaktumok akkor is azt engednek, amit ők akarnak. Én inkább következetesnek tartom a Jobbikot, mint hazaárulónak. Nem mentek bele egy kamu paktumba. Ennyi.

Both Gábor

Szerintem világos, csak az nem érti, aki nem akarja – pedig mégcsak Jobbikos sem vagyok… :-)

Share and Enjoy

8 Responses to “Hazaáruló-e a Jobbik?”

  1. Természetesen NEM hazaáruló – szerintem sem – akárhogy csavarják is Vona régebbi szavait. Árulni a kötvényt árulták, amit majd vissza is kell fizetni kamatostul, nagy kérdés, miért éri az meg nekünk (a hazáért) ?!

    Ebből össze is lehet rakni hogy mi akkor a HAZA-ÁRULÁS ?!

    A félmilliót pedig jól írtad kedves Gábor: mintha volna egy ilyen megállapodás, hogy pont annyian jöhetnek… KIK IS? élénkítse fel mindenki az emlékezetét … Ezért érthető, miért volt olyan érdekes az a kérdés a népszavazáson …

  2. Ha jól belegondoltok, nem mindegy? Az sem számítana, ha kétszer ennyien lennének. Lényegében a magyarok éhbérért dolgoznak sokszor 12-16 órákat, vagy épp nem dolgoznak. Tehát a magyaroknak teljesen mindegy, mennyien vannak itt az idegenek vagy a hontalanok. Úgy is azok maradnak, akik bírják a lépést a magyarokkal. A lényeg, hogy aki nem bírja, az a Geán sem fogja bírni, és itt a Kárpát-medencében ez hamarabb kiderül, és előbb megy az új helyére, miután rendbe rakta magát egy kórház űrhajón.
    Egyáltalán nem érdekel, hogy egy hontalan, aki nem tartozik a magyar honhoz mit csinál, főleg az nem érdekel, hogy az alaptörvénnyel mit csinálnak. Mint mondtam a Magyar királysághoz tartozom, így a hontalanok, és idegenek alkotta parlament, pártok, kormány úgy is fel lesz számolva. Aki illegitim, annak nincs semmi joga, és már nem tartozik a magyar honba. Csak nem képzeli bárki is, hogy elfogadok bármilyen törvényt, szabályozást egy illegitim társaságtól, akik nem is magyarok, és nem tartoznak a Magyar királyságba? Még a véleményük, meg a magyarázkodásuk sem érdekel.
    Egy olyan személy, aki nem magyar, és nem tagja a Magyar királyságnak, az nem lehet hazaáruló.
    Nem kértem senkit, hogy olyat tegyen, amivel kirekesztette magát a honból. Ha így döntött, magam szó nélkül elfogadom.
    Ha elfogadja a segítségem, akkor gyorsan elhagyja a Kárpát-medencét minden idegen, és hontalan, mert akkor még lesz egy kis ideje itt a Geán, még egy esélye, hogy rátaláljon magára, a magjára.
    Ha meg magyar létedre hallgatsz a jütmentekre, idegenekre, hontalanokra, az a te dolgod. Ebbe sem szólhatok bele. Egy magyarnak főleg nem lehet megmondani mit tegyen, mert a magjára, magára hallgat.
    Ha nem ezt teszi, akkor biztos lehetsz, hogy nem magyar az illető.
    Nem mondtam újat, csak ismétlem magam. Ezt is csak azért, mert ismétlés a tudás anyja.
    Talán érthetően mondtam, így mindenki fel tudja fogni, hogy a tetteinek mennyire súlyos következménye van. Nem hallgattam el soha semmit.

  3. A Magyar királyság sok országból áll. Itt a Geán is több ország tartozik hozzá, és más bolygókon is vannak országok, amik a Magyar királysághoz tartozik. Utána tudsz nézni, mert fel van sorolva, hogy a szaka magyar király milyen országok királya. Az, hogy a Geán lévő országok el lettek foglalva, az nem jelenti, hogy megszűnt a Magyar királyság. Ugye azt mindenki tudja, hogy erőszakkal nem lehet semmilyen területre jogot formálni. A jogjelentése: jó G. A magyarban a jó jelentése: szabadon áramolnak az energiák, tehát nincs lél-ek, ahol szabadon áramolnak az energiák, nincs ék, vagyis ok. A “G” jelentése: Gea, vagyis Gömb. Amint kilépsz az énből, a gondolati piramisodból, a gondolati éderekből, ha térben képzeled el a világot, akkor a gömbbe jutsz. Ismered az élet virágát, ami síkban körökből áll? Ha nem nézz utána. Térben ugyan úgy létezik az élet virága, ami gömbökből áll, felülemelkedve szintén egy közel hasonlóan gömböt alkot. A jog tehát az, mikor a Geán szabadon áramolnak az energiák. Ezért minden jog a Geán csak a Szent koronát illeti meg, és azt, aki ezt a koronát a fején hordja, és nem csak a fizikai koronát, hanem a szellemi koronát is a fején hordja. Régen, aki ezt a szellemi koronát is látta, azt nevezték királyi szkítának. minden bolygónak van Szent koronája. Az anya bolygónak is, és az atya bolygónak is, mert a Szent koronával lehet a bolygókkal a rajta élő lényeknek kapcsolatot tartani. Azt nevezik királynak, akinek a szent koronát a fejére teszik, és mint mondtam nem csak a fizikai koronát, hanem a szellemi koronát is. Az, hogy ki kapja a szellemi koronát azt csak az Ég atya, és a Nagyboldogasszony határozza meg. Ezért, ha nem a koronád, akkor jobb ha nem is teszed fel, mert nagyon megjárod, és nem győzöl magadnak magyarázkodni, megbocsátani. Ha ezt megérted, pontosan tudod, hogy hiába hitették el veled, gyermek korod óta, hogy népköztársaságban, majd köztársaságban, majd demokráciában, és bedobták az adu ászt hátha ráharapsz, és lenyeled, a Magyarország nevű vállalatban élsz, soha nem éltél ezekben, és csak azért hitted el, mert elhitted mások gondolatait mások képeit, és beépítetted az énedbe, a saját gondolati piramisodba ezeket a hamis gondolatokat, így elég torz lett az a piramis is, és az életed is ezáltal.
    Ideje rájönnöd, hol is élsz.
    A jogászok, joggal foglalkozók, ha gátolják az ítélkezésükkel az energiák áramlását, tehát nem megfelelő döntést hoznak, akkor bizony ezzel a tettükkel, sok munkát fognak maguknak létrehozni, amit le is fognak dolgozni annak, akinek ártottak. A jog, és fordítva olvasva a goj, is ugyan azt jelenti. Mivel a zsidók a goj szót nem értik, és azt hiszik a goj jelentése emberbőrbe bujt állat, ezért nagyon be lettek etetve ezzel is, így tudatlanokká váltak. Ugye, ha valakit, akit állatnak tartasz, azt dolgoztatod, és a megtermelt értékét elveszed, sőt meg is ölheted. Most ezt teszed, de ezen is változtatni kell, mert egyetlen élő, akiben mag van, azt nem ölheted meg, nem teheted rabszolgáddá, szolgáddá, nem használhatod ki a Magyar királyságban, de a Geán sem. A Gea is élő, és van magja, mag-ma, ezért a Geát sem bánthatod, nem ölheted meg, nem teheted rabszolgáddá, nem használhatod ki, mint ahogy most teszed. Nagyon nem kedveled, ha rabszolgának, szolgának tekintenek rád, mint emberre, így rá kell jönnöd, hogy egyetlen maggal rendelkező sem kedveli, ha rabszolgának, szolgának tekintik. Nagyot kell változnod, és most már tudod miért nem gondolkodhatsz, miért nem figyelhetsz az énedre, a gondolatokból felépített piramisodra, bármilyen éder formát is vett fel, pl.: tetraéder, hanem a magodra kell figyelned, hogy rágyere egy vagy a magoddal.
    Mivel a Magyar királyságnak van alkotmánya, a Szent korona alkotmánya, ami minden országra érvényes, még akkor is, ha az egy elfoglalt ország, ezért bármelyik magyar, aki új alkotmányt akar létrehozni, az automatikusan kizárja magát a honból, a Magyar királyságból. A gyütmentek, akik jönnek, majd mennek, a hontalanok, és az idegenek meg ugye azt mondanak, amit akarnak, de egy magyarnak ezt nem kell elfogadnia. Az Orbán kormány, meg akik a parlamentben ülnek most, ezt mutatták meg, hogy miként lehet új alkotmánnyal, új alaptörvénnyel magukat kizárni egy honból, és így hontalanná válni függetlenül attól, hogy papírod van róla, amit tudod hol tudsz már használni? Ott ahol ürítesz, ott ahol leüríted a pénztárcád, vagyis ahol ellopják a munkád eredményét tőled. Ebből arra is következtethetsz, hogy az alkotmányozósdi, az új alkotmány létrehozása egy beugratás, egy megtévesztés, hogy rávegyenek arra, hogy ne tartozz a Magyar királyságba, és így próbálják kiszakítani a Kárpát-medencét a Magyar királyságból.
    Ne dőlj be ennek a trükknek, ha már felhívtam erre a figyelmed. Mint mondtam, az idegenek azt mondanak, amit akarnak. Ha meg tetteik ártanak, akkor úgy is megisszák a levét.
    Geri Tibor, és az “Alkotmányos Magyarország” nevű csoportosulásnak az volt a szerepe, hogy megismertesse mindenkivel, hogy illegitim lett kormány, és mindazok, akik az alapszerződést elfogadják, tehát hontalanokká váltak. mivel megkapták az levelet, így senki nem mondhatja, hogy nem lett figyelmeztetve. Ezért a levélküldésért tényleg nagy hálával tartoznak azok, akik a figyelmeztetést megkapták levélben.
    Az alkotmányozósdi meg ugye már a hülyeségükből lett, a kitalációjukból, mert tovább ragozták, tovább gondolkodtak, erről a illegimitásról, és elkezdtek variálni, miként lehet ezt a hasznukra fordítani, persze a te érdekedben. Vannak olyanok, akik szeretnek világmegváltó, esetleg magyar megváltó szerepben tetszelegni, és ezek ne csodálkozzanak, ha ilyenkor paffra esnek, ha már Paff a bűvös sárkány, aki érti.

  4. És ha megszavazta volna a jobbik amódosítást azzal mit veszítettek vólna?Semmit. A kötvényeket ezután is árulni fogják. Vona és a jobbik ezzel azt érte el hogy Merkeléknek kb 50% -al nagyobb esélye lesz ránk erőltetni a kvóta rendszert ezzel veszélybe sodorták az országot és a nemzetet. Az meg hülyeség hogy a kötvényeket akár 1 dollárért fogják árulni , ebből van elég nagy bevétele az országnak , a visszafizetésnél sem lesz olyan nagy gond mivel nem egyszerre járnak le ezek a kötvények.A másik dolog meg nem soká jönnek a választások és Viktornak ez egy jó aduász lesz a kezében a jobbikkal szemben, Vonának ezzel is számolnia kellett volna és megszavazni a módositást .Így az látszik hogy Vona és a jobbik a kicsinyes rivalizálása Orbán Viktorral lehet veszélybe sodorja az országot.

  5. A vezetői poszt arról szól, hogy mindig a nép érdekeit kell hogy kövessék, ha csak egyszer is másképpen döntenek vagy akadályoztatnak akkor már baj van! Minden párt áruló, mert itt csak abban lehetne eltérés, hogy egy helyzetet milyen árnyalatnyi különbségeken keresztül kell véghezvinni, nem pedig azt a cirkuszt ami a valóság, amiben élünk! Ha már patríciusokra és plebejusokra, meg vétójogra van szűkség, akkor az csak egy színjáték, amit egy söpredék játszik elterelő manőverként! Elég lekövetni a pártokat kik fizették ki a kampányt és bezár a bazár!

  6. Az Orbán féle társaság soha nem egyezne bele, hogy a letelepedési kötvényeket megszüntessék. Ez egyfajta kiválasztósdi, ahol csak olyanokat engednek be az országba, akik elég gazdagok. Ugyan ez a szisztéma volt a németeknél a holokauszt idején. Akik elég gazdagok voltak, és akik jelentős tudományos végzettséggel rendelkeztek, és ki tudtak találni valami újat, azok megvásárolhatták maguknak a szabadulást, és akik nem, azokat dolgoztatták. A lényeg hogy csak azok jöhetnek Magyarországba, akik szerintük elég rafináltak voltak, hogy meg tudták magukat szedni, tehát átverték az embereket. Ezért olyan magas a kötvény ára, és nem fogják az árát leszállítani. Valójában a Vona féle társaság szétzüllesztése történik, ahogy eddig minden párttal is ezt tették, mert már nincs rájuk szükség. Ezt maga Vona végzi a leghatékonyabban, mert mindig a pártvezérek végezték el ezt a munkát, ha kellett egy kis besegítéssel, megvesztegetés, jobb állás, vagy mert ugyan ahhoz a körhöz tartoztak.
    Aki még nem tudja, olyan Magyar királyságot akarnak, ahol a cionista háttérhatalom ellenőrzi az egész Magyar királyságot, méghozzá úgy, hogy egyetlen ország ne mondhasson ellent. Mindig is erre ment ki a játékuk, és erről úgy látszik még nem tettek le. Ezért történik a betelepítés, hogy túlsúlyba legyenek azok a még befolyásolható zsidók, akik majd egy szavazással felülkerekednek a magyarokon. Valaki felsorolta, hogy ha a magyarok fellázadnának most, akkor kik azok, akik azonnal vérbe tudnának fojtani mindenféle lázadást, akármennyi magyar lázadna is fel. elhihetitek, tényleg minden magyarra, jutna legalább 10 fő, ráadásul a legjobb fegyverekkel ellátva, ami a Geán létezik. Még szerencse, nem fegyverrel lesz az ország felszabadítva.
    Mint mondtam tényleg nem számít, mennyien vannak idegenek, hontalanok az országban, így teljesen mindegy, hogy Vona féle társaság, vagy épp az Orbán féle társaság mit csinál. Már semmi jelentősége nincs. A kis stílű gondolkodásmódjuk, és cselekvéseik, cselvetéseik, annyira árulkodók a magyaroknak.
    Soha nem volt, amióta elfoglalták az országot, tehát Mátyás királyunk óta, bármilyen ránk rakott vezető, hogy a magyarok érdekei szerint irányította volna az ország dolgait. Ha csak ezt megnézed, már tudod, hogy a Habszburgok is trónbitorlók voltak, vagyis bábuk, és az utánuk következők is a báb szerepét játszották csak el, Horthytól kezdve Kádáron keresztül Orbánig. Rengeteg félrevezetést iktattak be a magyaroknak, és e repertoárból kapunk még most is ízelítőt. Ne hogy azt gondolja bárki is, hogy könnyebb volt az ősök helyzete, mint ami most van az országban, mert akkor nagy tévedésbe esik, és ez azt mutatja meg, hogy még mindig gondolkodik, és nincs kapcsolata a magjával.
    A lényeg, hogy próbálnak trükközni, még akkor is, mikor tudják, hogy már vesztettek. Tökéletesen tisztában vannak, hogy vesztesek, és próbálnak a süllyedő hajóról távozni, csak épp nem jön össze nekik. Senki nem tárgyal velük, mert látszik, hogy nem hagytak fel a trükközéssel. Akkor lehetne tárgyalni, ha önként lemondanának a hatalomról, akár a politikai, akár a gazdasági, és egyéb hatalomról, meg amihez még ragaszkodnak, vagyis felül kellene nekik emelkedniük azon, amiben eddig hittek, és amivel eddig átverték magukat.
    Lassan bezár a bazár, ha már ezt a szót használtad.

    • Ritkán ajánlok videót megnézésre, sőt eddig, mint negatívumok ajánlottam, amiből azt lehetett kivenni, mivel vernek át.
      Ez most egy kicsit más.
      A videóban elhangzott, hogy az államot nem kell bántani. Ehhez csak azt fűzöm hozzá, hogy rá kell jönni, valójában melyik az az állam, amihez hűnek kell lenned, miért bukik el az az állam, amikor valami új államot akarsz létrehozni, és melyik az az állam, amit rád kényszerítettek, hogy fogadd el, de erről már sokat beszéltem.
      Ebben a videóban is azt fogadd el, mint minden beszélgetésben, videóban, amit a magod, magad is jónak tart, és ne feltétlenül mindent fogadj el, ne feltétlenül higgy el mindent. Szűrd ki azt, ami számodra lényeges, ami előre visz a tudatosság, a szeretet, a szerelmetesség útján, ami elősegíti, hogy még jobban megismerd azt a világot, amiben élsz, és főleg magadat, a magodat.
      A videó:
      https://youtu.be/_PmAkvoQobM

  7. Én azon a véleményen vagyok, hogy nagy hibát követett el Vona, amikor nem szavazta meg az alaptörvény módosítását.
    A kötvény és a migráció két külön dolog, nem kellett volna összemosni neki! Ezzel azt érte el, hogy a saját szavaikkal éljek míg a Fidesz kiskaput hagyott, ők nagyra tárják a kapukat és mindenkinek esélyt adnak, ellenőrizetlenül a bejövetelre!

    A kötvényekre szükség volt, mert az ország nem kapott hitelt a piacról 2012-ben “bóvli” kategóriában voltunk. Aki hitelt adott volna az IMF az megszorításokhoz kötötte! – ha ez a kötvény zavarta a Jobbik 2012 óta lett volna lehetősége szóvá tenni azt!!

    Vona szép lassan hiteltelenné teszi saját magát! Hiszen ő maga vetette fel az alkotmány módosítás lehetőségét. Hazaárulónak nevezte, aki nem szavazza meg! – és a végén ő maga az aki, (hogy újból a Vona saját szavait használjam,) hazaárulóvá válik!

    Hiszen a kötvények kivonása nem ürügy, mivel több fórumon is jelezte a Fidesz, hogy kivezetik a kötvényeket, mivel már “Befektetésre javasolt” besorolásba került az országunk és így a piacról olcsóbb a hitel, de ennek van egy átfutási ideje, néhány hónap.

Vélemény, hozzászólás?

Kérjükjelentkezz be hogy megírhasd véleményed!

FEL