12 aug Haszonkulcs
A minap egy bevásárlóközpontban volt megbeszélésem, és hogy mégse bitoroljuk ingyen az asztalt, gondoltam két ásványvíz megteszi rendelésnek. Nem szolgáltak ki, nekem kellett a pulthoz mennem, ott az eladó hölgy mosolyogva mondta, vegyem ki a hűtőből. Utána kért érte 1140 forintot. És még poharat sem kaptam.
Egy fél literes ásványvíz 670 forint. Szép summa. Ugyanezt két nappal korábban egy élelmiszerboltban 39 forintért vásároltam meg, igaz, akciós volt.
Nem háborodtam fel, hiszen mindig a vásárló dönt, senki nem áll pisztollyal a fejem mellett, hogy vásárlásra kényszerítsen. 17-szeres, vagy ha jobban tetszik, 1700 százalékos árrés – nem semmi.
Az jutott eszembe, ha holnap törvénybe iktatnák, hogy minden terméknél vagy üzletnél ki kellene tenni, hogy milyen haszonnal dolgoznak, szerintem sokan észbe kapnának. Vagy legalábbis azonnal láthatóvá válna, minek mekkora a valódi értéke, mi mennyit ér valójában.
Sosem voltam márkaőrült, sosem értettem azokat, akik csak azért képesek kifizetni egy ruhadarabért akár 15-ször 20-szor annyi pénzt, mint egy másikért, csak azért, mert a címkére másik betű-kombinációt írtak.
Egyszer egy autószalonban is elgondolkodtam, amikor megláttam egy „luxus”-kocsi árát, és gyorsan kiszámoltam, hogy éppen tízszer kerül többe, mint egy hasonló méretű és teljesítményű átlagos autó. Pedig nem került bele tízszer több anyag, vagy tudás. Csak a neve miatt lett drágább.
Jómagam azt gondolom – és tudom, sokan, egyre többen vannak így ezzel -, hogy ez a profitorientált, kapitalista gazdaságszemlélet a végét járja. Igaz, hangsúlyozom, nem elsősorban az a hibás, aki szemrebbenés nélkül becsapja a másikat hamis értékekkel, sokkal inkább az, aki olyan ostoba, hogy nem lát át ezen, és hagyja magát megvezetni.
A Föld erőforrásai mindenkit megilletnek, nincsenek kiváltságosok emberjogi értelemben. Csak gazdasági értelemben. De ez a rendszer fenntarthatatlan. Sok egyéb miatt is.
Természetesen okosabban tettem volna, ha előbb megkérdem az ásványvíz árát, és inkább visszatettem volna a hűtőbe. De utólag már mindegy.
A kapitalizmus és a piacgazdaság szent törvénye: minden annyit ér, amennyiért el lehet adni.
